Kőbe vèsve: "Te az enyém vagy"

Megalázottan

S milyen igazam volt! Legalábbis részben. Mert Jinyoung-al ugyan találkoztam s láttam is, de volt olyan mákom, hogy mindig volt valami ami segített meglépni előle.
Csakhogy ez nem tartott túl sokáig. Elkapott. Vagyis éppen nem ő hanem egy pár amolyan imádója. Mert annak a hólyagnak olyanjai is vannak. Szégyen a futás de hasznos alapon elfutottam előlük. De csak két emeletig tartott az előnyöm. Aztán, bár bújkálnom kellett, de eljutottam egy földszinti wc-be. Esküszöm James Bond is megirigyelhette volna azt a lopakidást amit véghezvittem. Csak hát én nem voltam olyan ügyes mint ő. Engem végül elkaptak.
Nem részletezném mit műveltek velem, de a végén szégyen szemre magam alá vizeltem. Persze hogy kiröhögtek s mielőtt még távoztak volna belém rúgtak párszor.
Most komolyan mit vétettem, hogy ilyenek velem? Soha egy rossz szó nem hagyta el a szám feléjük, sose árultam be őket egy tanárnak se, még ha lett is volna okom.
Aztán eszembe jutott.
Talán már az is baj ha Jinyoung a megaláztatások miatt figyelemmel tart?
Ezen elmélkedésem a mosdó ajtajának nyitódása majd csukódása zavarta meg. A bejövő nem túl férfiasan felsikoltott. Csakis ez késztetett arra, hogy felemeljem fejem. Az a kimondhatatlan nevű srác, Bambam, volt az. Odasietett, mondott valamit amit nem igazán értettem, aztán telefonált egyet. Azt hiszem kicsit forgott velem a világ, de azt tisztán értettem s érzékeltem mikor az ő kedves leendőbelije rontott a mosdóba. Káromkodott egy sort, aztán odadobta táskáját hozzánk és elviharzott.
- Na.. engedd hadd segítsek. - nem akartam, sírtam is - Hidd el jobb lesz ha átöltözöl,  aztán majd elmegyünk az orvosiba is.
- Nem akarok. Csak.. ki akarok innen menni. - úgy kapaszkodtam karjába, hogy csodáltam nem szakad el felsője - És.. különben is, csak bemocskolnám a tiszta ruhátokat.
- Ne beszélj már butaságokat Youngjae. A ruhákat ki lehet mosni. Különben is muszáj lesz átöltöznöd. - nem kellett sokáig már győzködnie - Segítek, jó?
- Menni fog egyedül is. - fájdalmaim ellenére igencsak hevesen reagáltam.
- Hát jó. - sóhaktott - De akkor is megvárlak. - nem hagyott időt ellenkezésre, felsegített engem, majd be az egyik fülkébe ahová betette nekem Jackson táskáját - Bármi van jelezz.
- Jó. - mondtam s ő húzta is be az ajtót.
Hát...  az első egy percben újra sírni kezdtem. De aztán is miközben levettem ruháim. Piszkosul fájt mindenem. Aztán akkor is mikor a táskából előszedett ruhákat vettem fel. Nagyok voltak, de ez volt az ami legkevésbé zavart.
Miután előbújtam végre, Bambam megölelt engem.
- Most pedig akkor - kezdtem megijedni - Jackson-al elviszünk haza. Rendben? - bólintottam csak - Bár a dokihoz kellene menned, tiszteletben tartom a keresed. - miért érzem úgy, hogy máris bajt okoztam neki is?
Nem is mondott mást Bambam, csak megindult velem. Kezdetnek a mosdó ajtajáig, aztán azon ki a folyosóra ahol pár diák lézengett, de igazán azokat se érdekelte, hogy a népszerűbbek egyike miért ölelget engem.
Bambam egész a z udvar közepe tájáig kísért engem. Azért csak addig mert ott találkoztunk a kissé ingerült Jackson-al aki egyszerűen felkapott katjába s onnantól ő vitt tovább. Egészen kocsijáig vitt, amibe aztán be is ültetett. Beült mellém Bambam is.
Így aztán az egész vége az lett, hogy hazavittek engem.
- De egészen biztosan nem lesz baj ha itt hagyunk egyedül? - ez a kérdés sokadjára merült fel Bambam szájából mióta hazaértek velem.
- Hagyd már hadd pihenjen most már. - szólt rá Jackson - Tudja a számainkat, ha baj van tud jelezni.
- Igaza van Jackson-nak Bamban. Rendben leszek már. Igazán hálás vagyok amiért segítettetek nekem, ismét. De most már jobb ha mentek.
- Erre valók a barátok. - megölelt kicsit újdonsült thai barátom - De hívj bármi van.
- Rendben. - mondtam csak. Kikísértem őket, s ahogy Jackson után Bambam is, vagy százszor a lelkemre kötötte hogy zárjam kukcsra az ajtót ha elmennek, azután rögtön zártam is az ajtót.
Amint az ajtó zárva volt nekidőltem és útjára engedtem az egész addig visszatartott könnyeim.
Éreztem már pocsékul magam, de még mint akkor, azokban a pillanatokban, soha. Nem elég, hogy az anyám mondhatni kerül engem, még az é ll értem nrgkeserítője se hagy nyugton. Jobban mondva már annak az imádói sem hagynak nyugtot. Kérdem én mit vétettem ellenük? Miért látja bennem mindenki a megvetendőt? Miért nem akar engem senki?
Odáig jutottam, hogy egy váratlan és hirtelen pillanatban felkeltem, majd utam a konyha felé vettem. Nem gondolkozva egy kést vettem elő s tartottam mellkasomhoz.
De nem tettem meg, nem szúrtam át mellkasom mert egy erős kéz mely kefogta kezem megakadályozott benne. Elködösült tekintettel néztem a kéz tulajdonisára akitől a következő pillanatban egy hatalmas pofont kaptam.
- Mégis hogy képzelted ezt Choi Youngjae? Hm? Itthagytál volna engem, a legjobb barátodat? - szóra nyitottam szám, de egy hang nem jött ki rajta. Csak könnyezni tudtam. - Na, azért ne félj ennyire. - ölelt át Mark, mert hogy ő volt az, és kezdte el simogatni fejem miközben ölelt, fordult velem s elindultunk - Tudtam, hogy butaságot akarsz majd csinálni. Már akkor tudtam mikor Bambam rám írt. Aztán láttam Jackson-t amint bever egyet a bátyámnak, aztán JB-t amint próbálja szétszedni őket. Youngjae... én őszintén sajnálom ami a bátyám miatt ért eddig. Fogalmam sem volt róla. De ha tudom biztos tettem volna ellene. Csak remélni merem, hogy a barátságunk ennek ellenére még megmaradhat. - leültetett ágyamra. Hogy mikor s hogyan értünk fel rejtély számomra. De most itt ülök, jobban mondva fekszek, s nézek az engem elfektető Mark-ra, akinek szemei könnyesek, csak úgy mint az enyéim.
- Ez nem a te hibád Mark. - és be is takar, olyan gyengédséggel mint ha csak attól félne eltörök.
-Dehogynem. - le is ült mellém - Ha előbb tudom...

