Drifted Away [Yuta FF]

2.

Hajnali kettőkor értünk haza, és délig aludtunk, majd rendeltünk egy pizzát, és Young Na ágyára telepedtünk, miközben az előző éjszaka volt a téma.
- Fogalmad sincs, milyen viccesen nézett ki onnan, ahol én ültem. - nevetett folyamatosan Soo Yeon. - Csak beszaladtál a párok közé, és elkezdtél egyedül táncolni. - elevenítette fel.
- Nem voltam teljesen józan. - védekezett Young Na szintén nevetve.
A telefonom megcsörrent, mire mind felé kaptuk a fejünket. A kijelzőn Hyung Min neve villogott.
Gyorsan felvettem, és kisétáltam a folyosóra.
- Na, hogy megy a beilleszkedés? - kérdezte.
- Már szereztem is két barátnőt. - meséltem. - Nagyon aranyosak, és tegnap elvittek bulizni.
- Nem is szeretsz bulizni. - emlékeztetett, hogy mindig lemondtam ha ő és a haverjai hívtak.
- Tudom, de ezt most kivételesen élveztem. És ezzel ünnepeltük meg a beköltözésünket.
Hyung Min-t nem nyűgözte le annyira a dolog, mint engem, de azért meghallgatta az élménybeszámolómat, aztán további sok sikert kívánt, és elköszönt, mert kezdődött a műszak legpörgősebb része.
Visszamentem a lányokhoz, hogy kibeszéljük a srácot, akivel Soo Yeon táncolt előző este, és nem tudtam elsiklani a tény felett, hogy máris nekem vannak a legjobb barátnőim a koliban.

A két nap hihetetlenül gyorsan eltelt. Még jobban megismertem a lakótársaimat, és ők is engem. Így derült ki, hogy Soo Yeon-nak két testvére van, egy bátyja és egy húga, Young Na-nak pedig két nővére. Én egykeként nem igazán tudtam bekapcsolódni ebbe a beszélgetésbe, de természetesen megkérdezték, hogy nem akarok-e testvéreket. Mondtam, hogy nem, sosem akartam, de jobban belegondolva, talán ha lenne egy húgom, örülnék neki.
Szinte észre sem vettük, és már az első napot kezdtük.
Elköszöntünk egymástól, és három különböző terembe széledtünk szét.
Körülöttem úgy tűnt, mindenki pontosan tisztában van vele, hogy mit művel, kivéve természetesen engem. Csak bolyongtam, ameddig meg nem találtam a termet, aztán bolyongtam a sorok között, végül majdnem leghátra ültem. Az egyetlen boldogító tény az volt, hogy többen is jöttek egyedül, akik csaknem olyan elveszettnek tűntek, mint én. Úgy döntöttem, később összebarátkozok egy pár emberrel, hogy megkönnyítsem mindannyiunk dolgát.
- Szia. - köszönt rám egy lány, és leült a mellettem lévő üres székre. - Hyeo Min vagyok.
- Soo Min.  Örülök a találkozásnak.
- Te is egyedül jöttél?
Bólintottam.
- Ó, hála az istennek. Azt hittem én leszek az egyetlen.
- Rengetegen jöttek még egyedül, nem kell aggódnod. - mosolyogtam rá biztatóan. - Szóval... anglisztika.
- Imádom a nyelvet. - mondta. - Mindig is ezzel akartam foglalkozni.
- Én is.
Előre láttam, hogy jól ki fogunk jönni.
A professzor belépett a terembe, lesétált a hosszú lépcsőn, és egy nagy kupac papírral meg a pendrive-jával elfoglalta a helyét. Aztán beszélni kezdett. Mi pedig szélsebesen jegyzeteltünk. Bekapcsolta a laptopját, és a kijelzőjét kivetítette a nagy képernyőre maga mellett. Időnként azon mutogatott valamit, de nagy általánosságban csak a jegyzetfüzetem fölé hajolva körmöltem. A szemem sarkából láttam, hogy mások tableten vagy laptopon gépelnek. Arra gondoltam, hogy ez nem is annyira rossz ötlet, legközelebb talán én is magammal hozom a laptopom. Azon sokkal könnyebb írni.
Másfél óra múlva szabadok voltunk egy kis időre.
Hyeo Min-nal elmentünk felfedezni az egyetemet, addig is beszélgettünk, hogy kicsit jobban megismerjük egymást. Jó érzés volt, hogy végre van valaki a szakomon, akinek pont annyira fogalma sincs, hogy mennek itt a dolgok, mint nekem.
