Kőbe vèsve: "Te az enyém vagy"

Közjáték

Az az este igencsak zaklatott volt. De a másnap s az azt követő napok, nos.. azok is hol jobbak, hol rosszabbak voltak. Jók mert olyanokkal volt akik elfogadnak, s rosszak mert minden jó ellenére bántottak engem. De, mindezen felül legjobban az fájt, hogy mikor hazamentem még pár holmimért, akkor anyám egy szinte üres házzal fogadott. Csak úgy közölte, hogy nem érdekli mit teszek, ő elmegy egy jobb helyre, távol tőlem. Teljesen lesokkolt. A ház kulcsait csak odadobta, mint holmi szemetet, mondván ahhoz kezdek amihez akarok, majd egy kisebb táskával kezében, távozott.
Lerogytam a kiüresedett nappali közepén és csak bámultam magam elé. Ennyi lenne? Ez volt az életem, a családom, a nagy semmi?
Összetörtem, teljesen, mindenféle értelemben.

Azt hiszem mondanom sem kellene, de megteszem, hogy azután a gyötrelmes nap után hazaköltöztem. Egyedül voltam mint az ujjam. Legalábbis egy ideig. Mert Mark, s a többiek is amint megtudták a dolgokat, úgy gondolták, hogy segítenek rendbe tenni az otthonom. S Jinyoung? Nos ő, ahogy az idő telt, sokkal többet volt nálam mint otthon. Ebből jött az, hogy járni kezdtünk, igazából, és ebből jött az is, hogy nem akarta hagyni, hogy dolgozzak. De én ellenszegültem neki és állást vállalltam egy takaros kis kávézóban, ami egyben cukrászda is, nem túl messze az egyetemtől. Ebből volt egy kisebb vitánk, majd egy veszekedés ami után én nem kicsit félreérthető helyzetben láttam meg Jinyoung-ot egy igencsak lányos kinézetű fiúval. Nem kellett sok, hogy észrevegyenek. Jinyoung szólt, jobban mondva kiabált nekem mert nem voltam túl közel, de én nem reagáltam rá, csak elfordultam és elfutottam. Futottam addig míg bírtam. Aztán megálltam, de talán nem egészen jó helyen.
Az utolsó emlékem hangos dudaszó, fékcsikorgás és kétségbeesett kiáltások.
Most meg itt fekszem egy sivár szobában melynek dísze egy csokor rózsa ami az ágyammal szembeni asztalon áll. Fáj az oldalam, a bal lábam s a fejem és kb úgy mindenem.
- Jó napot fiatalember. - egy középkorú, vagy talán idősebb, nővér féle nyitott s jött be hozzám - Látom felébredt. Hogy érzi magát?
- Pocsékul. - mondtam, ő közben ágyamhoz jött, majd az annak végében lévő táblát vette fel s nézte meg.
- Nemsokára jön az orvos és megvizsgálja magát. - amint ezt kimondta nyílt is az ajtó és egy fehér köpenyes magas férfi jött be.
- Üdvözlöm, én az orvosa vagyok Dr. Min. - megnézte ő is azt a táblát - Úgy tűnik rendben van. Mondja csak, emlékszik mi történt?
- Azt hiszem.. Elütött egy autó? - legalábbis a hangokból amiket hallottam erre következtettek.
- Igen. Eltört pár bordája, agyrázkódást kapott, ezen felül megrepedt egy csont a bal lábában, ezek miatt szigorú ágynyugalomra, sok pihenésre lesz szüksége. Szerencsére nem történt semmi komolyabb baj. Ezt köszönheti egy még ki nem ürített virágládának. Az fogta fel az esést. - túl sok volt az infó, fejem csak jobban fájt tőle.
- Kaphatnék fájdalomcsillapítót? Nagyon fáj a fejem.
- Természetesen. - intett is a nővérkének aki isten tudja honnan elővarázsolt egy szem gyógyszert amit aztán be is vettem a segítségével - Nos, most pihenjen. Pár napig még bent tartjuk, aztán ha minden rendben akkor hazamehet.
- Köszönöm. - remélem hamar hat majd a gyógyszer.
- Igazán nincs mit. - a tábla visszakerült ágyam végére - Juteszembe, van kint egy fiatal pár aki látni szeretné magát. Beengedem őket, de nem lehetnek sokáig. - távozott is eztán a nővérkével együtt.
Helyüket Mark, a pasija és Jinyoung vették át. Mark rögtön a nyakamba borult és elsírta magát. Megjegyzem nekem se kellett sok, hogy rázendítsek. Percek teltek el így, aztán miután Mark elengedett állapotomról kérdezett. Elmondtam neki amit megtudtam s hogy hogyan is érzem magam. Közben Jinyoung feltűnően csendben volt. Sőt, egy váratlan pillanatban ott is hagyott minket.
- Magát hibáztatja. - kezem fogta még Mark mikor látta könnyesednek szemeim Jinyoung távozása után - Ami valljuk be jogos is. Persze nem teljesen, mert az a cafka akaszkodott rá megint pedig tudja, hogy a bátyám már nem szabad és... - abbahagyta, csak mert arcom s ezzel könnyeim is, takartam el. Valószínű, hogy a pasija jelzett neki. Mark eztán ölelt magához engem.
- Én.. én még szeretem őt, akkor is ha ő már nem szeret engem. - bújtam el ölelésében. Sírtam, egyre jobban sírtam. Végül aztán így merültem álomba. Viszont mikor felébredtem már nem Mark ölelt. Az illata nagyon nem olyan volt mint barátomnak, inkább olyan mint a bátyjának, enyhe dohány és alkoholszaggal kísérve. Meg sem kellett mozdulnom, hogy kiderüljön, hogy tényleg az ölel s van mellettem akit sejtettem.
- Annyira sajnálom Youngjae.. - úgy tűnt nem vette észre még ébrenlétem - én ezt nem akartam. Akkora varom voltam, megint. Mindig csak bajt okozok neked. - itt megpuszilta fejem. Innen jött le, hogy ő bizony fent van mellettem az ágyon. - Nem tudom mit hihettél, de esküszöm nem akartam semmit attól a stajhától. Én téged szeretlek Youngjae. - újabb puszit kaptam fejemre - Kérlek legyél jobban hamar. Esküszöm amint kiengednek megteszek mindent, hogy többé ne legyen ilyen. Jobban fogok rád vigyázni. - megfogtam felsőjét. Ez ébreszthette rá, hogy ébren vagyok. Szinte azonnal megcsókolt engem. Viszonoztam is csókját, közben pedig könnyeztem kicsit.
- Ne legyél más, én úgy szeretlek téged ahogy s amilyen vagy. - újabb csókot kaptam.
- De ha...
- Én voltam a buta, én rohantam el. - ölelt s én bújtam. Nem foglalkoztam már sajgó testemmel. - Te nem tettél semmit.
- De igen.. - most is szavába vágtam. Most én csókoltam meg őt.