Drifted Away [Yuta FF]

1.

Ehhez a fanfictionhoz Spotify lejátszási listát is készítettem, amit megtalálhattok a Spotify profilomon, ukwonkook néven.  

Amikor beadtam a jelentkezésem az egyetemre, azt gondoltam, most igazán továbbléphetek az életemmel. Magam mögött hagyhatok mindent, családot, konfliktusokat, régi barátokat, akik szarba se néztek, és öröm volt megszabadulni tőlük. Azt gondoltam, most majd megtapasztalom a felnőtt életet, a saját lábamra állok, és még segítségem is volt ehhez.

Hyung Min-nal ekkor már majdnem egy éve együtt voltunk. Hosszú távra terveztünk, és az egyetem után össze akartunk költözni. Jó volt tudni, hogy mellettem van, és szükségem is volt a támogatására. És nem csak a koliba költözés, meg a stressz miatt.
Amikor megismerkedtem vele, magam alatt voltam. Totál depresszióba estem, és habár még mindig bennem van az érzés, már megtanultam együtt élni a ténnyel, hogy el kellett engednem.
Egy évvel ezelőtt Nakamoto Yuta hivatalosan is debütált az NCT 127-ben, ami villámgyorsan hódította meg a listákat, és világszerte levette a lábukról a lányokat. Hatalmas népszerűségre tettek szert, az emberek imádták a zenéjüket és a személyiségüket.
Egy évvel ezelőtt szakítottunk Yutával.
A kapcsolatunk maga volt a megtestesült tökéletesség. Ő trainee volt, én pedig suli mellett egy kávézóban dolgoztam, ami közel volt az SM épületéhez. Szinte minden nap nála lógtam. Mellette voltam, amikor még alig beszélte a nyelvet, és én segítettem neki megtanulni a legfontosabb dolgokat. Mellette voltam, amikor még nem voltak barátai, és végignéztem, ahogy egyre közelebb kerül más traineek-hez, köztük WinWin-hez, akivel legjobb barátok lettek. Aztán voltak annyira szerencsések, hogy egy bandába kerültek.
Persze, a szakítás fájdalmas volt, de nem beszéltem róla. Egyedül a legjobb barátnőm, Hye Rin volt beavatva, és még ő sem tudta a teljes igazságot. És hogy miért? Mert én magam sem tudtam a szakításunk hátterében álló dolgokat.
Az SM bejelentette Yuta debütálását. A rajongók, akik már bepillantást nyerhettek a trainee-k életébe lelkesen várták, hiszen mind odáig voltak érte. Az egyik legnépszerűbb tag lett pillanatok alatt, bár ez valahogy várható volt. Tudtuk, hogy ezzel minden meg fog változni, de megígértük egymásnak, hogy együtt maradunk, bármi is történjen.
De aztán valami megváltozott. Azt hiszem, ő változott meg.
- Sajnálom, Soo Min. Ezt nem folytathatjuk így.
Folyamatosan a fejemben csengett, ahogy ezt mondta.
- De, azt mondtuk...
- Ne haragudj.
Az idolok élete nem egyszerű. Minden szabadidejének búcsút mondott, és csak a munkára akart koncentrálni. Úgy érezte, hogy így már nem érdemes folytatni. Vagy talán visszatartottam volna?
Kopogtak az ajtón, mire felpattantam az ágyról, és egy gyors mozdulattal az egyik kartondobozba hajítottam a megfakult fényképet kettőnkről, amin az SM tánctermében ültünk a földön. Elfordítottam a kulcsot a zárban, és beengedtem anyát.
- Még mindig nem indultál el? - kérdezte, ahogy végignézett a dobozokba csomagolt, egyébként tök üres szobámban.
Elkeserítő, de az egész életem belefért összesen hat kartondobozba.
- Még nem tudtam rávenni magam. - álltam elő gyorsan az első kifogással, ami eszembe jutott.
Anya elmosolyodott, és megsimította az arcom.
- Semmi baj. Idő kell, ameddig el tudsz búcsúzni. 
Kisétált az ajtómon, de én csak bámultam magam elé.
Egyetemre készültem, ráadásul még csak nem is messzire, de szeretett úgy viselkedni, mintha örökre lelépnék minimum Hawaii-ra.
Visszazuhantam az ágyamra, és újra a kezembe vettem a képet. Még mindig minden nap megnéztem egyszer. Ez a kezdetekben azért volt, mert képtelen voltam elengedni, de már egy idő után berögzült, és a mozdulat, ahogy magam előtt tartom, benne maradt a kezemben.
