A festőállvány túloldalán

8. fejezet

Madara akkor este nem ment fel az emeletre, mert úgy döntött a leszidás bőven nem éri meg, hogy megkockáztassa azt, esetleg elcsíp valamit a dologból. Panaszkodnia így sem kellett, mert lent is volt egy fürdő, a vendék szobák mellett, igaz ő mégsem ott, hanem a nappali kanapéján aludt. Már amennyit aludt.

Sokáig fent volt még, füleit gondosan bedugva zenét hallgatott, és fejében számtalan helyett sorra vett. Hova vigye Deidarát? Mi legyen a randin? Valami jót akart, valami maradandót. Általában az ilyenekkel nem volt baja. Könnyen le tudta nyűgözni a régebbi barátnőit egy drágább éteremmel, szórakozó hellyel, vagy hasonló klisés dolgokkal. Sosem erőltette meg magát akkoriban, és sosem érezte, hogy meg kéne. De a szöszi más volt, ő egyértelműen nem esne hanyatt ilyen dolgoktól, Madara pedig imádta ezt benne. Ha őt akarja lenyűgözni, ahhoz valami több kell. De a kérdés még mindig ugyan az volt. Akkor mit is csináljon?

Tanácstalanul sóhajtott, és tápászkodott fel, hogy a lehető legtermészetesebb dolgot csinálja hajnali háromkor: cappuccinot készítsen. És ahogy megindult, hirtelen meg is világosult. Már tudta hova viszi.

Hétfőn reggel szórakozottan nézte a lépcsőn félve lejövő Izuna-Tobirama párost, öccse nyaka pedig igen egyértelművé tette, mi minden történt tegnap este.

- Majd garbóba megyek - szögezte le gyorsan Izuna, ami azért nem elégítette ki egészen, és biztos volt benne, hogy a közeljövőben nem lesz túl sok ittalvós móka. Legalábbis akkor úgy gondolta.

Az iskolában pedig szívesen lett volna az első dolga, hogy Deidarát felkeresi, de majdhogynem délig nem is látta. Akkor is csak futólag, mikor a szőke megállt megkérdezni, ráér-e aznap délután is folytatni a portrét, ő meg persze rávágta, hogy igen. Viszont mire bármi mást is kinyöghetett volna Deidara már nem volt sehol. valahova nagyon siethetett, Madarát pedig kimondottan bosszantotta ez. De mindegy, délután úgy is látja majd.

- Gondolom akkor ma sem érsz rá - jegyezte meg Pain, a távolodó szőkét nézve.

- Nem - biccentett kurtán.

- Jesszusom, Mad - fintorgott Konan, aki nagyjából a semmiből toppant elő, és belekarolt a piercingesbe. - Kezdem komolyan azt hinni, hogy Hashirama után is képes vagy a szerelemre. Micsoda nyálas alak lettél.

- Te csak ne beszélj nekem nyálas dolgokról, mikor már vagy három éve nézhetem, ahogy egymás szájába turkáltok minden szabad pillanatban - vágott vissza.

- Jogos - kuncogott Konan.

- De akkor most mi van ezzel a szőkével? - érdeklődött Pain. - Ilyen intenzíven fest, vagy mi?

- De még mennyire - bólintott gúnyosan. - A te pofádba például simán beleöntene egy egész vödörnyi festéket.

- Nyugi, Mad, csak ugratunk. De akkor tényleg kedveled Deit - ingatta fejét hitetlenkedve a lány. - Nem jósoltam túl sok jót a szöszinek, mikor hallottam, hogy téged fest. Biztosra vettem, hogy egy újabb Itachi leszel, amilyen seggfej vagy. Azt hittem Deidara fog beléd esni, most mégis te koslatsz utána. Elég vicces.

- Semmi jobb dolgotok nincs, mint engem csesztetni igaz? - forgatta a szemeit. Már a gondolat sem tetszett neki, "újabb Itachi". Itachival több problémája is akadt, amik miatt szívesen megfojtotta volna akkor. Az első, hogy Deidara szerelmes volt belé. A második az, hogy le is feküdt vele. A harmadik, amit csinált vele. Szóval Madarának abban a bosszús állapotában nem szerencsés pont Itachit emlegetni. Az egyetlen, ami meg mentette Konant a mondandója folytatása volt. Deidara belé szeret. Csábító gondolat, és talán nem is olyan lehetetlen. Majd eléri, hogy ne legyen az.