Egy kicsit ideges voltam, és folyamatosan a telefonom kijelzőjét bámultam, ugyanis Hyung Min nem hívott azóta, hogy a buliról hazaértünk a lányokkal. Ez Hyeo Min-nak is feltűnt.
- Minden oké? - kérdezte, amikor hatodszor vettem elő a mobilom.
- Persze. Csak valakinek hívnia kéne, de még mindig semmi...
- Ne aggódj. Hívni fog. - ígérte, anélkül, hogy bármit is tudott volna.
Hye Rin-re emlékeztetett, és majdnem felnevettem, amikor belegondoltam, hogy ő vajon hogy bírja a kémia szakot, alig egy pár kilométerre tőlem. Ironikus módon, pont ő hívott a következő pillanatban, hogy elmesélje ezt nekem.
Odébb sétáltam Hyeo Min-tól, és felvettem.
Meghallgattam az élménybeszámolóját az extra aranyos lakótársairól, és én is meséltem neki az enyémekről, aztán együtt örültem vele, amikor elmesélte, hogy máris randira hívták.
- Hyung Min még mindig nem hívott? - kérdezte.
Volt egy olyan képessége, hogy a hangomból levette, ha róla volt szó.
- Nem. De fel fog hívni. Biztos csak sok dolga van.
Biztos voltam benne, hogy csak ez állhat a háttérben.
Miután letettem, visszamentem Hyeo Min-hoz, és elvittem a szobámba, ahol bemutattam Young Na-nak és Soo Yeon-nak is. Habár úgy tűnt, Hyeo Min nem fog csatlakozni a meglévő baráti körünkhöz, (nem tűnt annak a nagy társasági embernek) mégis száz százalék volt, hogy néha összeül majd velünk itt.
A későbbi óráim mind gyorsan teltek, de talán ez még csak az első nap miatti lelkesedésem volt. 
Aztán a napok gyorsan kezdtek pörögni, egymás után, és nekem egyre jobban tetszett itt az élet.
Már a második hét első napja volt, amikor Young Na-val sétára indultunk, és belefutottunk egy parafatáblába, amire a közléseket tűzik ki.
Hatalmas betűkkel egy frissen felhelyezett nyomtatvány adta hírül, hogy az anglisztika szakosokat nagy megtiszteltetés éri, mert egy titokzatos munkát bíznának egy szerencsés emberre, akit a legmegfelelőbbnek tartanak. A meló lényege az volt, hogy angol felkészítést kéne tartani egy csoportnak. Young Na egy kukába hajította a kiürült teás műanyag poharát.
- Ez pont neked való. - bökött rá.
Bólintottam, mert igaza volt.
- De mégis miféle csoportnak kéne angolt tanítanom? Gyerekeknek?
- Dehogy, biztos vagyok benne, hogy nem. Szerintem korunkbelieknek. Nem sokan beszélnek angolul az országban, és ez az egyetem rendelkezik a legnagyobb anglisztikai karral. Talán ez egy nagy lehetőség.
- Mindegy is, mert a legjobbat fogják kiválasztani. És amúgy is, semmit sem tudunk a munkáról. Ennyi információ nem elég.
- Majd megtudsz többet, ha te kapod meg.
- Igaz.
Habár tényleg tetszett az ötlet, nem gondoltam volna, hogy az egyetem komolyan veszi. Márpedig komolyan vették. Mert miután elköszöntem Young Na-tól, és befordultam a terembe, már mindenki a helyén ült. Gyorsan becsusszantam egy szabad székre, és a szememet meresztgettem. Megesküdtem volna, hogy a férfi, aki velünk szemben állt, valahonnan ismerős nekem. Mintha már láttam volna.
- Gondolom, mindannyian láttátok a plakátokat kiragasztva az egyetem területén. - mondta a professzor, aki a férfi mellett állt.
Egyöntetűen bólintottunk.
- A mai nap folyamán négy kollégámmal mindannyiótokat letesztelünk. Mármint azokat, akiket érdekelne a dolog. Kezeket a magasba!
Körülöttem karok lendültek a levegőbe, majd hirtelen ötlettől vezérelve én is jelentkezni kezdtem. 
- Rendben. Lépjetek elő.
A professzor mellé sétáltunk. Legalább hatvan ember.
Négy csoportra osztott minket, és külön terekbe tereltek. Mire észbe kaptam már ott ültem egy kis teremben, szemben egy férfival, aki angolul beszélt hozzám. Csak egy sima beszélgetés volt, még csak izgulni sem volt időm. Meg amúgy is, miért izgultam volna?
Amikor a többiek megkérdezték, hogy ment, csak megvontam a vállam. Egyáltalán nem tartottam nagy dolognak.