Végigfuttattam a szemem a körülöttünk ledobált táskákon és ruhákon, aztán a tekintetem az arcunkra vándorolt. Mindketten mosolyogtunk. Őszintén. A hosszú, fekete tincseim függönyként terültek szét a laza, pasztellkék pólómon, a fekete rövidnadrágomról és a szürke edzőcipőmről teljesen elterelve a figyelmet. A szemem egészen sötétnek hatott, mintha nem is lenne pupillám. És a bal oldalamon ott ült Yuta. Lazán átölelte a vállam, a haja nedves volt az izzadtságtól. Emlékszem, hogy akkor hagyták abba a próbát egy pár másodperce. Fekete melegítőt viselt, és sötétszürke ujj nélküli trikót. Régen órákig képes voltam bámulni az arcát ezen a képen. Ma már csak rápillantottam.
Elegem lett a nosztalgiázásból, és arra kényszerítettem magam, hogy a jelenben éljek. Felkaptam az első dobozt, amit megláttam, és kivonszoltam a kocsihoz. Majd ugyanezt megismételtem a többivel is. Mire végeztem, folyt rólam az izzadtság, és kifújva magam leültem a földre.
- Ahelyett, hogy megvártál volna, hogy segítsek... - hallottam egy ismerős hangot a kapu irányából.
- Tudod, én egy erős...
- Erős, független nő vagy, igen, tudom. - hajolt le egy csókért Hyung Min.
- Pontosan.
- Szóval már indulsz is? - kérdezte leülve mellém, majd az egyik karjával átölelte a vállam.
- Úgy tűnik. Ha nem sietek, még valaki beköltöztet mást a helyemre.
- Akarod, hogy veled menjek?
Természetesen akartam, de nem szerettem volna az a lány lenni, aki már a nulladik napon a barátjával állít be, mintha magától nem lenne képes semmire.
- Nem, köszönöm. Megoldom egyedül is.
Beletúrt a hosszú, barna hajába, majd gyorsan megcsókolt még egyszer.
- Oké. Sok sikert. Én megyek és megjavítom a motort. - mutatott a háta mögé.
- Jó szórakozást.
Mindig is imádta a motorokat, én pedig mindig is féltettem, de ezúttal az én problémám nagyobb volt, mint hogy ezen agyaljak.
Lecsaptam a csomagtartót, majd beszaladtam, hogy elköszönjek anyától és apától, akik a lehető legdrámaibban búcsúztak el tőlem. Még akkor is integettek utánam, amikor kiálltam a kocsival, és elhajtottam, végig az egyenes úton.
Szó szerint tíz perc alatt odaértem. Átvettem a kulcsokat a portástól, aki eligazított, aztán elindultam a lépcsőn. Nem akartam, hogy esetleg a liftben ragadjak, mivel elég réginek tűnt, és erősen kételkedtem benne, hogy normálisan működik.
Bekopogtam, amikor megálltam az ajtó előtt, hiszen ki tudja, talán már be is költöztek a lakótársaim. És így is lett, egy magas, barna hajú lány nyitott ajtót.
- Szia. Soo Yeon vagyok. - hajolt meg.
- Soo Min, örülök, hogy megismerhettelek. 
Beléptem a szobába, ahol még egy lányt találtam, egy szőkét, aki észre sem vette, hogy megérkeztem, mert egy hatalmas fejhallgatóval valami filmet nézett. Viszont azonnal lekapta a fejéről, és felpattanva bemutatkozott, amikor egy pillanatra felnézett, és ott talált.
- Young Na.
- Soo Min.
- Segítsünk a cuccoddal? - kérdezte Soo Yeon.
- Nem szükséges...
- Segítünk. - lépett az ajtóhoz Young Na, majd intett, hogy kövessünk, és már el is indult lefelé.
Meglepődtem, hogy máris mennyire bírom a lakótársaimat, aztán becsatlakoztam hozzájuk, és láss csodát, ők is a lépcsőt használták. Nem volt rossz ötlet nekem is azt vennem igénybe, amikor először feljöttem. Eldöntöttem, hogy nem is fogom használni, ameddig nem látom, hogy ők használják.
- Milyen szakon leszel, Soo Min? - kérdezte Soo Yeon, a hangját pedig visszaverték a falak körülöttünk, így visszhangzottak a szavai.
- Anglisztikán. És ti?
- Én biológián, Young Na pedig matematikán.
