Drifted Away [Yuta FF]

5.

- Szóval, mit csináltatok a dormban Yutával, ameddig mi próbáltunk? Kettesben? - kérdezte Jaehyun, de a hangjában mintha némi idegesség bujkált volna.
- Az egyik elveszett fülbevalómat kerestük. - nevettem fel, majd haladtunk pár lépést a sorral.
- Azta, ez aztán a remek időtöltés.
- Nos, nem lehet mindenki olyan hasznos, mint ti.
- Ugyan, ezúttal mi sem voltunk azok. Nem hoztuk a legjobb formánkat. Azt hiszem, nem volt túl sok kedvünk ehhez a próbához. Nemsokára fellépni megyünk, úgyhogy jól kell teljesítenünk.
- Nem is tudtam, hogy még mindig promotáltok. - döbbentem meg, hiszen már majdnem egy hónapja folyamatosan felléptek, amit más banda nem csinál.
Ennyit még én is tudtam.
- Az SM szigorú velünk. Bennünk látja a jövőt.
Ezt meg tudtam érteni. Az SM híres arról, hogy felhasználja a bandákban lévő potenciált, de nekem mindig is rossz érzésem volt ezzel kapcsolatban. Legtöbbször egy-két tag miatt törődnek a bandákkal, akik később szólózni vagy duettezni is elkezdenek. Ilyenkor a kevésbé szeretett tagok nem kapnak a rivaldafényből, ami igazságtalan.
Megvettük a két kávét, és rövid sétára indultunk a városközpontban, amiből egy két órás séta lett, közben pedig megálltunk egy étteremben is, és rendeltünk egy akkora adag sült krumplit, amit ketten sem bírtunk megenni. Haechan viszont értékelte, hogy nem borítottuk ki a maradékot, hanem hazahoztuk, amikor beestünk a dormba délután.
- Köszi anyu és apu. - vette ki a kezemből a tálcát és a konyhapulthoz sprintelt vele, ahol felült egy magas bárszékre, és felfalta a még így is nagy adagot egy ültében.
- Azt hiszem, tanítanod kell a szülői felelősségre, mert hirtelen én is az lettem. - fordult felém Jaehyun, mire felnevettem.
- Az első, és legfontosabb szabály, hogy ne szólítsd a gyerekednek.
- Na, most, hogy szülők lettetek, ti fogtok főzni az összes gyerekemre, és hivatalosan is nyugdíjba vonulok. - jegyezte meg Taeyong.
- Hangolásra kell mennünk tíz perc múlva, megleszel Soo Min? - kérdezte Taeil, mire mindenki felpattant, és készülődni kezdett.
- Persze. - bólintottam.
- Maradjak itt veled? - kérdezte Jaehyun. - Nem szükséges mindenkinek ott lennie.
- Ha már valaki itt marad vele, nem lehetne az Yuta? Pihentetnie kéne a lábát. - hozta fel Johnny, mire a többiek is egyet értettek, mintha a hangolás megterhelte volna a lábát is.
- Akkor találkozunk háromnegyed óra múlva. - mondta Jaehyun, majd mind kisétáltak az ajtón, én pedig hosszasan bámultam utánuk, hogy ne kelljen megfordulnom, és szembenéznem Yutával.
- Megint egyedül maradtunk. - mondta halálos nyugalommal.
- Úgy tűnik. - ültem le a kanapéra.
- Örülök, hogy összebarátkoztál a fiúkkal.
- Én is. - mondtam, de tudtam, hogy itt még nincs vége.
- Külön feltűnt, hogy milyen jóban lettetek Jaehyun-nal.
- Nos, hasonló a személyiségünk, ezért jól el tudunk beszélgetni. - vontam meg a vállam. - Aranyos.
- Tényleg az.
Feszült csend állt be, amit a telefonom csörgése szakított meg.
- Népszerű vagy. - jegyezte meg, de nem válaszoltam, csak a fülemhez emeltem a készüléket, és kisétáltam a dormból.
- Igen?
- Megvan már a fülbevaló, vagy még mindig keresed?
- Már megtaláltam. - nyugtattam meg Hyung Mint.
- Helyes. Remélem, a gyűrűre jobban vigyázol.
Lenéztem a kezemre.
- Sosem hagytam még el.
- Végül is, mindegy. Úgyis egy sokkal szebbet fogsz kapni helyette egy pár év múlva.
- Nem, Hyung Min, figyelj... - távolodtam el az ajtótól. - Én... én nem tartom ezt olyan nagyon fontosnak még. Úgy értem, nem szükséges ennyire előre sietni...
- Megértem. De akkor majd nem ezt fogod gondolni.
Válaszra nyitottam a számat, de késő volt.
- Le kell tennem, csúcsidőszakban vagyunk, és egyedül viszem a műszakot. Szeretlek! Később beszélünk.
- Később beszélünk. - ismételtem meg.
Letettem, és szótlanul bámultam a telefont, aminek lassan elsötétedett a képernyője. A hátamat a falnak vetettem, és szemben a dorm ajtajával lecsúsztam a falon. Átöleltem a térdeimet, és csak guggoltam a szőnyegen, magam elé bámulva, miközben azon gondolkoztam, mégis mi az istenért nem mondtam azt, hogy én is szeretlek.