Szűzoltó |befejezett|

♡Huszonöt♡|Sandy szemszöge|

(FIRST!!! Köszönöm a 400+ követőt<3333)

Az anyja az ágyában fekszik, nem tud felállni ugyanis eltörte a lábát.
A sors azt akarja hogy csak én találjam meg.
- Ez mi? - bököm az arcába a kulcsot.
Egy darabig kidüllet szemekkel nézi.
- Ezt honnan szedted?
- Bryanna üzenetet hagyott nekem. Ezt a kulcsot!
- Akkor életben van... azt akarja hogy megtaláljuk... de... én nem tudom így megkeresni - engem vizslat - keresd meg, kérlek! Ez a kulcs az ükpapájának a házának a kulcsa. Kinn az erdőben. Már senkisem lakik ott - elmondja a címet is. Leírom magamnak, remeg a kezem.
Félek, hogy nem lesz ott.
De attól mégjobban hogy él-e.
Motorral indulok el és olyan gyorsan hajtok amilyen gyorsan csak tudok. 220-al száguldok az erdő melett. Csak rá gondolok. Hogy él. És rám vár.
Lekanyarodom egy kis ösvényen, ott már lassabban haladok és a távolban már meg is pillantottam a házat. Vagy valami olyasmit.
Lepattanok róla, ugyanis félek hogy a magas fű beleakad a kerékbe. Szaladok és a nevét kiáltozom. Nem jön válasz. Szinte nekicsapódom az ajtónak miközben a kulcsot keresem.
Ekkor a tekintetem megáll az ajtó előtt heverő nyakláncon. Ez Bryannáé. Az apja adta neki. Aranylánc. Zsebre vágom, és reménykedem benne hogy elhagyta nem csak bántotta valaki és úgy szakadt le róla.
Megvan a kulcs.
Remegő kézzel dugom be a zárba.
Kinyitom az ajtót.
Megcsap a dohos illat vaniliával keverve, köhögni kezdek.
Bentebb lépek a sötét helyiségben.
- Bryanna - suttogom. Nem nagyon látok semmitse. Aztán majdnem elesek egy gyertyába. Előveszem a gyújtóm és meggyújtom. Megfogom a kezembe.
Egyik láb.
Másik láb.
Előre haladok.
- Bryanna - sziszegem.
Aztán megjelent a poklok pokla.
Egy lány teste rajzolódott ki a szoba kellős közepén. Mozdulatlanul feküdt. Nem emelkedett fel-le a mellkasa.
- Istenem csak ne Te legyél - már sírógörcsöm volt.
Odaborotkáltam hozzá.
Belégzés.
Egyik láb.
A másik után.
Másik láb.
Kilégzés.
A gyomrom remeg.
Küzd.
Összerándul.
Visszatartom a levegőt.
Leguggolok mellé, a szám teljesen küzd azellen hogy hang jöjjön ki rajta.
Fájdalmas, nyöszörgő hangok.
Megfogom a vállát és magamhoz fordítom a lányt, hogy lássam az arcát.
És mintha egy csatatéren lettem volna. Mintha valaki beledöfte volna a gyomromba a dárdáját majd megforgatta volna bennem. Kiment a vér belőlem.
Bryanna Bright hideg ajkai szétnyíltak egymástól a szeme nyitva, tárva nyitva. De nem tükrözött semmit. Gyönyörű hófehér arca makulátlan, a gesztenyebarna haja belelóg a szemébe...
- Élsz, ugye... kedvesem? - remeg a hangom a sírás, zokogás határán vagyok. Nem jön ki hang a torkomon, amikor nem reagál semmire se.
Reszket a kezem, miközben letörlöm az apró könnycseppjeim az arcáról.
Visszahelyezem a földre majd zokogva a fejem a mellkasára hajtom. Dobogj!
DOBOGJ!
AZ ISTEN SZERELMÉRE DOBOGJ MÁR!
Nem dobog a szive.
Annyire félek, hogy egyszerűen csak eleresztem. Visszadobom a földre.
Körübelül fél óráig csak zokogtam megállás nélkül, torkom szakadtából ordítottam, hörögtem, vergődtem.
Visszamegyek hozzá, majd minden reményt összeszedve elkezdem újraéleszteni.
Nyomkodom a mellkasát hátha megfulladt valamitől. Élettelen teste vergődik a kezeim között. Levegőt fújok a szájába, ekkor emelkedett meg utoljára a mellkasa. Megtelt a tüdője a lehelletemmel. Aztán egy lopott pillanatban, megpillantom a gyógyszert mellette.
A mérget.
Egy doboz üres Xanaxot.
Azonnal ledugom a kezem a torkára hogy meghánytassam.
Gyere ki belőle...
Gyere ki.
De egyszerűen csak nem mozdul hiába nyúlok le egészen a torkára. Örökre ott marad amivel végzett magával. A testében. Felszívódik benne. A vérében. A csontjaiban.
Ordítok.
Visítok.
Tiszta könny minden.
Kiszakad a szivem a helyéről, azt érzem. Megszűnt a világ körülöttem, nem forog tovább, nincs miért élnem.
Kinyitom a gyógyszeres dobozt, kedvem támadt megölni magam vele, de már nem volt benne egy darab se.
- Miért csináltad ezt? - ordítok rá önkívületi állapotban - Szerettelek!
Nyitott szemekkel bámul rám. Élettelen, vérbe folyt szemekkel. Mozdulatlanul fekszik. Undorítónak találom így...
Odabújok hozzá, lecsukom a szemhélyait a két remegő kezemmel.
Aztán megcsókolom.
Hűvös, hideg ajkai tökéletesen illenek az enyémhez.
Te jó Isten...
Kihült a teste.... már egy ideje itt lehet....
