Két barátság és két szerelem

5. fejezet- Az út a reptérre

☆Bella szemszöge☆

Csörgött a telefonom.

Ajj, ne már, még csak pár percet..
A telefonom csak csörgött tovább.
Felvettem.
-Igen??
-Bella!- hallottam meg Polla irritáló hangját.
-Mi vann???
-Párizsba megyünk!!!!!- ordított rám-Kelj fel, mert itt hagy a gépünk!!- sikított már mint egy sakál.
-Jó jó, megyek!- de még akkor sem fogtam fel, minek felkelni hétvégén, majd mikor letettem a telót, és kinyitottam a szemem, akkor ott láttam a tegnap este összepakolt bőröndöm.
Úristen, ma megyünk Párizsba!!!
Rögtön kipattantam az ágyamból, mentem letusolni, majd felöltöztem.
Sötétkék farmer, piros garbó, egy kardigán, és a szétnyűtt converse cipőm. Pont, mint egy stréber...na mindegy. Kentem magamra egy minimál sminket, (tus, szempillaspirál, és szájfény) majd fogtam a bőröndöm, a kabátom... Igen, normális ember menne már ki az ajtón, de én megtorpantam.
Hogy miért? Mert ott állt a szobám, amibe mindennap csak tanultam, aludtam és laktam. Most ezt a szobát itt hagyom. Végignéztem rajta. Négy év után most itt hagyom...  Najó, menjünk, mert még ma oda kellene érni a reptérre. Lesiettem a lépcsőn a nappaliba, ahol.... ahol... nem volt senki... Igaz, soha nem foglalkoztak a szüleim velem komolyabban, de hogy egy ilyen fontos részben az életemben sem jönnének el a munkahelyükről elköszönni? Fájt a szívem, hogy nekem csak ilyen szülők jutottak. Na mindegy, mégegyszer szétnéztem a házban, mire végre kimentem az ajtón, becsuktam magam után, és siettem ki a kapuba, ahol már egy taxiból integetett Polla, mint egy eszeveszett.
Ahogy beszálltam a kocsiba, Polla rögtön megsértett, ahol a legjobban fájt.
-Hol vannak a szüleid? Nem köszönnek el?
-...Nem...- mondtam, majd kinéztem mégegyszer az ablakon, néztem a házunkat ahogy elsuhant a kocsi előtte. Lassan legördült egy könnycsepp a szememből.

                 ♡Polla szemszöge♡
        
Nagyon rossz volt látni, hogy lassan itt kell hagynunk ezt az egészet, de mivel mást nem tehettem, ezért ezen is mint mindenen, tovább kellett lépnem. Éppen kiakartam venni a telefonomat a táskámból, amikor hallottam, hogy Bella szipog. (Jajj, az én kis depressziós barátnőm.) Kicsit elkezdtem aggódni, hogy minden rendben van-e.
-Bella?...Hahó?..Bella?...-ekkor felém fordult lefolyt sminkkel, és rémülettel teli szemeivel...
-Úristen, neked már megint mi bajod?? Valaki megbántott?? Kérlek mondd már el!!
Hál istennek, elkezdte:
-...A...szüleim...- és nem bírta tovább, mégjobban elkezdett bőgni. Most jövök én a vigasztalós, lelkesítő beszédemmel.
-Minden rendben ott hátul?- kérdezte a taxi sofőr.
-Igen, minden rendben, csak meghatódott, hogy ilyen jól tud vezetni!- (Régóta ismerem a pasast, mindig ő vitt haza, ha esetleg a suliba lebetegedtem és ezalatt rájöttem, hogy nagyon önimádó).
-Ohh...hát ez tényleg nagyon megható!-Én csak megforgattam a szemem, amit reméltem, hogy nem látott meg, és visszafordultam Bella felé.
-Figyelj Bella, tudom hogy a szüleid nem köszöntek el, ezt valahogy lekövetkeztettem...de senki, ismétlem, SENKI nem akadályozhatja meg, hogy rosszul érezd magad! Itt vagyok veled, nagyon jól tudod, hogy megoldunk mindent és megbeszéljük. Kérlek nyugodj le, mert így nem mehetsz/ mehetünk Párizsba! Fel a fejjel, Páriszba megyünk! AZ ÁLOM VÁROSUNKBA!!!!- láttam hogy elgondolkozik, majd egy kis hatásszünet után a nyakamba borult. Nekem ez már nem volt meglepetés, hisz négy éve ezt csinálja. :)
-...Nahgyon....köhszönöhm...- szipogta.
-Figyelj!- tolltam el magamtól, és néztem a szemébe.- Ezt csinálom nap mint nap, és te mindennap megköszönöd, de most egyezzünk meg abban, hogy többször nem kell megköszönnöd, csupán csak meg kell ölelned, nekem ennyi bőven elég-mondtam már én is könnyes szemekkel visszagondolva erre a pár évünkre...

