A festőállvány túloldalán

10. fejezet

Madara ételeinek az íze is isteni volt, nem volt mit tenni. Deidara alig bírta vissza fogni, hogy hangosan is istenítse, pedig kizárt, hogy ilyesmit adjon Madarának, a hatalmas arcának nincs szüksége további megerősítésre. Így sem volt túl sok kedve rápillantani, miközben szépen szólva falta az ételt, amit készített.

- Csak nem ízlik? - kuncogott Madara.

- Ehető - érkezett a kritika. - Esetleg finom.

- Huha, eddig a te dicséreted volt a legszívhezszólóbb - ingatta fejét Madara. - Mások mondtak olyanokat, hogy mennyi, elképesztően jó, csodálatos, vagy mondjuk kérlek innentől te főzz rám, de esküszöm, az "esetleg finom" volt a legjobb.

- Örülök, hogy értékeled - nevetett Deidara, és szedett még maga elé némi fagylaltot. Madara a maga részéről már végzett, miközben főzött, kóstolt bőven, így nem volt különösebben éhes, de azt jó volt nézni, hogy Deidarának is rettentően ízlik. Ha őszinte akar lenni, még sosem aggódott azon, hogy valakinek ízleni fog-e, amit csinál, mert egyértelműen és magabiztosan tudta állítani, hogy úgyis fog. Ma viszont motoszkált benne valamiféle, talán aggodalomnak még nem nevezhető izgalom.

- Azt edd szépen kulturáltan - intett a fagylalt felé, és arca széles mosolyt vett fel. - Vagy gyorsan azon a kanapén fogunk kilyukadni.

A szőke halványan elpirult, és megforgatta a szemeit.

- Perverz.

Madara kuncogott, és bár a maga részéről nem bánta volna, ha Deidara incselkedne vele, cserébe pedig beválthatná az ígéretét, de számított rá, hogy nem fogja ilyen könnyen adni magát, és ez így is lett. Helyette beszélgettek, és meglepő mód ez is igen kellemesnek bizonyult. A végén már fel se tudta volna idézni, pontosan miről is, mert sok minden szóba került.

Madara elmesélte, hogy igazából ezt a helyet még Izuna találta, mikor valami jó kávézó után kutatott. Párszor eljött vele, aztán kiderült, hogy itt lehet ilyen szobákat bérelni felszerelt konyhával. Akkortájt nem volt náluk senki otthon, aki tudna főzni, még nem volt szakácsnőjük, ezért gondolt egyet, és kipróbálta. A szomorú igazság az volt, hogy nem csak hogy megtetszett neki a dolog, de még jó is volt benne. Elmondása szerint élete egyik legkínosabb esete volt, mikor Izuna rányitott főzés közben. Számára ez rosszabb volt, mintha valami egész más közben nyitottak volna rá. Aztán Izuna nem hagyta annyiba, míg meg nem kostólhatta, utána pedig folyton azzal nyaggat, hogy főzzön.

Emellett még megbeszélték azt is, hogy holnap folytathatják a portrét, és Deidara még abba is belement, hogy egyszer majd elmegy Madaráékhoz, vagy fordítva. Szóval összességében, mikor úgy tűnt a napnak vége, és kevéske pakolás után távozni készültek Madara elégedettnek érezte magát. Még sosem volt ilyen randija, és egyébként is mindegyik után valaki hálószobájába végezte, amire most nemigen számíthatott, mégis meglepően úgy érezte ennél jobb nem is igen lehetett volna. Az pedig csak bónusz volt, hogy Deidara is vidámnak tűnt, és mosolyogva köszönt még az eladótól is kifele menet. Csak a kocsiba vetett fel egy kérdést.

- És most hogy is jutunk haza? Elvégre a kocsi a tiéd, de én vezetek - mutatott rá.

- Hát haza viszel engem, aztán ott alszol? - próbálkozott Madara.

- Na persze - csóválta fejét a szőke. - Ennyire nem bízd el magad.

- Oké, oké, akkor vigyél haza engem, aztán menj te haza. Egyszerű nem?

- És hogy juttatom vissza az autót? - érdeklődött.

- Hát, igazából nem muszáj - vont vállat Madara. - A kocsi az enyém, de nincs jogsim, szóval amíg nem lesz használhatod.