- Azta. - esett le az állam. - A biológia nagyon nehéz lehet. - mondtam Soo Yeon-nak. - Biztosan okos vagy. - néztem át Young Na-ra. - Én sosem értettem a matekot.
- Mondhatni, ezzel a képességgel születtem. - vonta meg a vállát nevetve.
- Na, és milyen terveid vannak, ameddig elkezdődik? Még van két napunk. - emlékeztetett Soo Yeon.
- Azt hiszem, csak berendezkedek. - mondtam, mert őszintén nem is gondoltam bele, hogy mit szeretnék csinálni addig.
- Ó, ne már, az túl unalmas! Mi lenne, ha felpörgetnénk a dolgokat? Mondjuk elmennénk bulizni. Az mindig jó ötlet. - ajánlotta Young Na.
- Ő bulizós típus. - legyintett rá Soo Yeon.
- Ti ismeritek egymást?
Persze, tudom, hogy hülye kérdés volt, de feltűnt, hogy megvan közöttük az összhang.
- Igen, együtt jártunk gimibe, de csak két évig. Én később jöttem. - tette fel a kezét Young Na. - Te viszont teljesen egyedül vagy, igaz?
- Nos, igen. - bólintottam.
- Hát, most már nem vagy. Mi leszünk az új legjobb barátnőid.
És az új legjobb barátnőim segítettek nekem felpakolni a cuccaimat, majd kipakolni a szekrénybe a ruháimat, és alig egy óra alatt úgy berendezkedtem, mintha mindig is ott laktam volna. Elégedetten zuhantam az ágyamba, ami meglepően puha volt.
- Térjünk a kedvenc témámra. - hallottam meg hirtelen Soo Yeon hangját. - A pasikra.
Young Na hozzá vágott egy párnát.
- Mondtam már, hogy nem támadhatunk le mindenkit ezzel!
- Semmi baj. - ültem át arra az ágyra, amin mindketten ültek. - Van barátom.
- Szerencsés vagy. Nekünk nincs.
- Nos, nem mindig olyan egyszerű...
- Igen, ez igaz. Én nemrég szakítottam a barátommal, mert nem jutott időnk egymásra. De előtte is folyton veszekedtünk. Egy kapcsolat sok munkával jár. - állt mellém Young Na.
- Nekem megérné, de egyszerűen nem ismerek senkit, aki érdekelne. - rázta a fejét Soo Yeon. - Mesélj a barátodról, Soo Min! Mindent hallani akarunk!
- Hát... - köszörültem meg a torkom. - Ő két évvel idősebb nálam. Hosszú, barna haja van, és pincérként dolgozik egy étteremben. Majdnem egy éve vagyunk együtt.
- Azta. - esett le az álluk. - Az sok idő.
- Annyira nem. - ráztam meg a fejem. - De hosszú távra tervezünk.
- Szóval lehetünk koszorús lányok az esküvőtökön?
Felnevettem, mert alig pár órája ismertük egymást, és máris ilyenekről beszéltünk. Olyan aranyosak voltak.
- Persze, miért ne?
- És... akartok majd gyerekeket is?
- Hm. - gondolkoztam. - Talán. Habár én annyira nem tartom ezt fontosnak...
- Majd megváltozik róla a véleményed. - mondta nagy bölcsen Young Na. - Tavaly még pasit sem akartam, de ma már azt mondom, nekem legalább két gyerek kell. Ha nem három. És mind kislány.
- És ha nem lányaid lesznek? - kérdezett közbe Soo Yeon.
- Lányaim lesznek. - zárta le a témát Young Na.
Csak nevetni tudtam rajtuk.
Lassan beesteledett, és sikerült meggyőznünk magunkat arról, hogy tényleg el kéne mennünk megünnepelni a beköltözésünket, ameddig megtehetjük. Nemsokára úgyis a nyakunkba fog szakadni a tanulás, miért ne élvezzük ki a maradék időt?
Szóval mind a hárman kiöltöztünk, és leléptünk egy, a koli mellett található szórakozóhelyre, ami annyira régi volt, hogy már a névtáblája is leesett, így azt sem tudtam, hol vagyunk.
Megrendeltünk egy kör piát, és a magasba emeltük a poharainkat.
- Igyunk a beköltözésre. - mondta Soo Yeon.
- Igyunk az egyetemre. - tette hozzá Young Na.
- Igyunk ránk. - csatlakoztam én is.
Majd összekoccintottuk a poharainkat, és egymásba karolva lehúztuk az italainkat.