Drifted Away [Yuta FF]

8.

Yutával a kanapén feküdtünk, a tévé csupán háttérzajként szólt, és egyikünk sem figyelt arra, hogy mi megy. A mellkasára feküdtem, és hallgattam a szívdobogását, miközben belélegeztem az illatát. Ugyanazt a parfümöt használta, mint egy évvel ezelőtt. Annyira beleégett már a tudatomba, hogy a szakításunk óta ahányszor ezt az illatot éreztem, mindig ő jutott eszembe. Ez sokszor elvonta a figyelmem mindenről, de így, hogy már nem kellett elképzelnem, hogy mellettem van, a legboldogabb voltam. Talán volt idő, amikor hittem benne, hogy Hyung Min az igazi számomra, de legbelül egy kis részem akkor is Yutához kötődött.
- Ugye nem aludtál el? - nézett le rám.
Felnevettem.
- Nem.
- Akkor jó. Ez már a negyedik napod, és lassan ez is véget ér. Ki akarok használni, minden percet veled.
Felemeltem a fejem, és alig egy pár centire tőle, a szemébe néztem.
-Tudom, hogy meg akarsz védeni a médiától, de engem nem érdekel, ha az emberek megtudják, ki vagyok. Az sem érdekel, ha utálni fognak. - ráztam meg a fejem. - Csak te érdekelsz.
- Tudod, hogy ez őrültség ugye?
- Csak mondd ki.
Egy másodpercig a szemembe nézett, és csak pislogott.
- A barátnőm vagy, Soo Min. Tessék, kimondtam, most már nem vonhatom vissza, hivatalosan is kiteszlek annak, hogy rád akaszkodjanak.
- Nem zavar, hányan akaszkodnak rám, ameddig te is köztük vagy.
Mosolyogva ült fel, és egy mozdulattal az ölébe húzott, majd megcsókolt.
Aztán kivágódott az ajtó, és Haechan csúszott be rajta, térden.
- Na végre! - tapsolt Taeyong, mögötte pedig Jaehyun mosolygott, valamivel mérsékeltebb lelkesedéssel, de tudtam, hogy örül nekünk.
A fiúk leültek a kanapé üres helyeire, a tévében pedig hirtelen megjelent Lee Joon arca, és valahogy egy tál popcorn került Taeil kezébe, ami körbejárt közöttünk. Filmet néztünk, azt sem tudtuk, hogy mit, és úgy ment el a nap, hogy nem tanítottam nekik semmit. De őket ez egyáltalán nem zavarta, csak a társaságom érdekelte őket.
Észrevettem, hogy Jaehyun engem néz, mire felé fordultam. Mosolygott, és feltartotta a hüvelykujját. Biztos voltam benne, hogy valamilyen szinten rosszul érzi magát, de az én boldogságomat helyezi előtérbe.
WinWin hirtelen felpattant, én pedig gondolkodás nélkül követtem. Tudtam, hogy beszélni akar majd velem, és igazam is lett. Leültünk a bárpulthoz, és megtámasztottam az állam a tenyeremben.
- Jól vagy?
- Utoljára egy éve voltam ilyen jól. - vágtam rá.
- Helyes. Vigyázz rá. Ő is vigyázni fog rád.
- Ebben egy percig sem kételkedtem.
Mellém lépett, és megölelt.
- Hiányoztál, Soo Min.
- Te is hiányoztál nekem.
- Hé, ha befejeztétek, visszajöhetnétek, mert lemaradtok a legjobb részről. - kiabált hátra Taeyong, mire csatlakoztunk hozzájuk. 
Yuta mellé telepedtem, aki azóta már a kanapé szélére szorult, és felhúzva a lábaimat a vállára ejtettem a fejem. Nem kérdezett semmit, tudta, mit akart WinWin.
Hozzá bújtam, és úgy csináltam, mintha a filmen járna az eszem.

Eljött az ötödik nap, majd a hatodik nap, és végül a hetedik. Szinte semmit sem sikerült a fiúk fejébe vernem, miután bombaként robbant, hogy Yutával együtt vagyunk, és olyan mértékben elkényelmesedtünk, hogy amikor az utolsó napomon, reggel felkeltem, Yuta mellettem feküdt. Még aludt, és mivel kintről, a nyitva hagyott ablakon keresztül hideg levegő fújt be, feljebb húztam rajta a takarót.
