Kőbe vèsve: "Te az enyém vagy"

Kitagadottan

- Hm? - kis ideig némaságba burkolóztam azt hiszem, mert Jinyoung újra érdeklődött.
- Nem tudom. - mondtam csak és felsőjét piszkáltam vállánál.
- Nagyon elgondolkoztál. - kezri derekamon voltak, ott cirógatott - Bánt valami igaz?
- Nem.. vagyis, én csak.. csak azon gondolkoztam, hogy miért vagy más most és azelőtt miért bántottál engem.
- Őszintén? - azt hittem haragszik majd, de úgy tűnt nincs semmi ilyen. Fura volt kicsit. Bólintottam kérdésére. - Utáltam és nem értettem miért gondolok folyton rád. Amióta csak beléptél a képbe képtelen voltam másfelé figyelni. Bosszantott nagyon, hogy akármit csináltam nem tudtalak kiverni fejemből. - közelebb húzott magához - Bántottalak ahogy csak eszembe jutott, mert azt hittem akkor majd jobb lesz. De nem lett jobb. - buta könnyek gyűltek szemeimbe - Aztán meg már azt nem bírtam, hogy más miatt mosolyogsz, máshoz bújsz. Dühített. Röhehes, de annak a balfasznak a jobbegyenese térített észhez. - észrevette könnyeim és így le is törölte őket - Youngjae én azt akarom.. te nem lehetsz másé mert én.. mert te kellesz nekem. - azt hiszem tudom mit akarhat nekem mondani, legalábbis remélem tudom.
- Jinyoung én szeretlek téged.. - töröltem már könnyeim én magam is - én tényleg szerelmes vagyok beléd. - nem akartam, nem mertem még szemeibe nézni, de ő megfogott államnál s így kénytelen voltam rá nézni. Nem mondott semmit, csak kicsit mosolygott melytől szívem hevesebben vert máris, aztán még közelebb húzott magához. Megcsókolt engem én pedig viszonoztam csókját. Nem érdekelt abban a pillanatban semmi és senki. Boldog és szerelmes voltam, s úgy hittem nem érhet már semmi rossz.
De tévedtem.
Anyám váratlanul jelent meg. Akárcsak egy rossz szellem aki rontást képes csak hozni. Anyám is ilyen volt.
- Mi folyik itt? - cseppet sem volt kedves hangja.
- Khm.. jó napot. - Jinyoung letett öléből, de amúgyis lemásztam volna öléből - Park..
- Nem érdekel ki vagy. - anyám nem hagyta hogy Jinyoung folytassa - Kérdeztem valamit.
- Ő a barátom anya. - mondtam s nyeltem egyet. Nem értem miért ilyen anyám. Vagyis értem csak.. azt hittem kicsit mégis szeret engem.
- Te most menj el. - parancsolt szerelmemre - Hallottad?! Tűnj el mielőtt rendőrt hívok.
- Nem. - állt fel Jinyoung, így én is - Mit akar tenni? Csak nem bántaná a fiát?
- Neked ahhoz semmi közöd. - anyám hirtelen felindulásból, vagy talán direkt, nem tudom, de lekevert nekem egy akkor pofont hogy azt hittem leesik a fejem - Ez a hála amiért éjhel nappal dolgozom érted és felneveltelek téged? Mondd mit vétettem, hogy ezt teszed velem? - megszólalni sem tudtam hirtelen, de Jinyoung igen.
- Maga megőrült? - ölelt engem nagához - Azért üti meg csak mert boldog?
- Az mindegy, de ne egy fiúval tegye. Mégis mit gondoltok mi lesz így belőletek? Soha nem lesz cdaládotok, sem gyerekeitek. Mégis mit mondanátok nekik, miért van két apja? Bűnösek vagytok mindketten. - nem bírtam tovább hallgatni anyám, kiszakítottam magam Jinyoung ölelő karjaiból és szobámba rohantam, minek aztán ajtaját be is zártam. Lerogytam ágyamra s ott sírtam el magam úgy igazán. Nem kellett túl sok idő, hogy dörömböljön valaki ajtómon. Nem akartam kinyitni senkinek, nem akartam senkiről sem tudni. Tudtam.. tudtam ha kicsit is boldog leszek el fogja valami rontani. Miért kell ilyennek lennem?
Sírtam nagyon, sírtam míg álomba nem merültem.
Mikor felébredtem már sötét volt, s ajtómon sem dörömbölt senki. Fájó fejjel ültem fel ágyamon és hoztam meg egy döntést. Ehhez mérten keltem fel, mentem szekrényemhezs vettem elő az egyik nagyobb táskám. Abba pakoltam el a legszükségesebb dolgaim, s annyi ruhát amennyi belefért. Miután ezzel megvoltam írtam egy pár mondatos üzenetet anyámnak. Végezetül amilyen halkan csak tudtam elhagytam szobám, majd a házat is. Fogalmam sem volt hová mehetnék, de úgy éreztem el kell tűnnöm onnan. Tudtam, hogy anyám nem szívleli két azonos nemű kapcsolatát, de azt nem hittem sosem, hogy úgy fog reagálni ahogy tette. S ennek még Jinyoung is tanúja volt, amit aztán végképp nem akartam. De megesett. Most már biztos nem akar majd ő sem látni engem.
Mégis mikor egyre hidegebb lett és az eső is rákezdett, akkor is őt, jobban mondva a testvérét hívtam.
- Szia. A bátyám elmondta mi volt. Minden rendben? Jól vagy ugye?
- Szia Mark.. - úgy éreztem máris, hogy nem kellett volna mégsem őt hívnom - nincs.. nincs rendben semmi sem.. én annyira sajnálom.. nem tudom miért hívtalak fel.. - ahogy azt sem tudom mit keresek a házuk előtt. Talán csak menedéket?
- Youngjae?! Itt vagy? Hallod?! Le ne tedd!  Azonnal mondd meg hol vagy, érted megyek. - hangja olyan aggodalmassá vált, hogy kicsit megijedtem s szégyelltem is magam.
- Itt kint.. itt a házatok előtt.. - és  újra, tovább sírtam. Nem érdekelt semmi, mégis ide keveredtem.
Nem telt el egy perc sem talán máris valaki kijött hozzám. Jinyoung volt. Káromkodott egy sort, majd felkapott és bevitt engem a házba ahol Mark gondjaira bízott. Aztán, gondolom, kiment táskámért. Míg ő odavolt Mark felkísért engem szobájába, ott segített átvedlenem száraz ruhákba. Utána is csak ölelt s nyugtatott engem.
- Rendben lesz minden. - hátam simította - Itt jó helyen leszel Youngjae. Szeretünk téged.
- Nem akarok útban lenni. Csak.. csak addig maradok míg nem találok egy helyet.. - Mark eltolt, nem értettem miért, de aztán hamar rájöttem mikor Jinyoung ölelt magához.
- Ne beszélj hülyeségeket. - miközben ölelt felfogott és Mark szobájából átvitt egy másikba - Itt fogsz szépen maradni, velem. - lefektetett az ágyra, aztán mellém feküdt, majd ismét ölelésébe vont - Nem hagyom hogy butaságokon gondolkozz. - homlokon csókolt, arcom simította s homlokomhoz bújt övével - Csak hogy tudd, nem fogsz szabadulni tőlem. - felsőjébe kapaszkodtam - Tudod miért? - picit fejem ráztam, hogy nem tudom - Mert szeretlek teged. - adott egy puszit számra aztán pedig csak nézett rám, ahogy én is rá.