Azonban másnap reggel alig hogy letettem a cuccom a teremben, már vehettem is vissza. A professzorom magához intett, és egy külön terembe vezetett, ahol a vizsgáztatóm és még egy pár tanárnak kinéző férfi várt.
- Gratulálok, Soo Min. - nyújtott kezet. - Tied a munka!
- Köszönöm. - fogtam kezet vele, habár még mindig fogalmam sem volt, mit csinálok.
- Egy hétig fog tartani. Az urak elkísérnek. Csak pakolj össze egy pár ruhát.
Bólintottam, és eltűntem a szobámban. Összedobáltam egy táskába annyi ruhát, amennyit elégnek ítéltem meg, majd megálltam a kezemet az ajtó kilincsén tartva. A telefonomért nyúltam, ami csörgött a zsebemben.
- Enyém a munka. - vettem fel.
A vonal másik oldalán beállt a csend.
- Nagyon örülök neked, Soo Min!
Tudtam, hogy nem örül nekem. Hyung Min sosem tudta jól leplezni, ha valami nem tetszik neki. De nem szóltam, úgy tettem, mintha elhittem volna.
Épphogy csak letettem, már nyílt is az ajtóm, és Young Na és Soo Yeon ugrottak be rajta.
- Tudtuk, hogy itt leszel! - ugrott a nyakamba Young Na. - Csak sok sikert akartunk kívánni. Már akkor elindultunk, amikor megkaptuk az SMS-t.
- Hiányozni fogtok, lányok!
- Ugyan már, csak egy hét lesz az egész, és mindenről folyamatosan be fogsz számolni. - ölelt meg Soo Yeon. - Most pedig siess, nehogy itt hagyjanak!
Eleget tettem a kérésüknek, és lesiettem.
A férfi, aki annyira ismerős volt nekem, kinyitotta a kocsi ajtaját, ahova beszálltam.
- Tetszeni fog ez a munka. - biztosított egy magasabb, tetovált tag. - Hasznát veszed majd a tudásodnak, és nagyon jó pont lesz az egyetemen.
Nos, ebben biztos voltam.
Még mindig nem tudtam, mire jelentkeztem, de ahogy ismerős környékre értünk, kezdett nagyon rossz érzésem lenni. Hirtelen elhaladtunk a régi munkahelyem mellett, és még tovább mentünk. Tíz perccel később megálltunk, és kiszálltam.
- Ezt nem hiszem el. - mondtam mérsékelt hangerőn, de szerencsére senki sem figyelt rám.
Az SM Entertainment épülete előtt álltam. Végigcikáztak az agyamon az emlékek, és megállapodott a képen. Még itt, az épület előtt állva is meg tudtam volna mondani, melyik ablak nyílik abból a bizonyos táncteremből.
De nem szóltam semmit. Úgy tettem, mintha életemben először járnék itt. Hagytam, hogy bevezessenek az ajtón, ahol egy évvel ezelőttig minden nap bementem, majd végigvezettek a folyosókon, amiken minden nap végigsétáltam, és megnyomták a liften a hármas gombot, amit minden nap megnyomtam.
A folyosón három banda dormja volt: A SHINee-é, a Super Junior-é és az NCT 127-é.
Kényszerítettem magam, hogy ne akadjak ki, hiszen nem tudhatom, melyikbe küldenek. De aztán elsétáltunk a SHINee dormja mellett, majd a Super Junior-é mellett is, és az egyik férfi benyitott az NCT dormjába.
- Meghoztam az angoltanárotokat. - kiabált be, mire a tagok egyesével kezdtek megjelenni előttem.
Kedvesen bemutatkoztam Taeyong-nak, Taeil-nek, Johnny-nak, Doyoung-nak, Jaehyun-nak, Mark-nak és Haechan-nak, aztán valamivel idegesebben meghajoltam WinWin előtt is. A férfi magunkra hagyott minket, hogy a csomagjaimat az alkalmazottak szobájába vigye, és a fiúk megkínáltak egy kis vízzel, amit kedvesen visszautasítottam. Kaptunk egy napot megismerkedni egymással, ami nem is jött rosszul, hiszen nem követtem a bandát, úgyhogy leültünk a dorm felét elfoglaló ülőgarnitúrára. De alighogy beszélgetni kezdtünk volna, kinyílt a fürdőszoba ajtaja.
Kisétált rajta egy magas, barna hajú srác, aki a többiek laza szerelésével ellentétben feszes bőrnadrágot viselt, elől mélyen kigombolt inget és chokert. A szemébe néztem, és ő is lenézett rám. Így tartottuk a szemkontaktust, amíg meg nem szólalt.
- Szia, Soo Min.
Yuta beletúrt a hajába, és oldalra fordította a fejét.