Úgy 3-4 órája? A dereka és a hasa még meleg...
De az ajka már nem...
Megint sírok, toporzékolok, és a földet ütöm. Vérezni kezd a kézfejem. Tovább ütöm. Mérges vagyok magamra, rá, mindenkire.
Felrántom ülésbe a testét és szorosan magamhoz szorítom. Oda simul hozzám.
- Én is szeretlek, Sandy. Mindig is szeretettelek - ezt suttogná a fülembe ha most élne.
- Sajnálom hogy nem tudtam megadni neked, Bryanna - suttogom, bár az eltorzult hangomat nem ismerem fel.
Megpuszilom a hideg homlokát, majd óvatosan visszahelyezem a földre.
- Haló - szólok bele a telefonba. A rendőröket hívom - Megtaláltam Bryannát. Holtan.
Mindent elmondtam nekik.
Míg kiérkeznek addig körülnézek.
Bryannát gyertyák vették körül. Már nem égtek. Kialudtak. A kőpadlóra egy hatalmas karika volt festve benne egy kereszt.
Oldalra fordítom a fejem...
A falakon is van valami.
Közelebb lépek hozzájuk.
Isten hozott, a temetésemen, remélem jól fogod érezni magad!
Ez Bryanna kézírása.
Mindenkinek hagyok egy nagyon szaftos kis üzenezet, hisz búcsú nélkül nem mehetek csak úgy el! Nos, ez most a falakon lesz.
Körbe megyek a falakon.
Édesapám.... a jó édes kurva anyád, azt aki a világra baszott.
Anyu, annyi mindent kéne neked elmondanom, hogy nem férne rá ezekre a falakra. Úgyhogy belesűritek mindent egy szóba: köszönöm <3
Hé, Randy. Rég láttalak. Összefuthatnánk, vagy valami. Hah. Tudom. Vicces volt. Már nem tudunk. Oh, dehogynem. Hagytam neked a táskában egy pengét, használd egészséggel. Aztán összefuthatunk.
Nika...Nika....Nika. Egy világi kurva vagy. Azthittem nem tudod tágabbra nyitni a lyukadat. Biztosíthatlak róla, hogy sikerült :D
Aztán random dolgok:
Rohadj meg.
Adj még időt.
Idő kell.
És segítség.
Csoki boldogságnak.
Ne fájjon, kérem.
Esedezem előtted.
Menekíts meg a fájdalomtól.
Adj...erőt...nyugalmat... békességet.
Leszek a Napé.
Lelkem akár a szél.
Figyelni foglak.
Nagyon is figyelni.
Minden lépésed.
Hibáidon röhögök.
Sandy, édesem mond miért nem vagy most itt?
Kihagy egy ütemet a szivem.
Meletted éreztem magam Valakinek. Voltam Valaki melletted. Egy megmentő voltál, orvosság, drog a problémáimra. Megoldás. Segítség. Támasz. Szerető. Esti csókom. De ez... eltűnt... MIÉRT? MIÉTT DOBSZ A MÉLYBE? MIÉRT HAJÍTOTTÁL MÉG MÉLYEBBRE?
Utálom hogy szeretlek.
És tudod mit?
Ezután is szeretni foglak.
A hibáiddal, baklövéseiddel együtt.
Légyjó, én is jól leszek. Ne aggódj... ne aggódj. Ne sírj. Nem akarlak a temetésemen sírni látni. Kérlek ne sírj.
Ígérd meg hogy nem fogsz sírni.
Ezt nem tudom megígérni. Örökké zokogni fogok.
Látom a gúnyos mosolyát magam előtt.
Köszönöm hogy adtál nekem valamit: Reményt. Reményt egy új életre, kapcsolatra, zaklatások nélkül. Milyen varázslatos volt! Gyönyörű. Álomszerű. Nos, igen az is volt. Álom. Kettétört a világ miután otthagytál, démonjaim erre késztettek. Vigyázz magadra, édesem. De nyugi. Én majd figyelni foglak. És vigyázok rád, hogyha te nem tennéd meg...
Hallom a mentő, és a sziréna zaját a ház előtt. Odabotorkálok az ajtóhoz, beengedem őket. Közben felhívom az anyját.
- Miss Bright? - az anyja azt hiszi megtaláltam. Azt hiszi azért hívom, de aztán kimondom a varásszót: - Sajnálom. Nagyon sajnálom.
A vonal végén jajgat egy már gyászoló hölgy, neki is kiszakadt a szive. Ordít. Zokog.
Majd átadom a rendőrnek a telefont, aki beszélgetni kezd vele. "Nyugodjon meg..."
Visszapillantok Bryannára.
Mentősök veszik körül, egy pasas arról magyaráz hogy már meghalt nincs mot tenni, de a nő megpróbálja újra éleszteni. Ráköt gépeket, a mellkasát nyomogatja.
És én?
Reménykedem.
Remélem látja, figyeli hogy mit tett.
- Sajnálom, mi mindent megtettünk - suttogja nekem a lány, miután végzett. Nem kelt fel - Leállt a tüdeje a nyugtatóktól annyit vett be. Megfulladt, majd 16:34-kor leállt a szive. 3 órája halott - bólintok azzal küszködve hogy ne ordítsak fájdalmamban. Borzalom.
Mellé lépek, de magakad a lábam valamiben.
A telefonja. És egy levél.
Gondolom mi ez...
Zsebre vágom mielőtt a rendőrök megszereznék, és nyomozást indítanának.
- Hát... a temetésén be kellesz jelenteni mindenképp hogy végzett magával, mivel ez nem lehetett baleset... - mondja tovább a nő.
Csak bólogatok.
Még egy utolsó pillantást vetek a testére, leguggolok mellé, csókot lehelek az ajkára.
- Nyugodj békében, édesem.