Kimásztam az ágyból, és egy szál fehérneműben csuktam be, amikor pedig megfordultam, Yuta már ébren volt. Elégedetten méregetett, úgyhogy közelebb léptem hozzá, hogy megcsókoljam. Magas volt, de még így is le kellett hajtanom a fejem egy kicsit, ő pedig a combomra csúsztatva a kezét az ölébe húzott.
A csókja ugyanolyan édes volt, mint egy évvel ezelőtt, és pontosan tudtam, hogy mikor fog a hajamba túrni. Mintha semmi sem változott volna. 
Hagytam, hogy a kezem önálló életet éljen, és végigcsússzon a karján, amin megfeszült az izom, ahogy az ujjai végigfutottak a gerincemen. Már nem is éreztem, hogy a szoba tulajdonképpen lehűlt az éjszaka során.
Hátradobtam a hajam, és a szemébe néztem. 
- Ideje felöltözni, és a többiekhez menni.
- Van még egy pár percünk, nem igaz? - vonta fel a fél szemöldökét.
- Fogalmad sincs, mennyire hiányzott ez. - adtam hangot a gondolataimnak.
Elmosolyodott.
- Pontosan annyira, mint nekem.
Ledöntött az ágyra, a puha takarók közé, és végigcsókolta a nyakam. Felsóhajtottam az ismerős érzéstől, aztán csak fölém hajolt, és egymás szemébe néztünk. Sokszor nálunk ez többet jelent mindennél. Homlokon csókolt, majd a ruháiért nyúlt, és én is ugyanezt tettem.
Kézen fogva léptünk be a dormba, ahol mindenki a kanapén aludt, különböző pozíciókban. Éppen elhaladtunk Taeyong mellett, amikor hirtelen fordult egyet, csakhogy már nem volt tovább, és nekem még időben sikerült megtartanom fél kézzel, mielőtt leesett volna. Felriadt, és felpattant.
- Te jó ég. Köszi, Soo Min.
- Nem tesz semmit. Mitől fáradtatok el ennyire?
- Ó. - nyomott el egy ásítást. - Tegnap elkezdtünk nézni egy sorozatot, és egész este azzal foglalkoztunk. - mutatott a tévére, ami halkan, de ment. - Na, és ti mit csináltatok eközben, mert lefogadom, hogy valami sokkal érdekesebbet.
- Hm. Eltaláltad.
- Ébresztő. - rugdosta meg Taeilt Yuta, aki a földön feküdt, olyan kicsavarodott testhelyzetben, hogy biztos voltam benne, ezután neki sem fog ártani egy nyakmasszázs.
Jaehyun mellé léptem, aki a kezeit a feje alá téve, békésen aludt, kicsit sem hasonlított például Markra és Johnnyra, akik konkrétan egymáson áthajolva aludtak el. Leguggoltam, és óvatosan megsimítottam az arcát, mire kipattantak a szemei. Esküszöm, úgy nézett ki, mint aki alig egy másodpercre csukta be a szemét. Sosem mondtam volna meg róla, hogy órákat aludt, ha csak úgy ránézek.
- Jó reggelt. - mondtam halkan, miközben mellettem az egyik oldalon Haechan ébredezett, a másikon Taeilt keltegette Yuta.
- Jó reggelt. - mosolyodott el.
- Na, mit gondolsz? Jöhet egy kávé?
- Bármikor. - ült fel, ezzel majdnem lesodorva Doyoung-ot, aki félig a kanapén, félig a földön feküdt. - Menjünk.
A tegnapi ruhájában állt be mellém a sorba, és igyekezett fejben tartani a többiek rendelését.
- Jaehyun. - szólítottam meg, amikor feltűnt, hogy egy ideje már csak a levegőbe bámul. - Figyelj, nem akartam ezt felhozni, de azután, amit mondtál... Lelkiismeret furdalásom van miattad. - vallottam be.
- Ne legyen. - rázta meg a fejét. - Komolyan. Gyönyörű vagy, okos és vicces, minden pasinak te vagy az álom lány. Csak véletlen balszerencse, hogy nekem is. De ne aggódj miattam. Nekem az is tökéletesen megfelel, hogy megbízol bennem és barátok vagyunk.
- Tényleg?
- Tényleg. Így nem tudunk szakítani se.
- Nos, még ha szakítanánk is, ki mondta, hogy az lenne a vége?
- Egy pont neked.
Nevetve vettem el a kávémat, majd megfogtam még két poharat, és visszamentünk a dormba, ahol a hulla társaság már alig várta, hogy inni kezdhesse a forró italokat. 
