A festőállvány túloldalán

3. fejezet

Tajima Uchiha nem volt rossz ember. Inkább az a típus, aki csupán egyszer képes igazán szeretni az életben. És ő megtalálta ezt az egyetlen nőt. Ő volt a tökéletes, gyönyörű, vicces, szeretetteljes. Furcsa volt számára rájönni, hogy az igazi létezik, de amint ez megtörtént, örökre vele szeretet volna lenni. Összeházasodtak, két fiúk lett. Voltak boldog éveik, szép, sok emlék, egészen a betegségig, ami elragadta tőle ezt a nőt. Utána már sosem volt képes ugyan azzá az emberré válni. Nevelte a fiaikat, de korántsem példás apa módjára. Lettek problémák, amik főleg abból adódtak, hogy ő kényszeresen próbálta újra megtalálni azt a tökéletes boldogságot más nők, és egyéb élvezetek oldalán. Szóval nem volt ő rossz ember, csupán rossz módszerekkel kereste a boldogságot. Legalábbis Madara általában így tekintett rá, hogy továbbra is képes legyen apjának hívni ezt az alkoholtól bűzlő szerencsétlenséget.

- Izuna, menj fel nyugodtan - intett öccsének. Tudta, hogy utálja így látni az apjukat. - Egyedül is fel tudom vinni a szobájába, nem olyan hulla részeg.

- Biztos? - kérdezett azért rá, kissé aggódó arccal.

- Persze - biccentett, mire Izuna pár pillanatnyi tétovázás után otthagyta őket. Ilyenkor mindig hálás volt a bátyjának.

Madara pedig egy sóhaj kíséretében odafordult drága apjához, aki a kanapén fetrengett.

- Mi lenne, ha egyszer megpróbálnál kicsit több öntudattal, és kevesebb alkohollal haza érkezni? - csóválta a fejét fáradtan, és a kelleténél kicsit durvábban felrángatta. Úgyse fog emlékezni rá.

- Óvatosabban - nyafogta az apja persze. - Haza kellett volna hoznom azt az édest. Ő jól bánt velem.

- És meghagyta a pénztárcád? - vonta fel szemöldökét Madara, és őt támogatva megindult a lépcső felé.

- Ha úgy hiszed, csak pénzen lehet nőt szerezni, nagyon rosszul neveltelek - érkezett rögtön a válasz.

- Nyugi, nem kell féltened - fintorgott. - Az ilyet megoldom magamnak.

- Az én fiam - jelentette ki büszkén, és épp hogy nem elhasalva a következő lépcsőfokban. Madara erős kísértést érzett rá, hogy "véletlenül" elengedje, de persze nem tette. Lehet, hogy néha tudott rá haragudni, de nem ennyire. - És, kid van most?

- Még senki - vont vállat.

- És az a Senju? - érkezett rögtön a kérdés. Ilyenre bezzeg emlékszik. Igazából ez nem csoda, a Senju is egy igen híres család, ha nem olyannyira, mint az Uchiha. Az apja, mikor meghallotta kivel szűrje össze a levet, balhét csapott, csak azt nem tudta eldönteni leszidja, vagy gratuláljon neki.

- Ő dobott - világosította fel grimaszolva.

- Egy Uchihát senki nem dobja - háborodott fel Tajima.

- Nos, ő dobott - mérgelődött. - Nem meleg, ez van.

- Mért, te az vagy?

- Hashirama srác volt - emlékeztette bosszúsan, és kissé fáradtan.

- Nos, akkor gondolom nem baj ha tudod, hogy néha én is magam fölé engedek pár férfit - jegyezte meg.

- Ah - nyitott be az ajtón, és ledobta apját az ágyra. - Nem baj, de az nem azt jelenti, hogy kíváncsi voltam rá, tudod.

Az apja csak jólesően elnyúlt az ágyon, de aztán persze még akadékoskodóan megszólalt.

- Azért még nem vagyok álmos.

- Nem hívjak esetleg neked valami playboyt, aki alszik veled? - gúnyolódott Madara.

- Ami azt illeti...