☆Bella szemszöge☆

Megérkeztünk!!!- riasztott fel minket a taxi sofőr.
Úgy, összebújva utaztunk végig, majd el is aludtunk.
-Mi? Hol vagyunk?- kérdezte Polla, majd hirtelen eszébe is jutott a válasz.
-Ja igen, a reptéren.
-Gyere Bella, mert már csak 2 óra van még indul a gépünk, és addig be is kéne csekkolni meg leadni a csomagunkat!
Nagy nehezen kikászálódtunk a taxiból, majd irány Párizs!
-Öhm... Bella...- kezdte furcsán Polla mondatát- lehet jobb lenne, ha előbb rendbeszednénk magunkat...
Belenéztem a kezében tartott tükörbe.
Mindjárt hátra is hőköltem!
-Te szent ég! Hogy nézünk ki??
Mindkettőnknek kócos, égnek álló haja, pirosra sírt, álmos szemek, elfojt szemspirál és tus, és elkenődött rúzs/ szájfény.
-Azonnal a mosdóba! Így nem indulhatunk neki Párizsba!!- rántott meg Polla, ahogy elkezdte keresni a mosdót.

Pár pillanat... várjunk csak... inkább egy fél óra múlva értünk ki a mosdóból, megint elfogadható állapotban.
-Mi tényleg le fogjuk késni a repülőnket!- sikította Polla, ahogy szokása szerint elhúzott engem, villámgyorsan a becsekkoló asztalokhoz. Vagy háromnegyed órát álltunk a sorban, még végre egyszer mi következtünk.
Ezzel meg is vagyunk! Jajj, de már csak háromnegyed óránk van, és indul a repülőnk!!!
Futva értünk oda, ahol ellenőrzik a bőröndjeinket, majd mikor átértünk, már csak 15 percünk volt hátra!
-Jesszus isten!!! Bella, siess!!!- futottunk már mi úgy, mint a vadállatok szoktak, ha kergetik, vagy éppen ők kergetnek valamit.
Mindenhol őrök akik kérték az útleveleinket, és akik egyben lassítottak is minket. Már vagy 3 másodpercenként szólogattak minket a hangosbemondóból, mikor 5 perccel a repülőnk indulása előtt odaértünk a D3-as váróteremhez, ahol már senki nem volt, csak a nő, aki felengedi az utasokat a repülőre.
Gyorsan odaadtuk jegyünket, útlevelünket, még minden papírt amit a nő kért, majd gyorsan beengedett minket egy ajtón, ahol harmónikaszerű gumin futottunk keresztül, egészen a repülőnk ajtajáig.
Mikor már odaértünk, zilálva köszöntünk a légitársaság egyik nőjének, majd gyorsan megkerestük helyünket, föltettük csomagjainkat a csomagtartókba, az ülésünk felett, és lehuppantunk helyünkre. Hála az égnek, egymás mellett kaptunk helyet!
A repülő alig állt már két percet, majd elindult, lassan elkezdte a fölszállást, mire egyszer csak azt vettük észre, hogy már nem érik a kerekei a földet.

________________________

Nagyon nagyon örülünk a már majdnem 100 megtekintésünknek, amit csakis nektek köszönhetünk. Na, akkor reméljem felfedeztétek már, hogy ebben a fejezetben már volt egy pár kisebb zűr, de majd amik még ezután jönnek... Ajjaj...😂😂😂
Mégegyszer köszönjük a megtekintéseket, de igazán örülnénk egy pár kommentnek is, amiben véleményeteket tudnátok megosztani velünk!
Mégegyszer köszönünk mindent!😘😘

remeny101 és Aliz404