Túlélők

2. Mack

Végig a labdán tartottam a szemem, miközben hátrafelé futottam. A barna tárgy átrepült az iskola udvarán, a játékosok feje felett. Szép dobás volt, most már csak az volt a dolgom, hogy elkapjam.

A szemem sarkából láttam, hogy Jude felém fut, de a köztünk lévő távolságból úgy számoltam, hogy még volt időm. Olyan magasra ugrottam a levegőbe, amennyire csak tudtam, felnyúltam és megragadtam a labdát. Amikor újra a földre értem, szorosan a mellkasomhoz tartottam, és előreszaladtam.

Jude majdnem nekem csapódott, de az utolsó pillanatban irányt váltottam, és gyorsan elkerültem. Sajnos nem ő volt az egyetlen, akin át kellett verekednem magam, ha el akartam jutni az endzone-ba.

Trent jelent meg előttem a semmiből, és felemelte a karját, mintha meg akarna ölelni. Meghátráltam, és megpróbáltam elfutni mellette, de már láttam, hogy lehetetlen. Sokkal nagyobb és erősebb volt nálam. Nem számított, mennyire rafinált vagy gyors voltam, csak egy mozdulatra volt szüksége, és én a földön voltam.

A hátamra ugrott, én pedig felnyögtem.

- Ó, haver!- kiáltott bosszúsan Reed.

Az ellenfél harsányan nevetett az elpuskázott hazafutási kísérletemen, míg a saját csapatom csalódottan ingatta a fejét. Trent leszállt rólam, és kinyújtotta a kezét, hogy engem is felsegítsen.

- Kösz– motyogtam és elfogadtam a segítségét.

- Ez szánalmas volt Mack!- lépett mellém Chip - A passzom gyönyörű volt! Láttad, hogy repült? Tökéletes volt!- átkarolta a vállamat a másik karjával pedig megmutatta, hogyan repült -Aztán tönkretetted - ejtette el a karját, és csalódottan nézett rám.

Megráztam a fejem, és csatlakoztam a csapattársaimhoz. Körbeálltunk és középre hajoltunk, hogy megbeszéljük a stratégiánkat.

Egy hét eső után ma végre elállt mi pedig azonnal kihasználtuk az alkalmat, hogy kijöjjünk focizni. Mindig jó érzés hétköznapi dolgokat csinálni ebben a felfordult világban.

A talaj szinte teljesen megfagyott, de még így is sikerült összesároznunk magunkat. A sötét nadrágomat piszok borította a térdem körül, a szürke kapucnis pulóverem zöld foltokkal rendelkezett a nedves fűtől, de a legkevésbé sem érdekelt. Csak élveztem, hogy van egy kis szabadidőm a barátaimmal.

Mi voltunk az elsők, akik felsorakoztak, majd néhány másodperccel később a másik csapat is csatlakozott hozzánk. Jude velem szemben állt. Világosbarna haja túl hosszúra nőtt, és össze kellett fognia a feje tetején, hogy bármit is láthasson. Véleményem szerint nevetségesnek tűnt. Hála Istennek, nem mindig hordta így, általában csak oldalra fésülte, de a játékhoz úgy döntött, hogy egy kis lófarokba fogja az arcába lógó tincseket. Így most úgy nézett ki, mint egy hagyma teteje.

Küldött nekem egy kis kihívó mosolyt, és megrázta a testét. Amikor Colin visszadobta a labdát a lábai között Chipnek, én kilőttem, megkerülve a barátomat. Ezúttal az volt a feladatom, hogy feltartsam a másik csapat játékosait, és Reedre hagyjam a hazafutást.

Alex túl közel volt hozzá, ezért felgyorsítottam és rávetettem magam a cingár alakra félrelökve őt az útból. Mindketten a földre zuhantunk, és fájdalom nyilallt a bal oldalamba amikor Alex térdére estem. Belőle is kitört egy fájdalmas nyögés és gyorsan tovább gurult. Szerencsére egyikünk sem sérült meg komolyabban.

Amikor felnéztem, láttam, hogy Reed elérte a vonalat, és a földre vágta a labdát, győzelmét pedig egy nevetséges tánccal ünnepelte. Nem tartott sokáig, hogy Chip és Colin is csatlakozzon.