S ez így ment több órán át míg Mark velem volt s én el nem aludtam. Mark magát okolta mindenért, ahogyan én is. Annyit beyzéltünk meg sírtunk,hogy a végén kidőltem.

Másnap furcsa hangokra ébredtem. Első gondolatom az volt, hogy anyám jött meg. De aztán elvetettem mert ha ő lenne már hívott volna hogy jön vagy ha itthon van akkor felkeltett volna. A második gondolatom már az volt, hogy mi van ha betörő van a házban. Régi ház, ilyebekbe könnyebb betörni mint egy újabba. Félni kezdtem. Felkeltem s az első kezem ügyébe akadt tárgyat, ami röhejes mód egy ruhafogas volt, vettem fel s hagytam el szobám. Amilyen halkan tudtam leosonni olyan halkan tettem meg. A hangok a konyha felől jöttek, így afelé vettem az irányt.
Ott aztán nem várt látvány fogadott.
Mark próbált főzni. Azt hiszem legalábbis valami olyasmit csinált s közben telefonját nyomkodta. Mikor aztán meglátott majdnem eldobta a mobilt.
- Ah Youngjae, a szívrogsmot hozod rám. - mobilja zsebébe került, az étel, ami kissé égettnek nézett ki, meg az asztalra - Hát azzal meg mit akarsz? - bökött fejével a kezemben lévő vállfára - Egyébként jó reggelt, gyere ülj le és egyél.
- Ez csak.. azt hittem betörő van a házban.. - szégyelltem el magam kissé.
- És azzal akartad leütni? - kérdezte kis mosollyal arcán, mire én csak bólintottam - Szerintem nem mentél volna sokra. Mindenesetre én megijedtem. - közben persze odamentem az asztalhoz s le is ültem az egyik székre s néztem fel Mark-ra. Szólásra nyitottam szám, de ő megelőzött. - Hogy miért vagyok itt? - meg is válaszolta fel nem tett kérdésem - Hát mert a barátod vagyok és nem hagyhattam, hogy butaságot csinálj. - sóhajtottam csak - Na de egyél mielott minden kihűl. Aztán nyugiban felöltözöl és bemegyünk az egyetemre. Ma együtt vannak óráink. Az elsők nem fontosak, úgyhogy nem kell sietnünk és... - megállt mert észrevette, hogy könnyezem - Na.. Youngjae  mi a baj? - rögtön odaült mellém és átölelt.
- Csak.. csak köszönöm, hogy.. hogy itt vagy velem... és a barátom vagy. - szipogtam s próbáltam felfogni a még felfoghatatlant. Meg sem érdemlek ilyen barátit, barátokat mint ő meg a többiek.
- Oh.. na,  nyugi már. - simogatta hátam - Ez a barátok dolga. Hidd el a bátyám is megbékél majd veled. - nem hiszem Mark, ez sosem következik be - Igazság szerint talán kedvel téged. Csak ez lehet. - álmodsz kedves barátom - Tudod ő azokkal ilyen akiket igazán kedvel. Folyton csak bántja őket. Hm.. bár.. Na de most ő nem fontos csak te. - eltolt magától - Egyél, addig hozok neked ruhát. Sietek, úgyhogy semmi csúnya gondolat. - bólintottam s ő már ott is hagyott.
Hogy a, bátyja, a suli rosszfiúja, az a Jinyoung aki csak szórakozik mindenkivel, pont engem kedvelne? Ez az év vicce. Igen, csakis az lehet. De.. akkor mégis miért nem tudok másra gondolni?