- Életet mentettetek. - nyúlt a poharáért Mark, és szinte két kortyra lehúzta a tartalmát.
Johnny és Haechan hasonlóképpen gyorsan túl akartak esni rajta, hogy új erőre kapjanak, míg a többiek, köztük mi is, leültünk a kanapéra, kikapcsoltuk a tévét, amit már senki sem nézett, így feleslegesen ment, és lassan kezdtük kortyolgatni a kávéinkat.
Leültünk, és utoljára megpróbáltam tanítani nekik néhány hasznos kifejezést. Úgy tűnt, többet jegyeztek meg, mint gondoltam.
- Azt hiszem, az SM egy rossz szót sem szólhat a munkádra. Tényleg jól felkészítetted őket. - mondta elismerően Mark, ami tízszer olyan jól esett így, hogy tőle hallottam.
A fiúk leléptek táncpróbára, de Yuta velem maradt, és amikor egy óra múlva visszaértek, jöhetett a kemény rész.
Mert a munkám az SM-nél véget ért.
Megöleltem mindenki, egyesével, a kelletétén többet időztem Jaehyun-nál és WinWin-nél, de azt hiszem, ez érthető volt. Végül Taeyong-hoz értem, aki olyan erősen szorított magához, mintha most látna utoljára.
- Tudod, ide mindig visszajöhetsz. Várni fogunk rád.
- Tudom. És nem kell aggódnod, többet fogtok látni, mint amennyit akartok.
- Az kizárt. Már közénk tartozol.
Elléptem tőle, és rámosolyogtam.
A bőröndöm már mellettem pihent, és idegesen szorítottam a tetejét.
Integetve léptem ki az ajtón, Yutával együtt, és még hallottam, ahogy a fiúk utánam kiabálnak.
Végigsétáltunk a folyosón, ki az udvarra, ahol már ugyanaz a kocsi várt, amelyikkel jöttem. Csak a sofőr ült benne, és nagyon úgy tűnt, hogy alszik.
Bedobtam a bőröndöm a hátuljába, majd beültünk a hátsó ülésre, mire a férfi felriadt.
- Jó reggelt. - köszöntött minket, habár egy ideig bámulta Yutát, azt hiszem, nem tudta hova tenni, de végül elindította a motort, és az ablakon kifelé nézve figyeltem a mellettünk elsuhanó fákat.
Az egész kocsit betöltötte Yuta illata, miközben a kezét az enyémre kulcsolta. Az út nem tartott tovább tíz percnél. Amint megálltunk, már ki is pattantam, megköszöntem a fuvart, és kiszedtem a bőröndömet, amihez Yuta ragaszkodott, hogy hozza.
Megvártuk, ameddig a kocsi kikanyarodik az egyetem parkolójából, aztán beléptünk az épületbe. A portás gyanúsan méregetett minket, de nem szólt semmit, csak a lift felé intett, amit azóta úgy tűnt, megcsináltak.
Óvatosan kopogtam be a szobába, majd kinyitottam az ajtót.
Soo Yeon, Young Na, Hye Rin és Hyeo Min az ágyakon ültek, és azt hiszem, az ajtót bűvölték. Amint megláttak minket, azonnal a nyakamba ugrottak. Azt viszont nem tudták hova tenni, hogy mit keres velem Yuta. Na, igen. Hye Rin kivételével egyikük sem tudott róla.
Szóval leültünk Young Na ágyára, felbontottunk egy-egy dobozos üdítőt, és elkezdtük elmesélni a történetünket. A teljes történetet, a leges legelejétől.
Hye Rin figyelmesen hallgatott minket, de ő pontosan tudta, mi történt. Egyedül a szakításunk igazi oka szerzett még számára is meglepetést.
Lepillantottam az ujjamra reflexből felhúzott gyűrűre, és egy mozdulattal leszedtem, majd az ágy melletti kis asztalra helyeztem. Nem hittem, hogy valaha lesz szívem teljesen megszabadulni tőle. Még mindig lelkiismeret furdalást éreztem, de egy másik érzésnek sikerült majdnem teljesen elnyomnia.
A boldogságnak. Végre mindenki együtt volt, aki fontos nekem, a legjobb barátnőim is megismerték egymást, és persze ott volt mellettem Yuta is.
Ahogy Soo Yeon sztorizgatni kezdett (megismerkedett egy sráccal, akivel egy szakra járnak), a mellkasának dőltem, és az övére kulcsoltam a kezem.
- Nem is figyelnek ránk. - rázta a fejét Young Na.
- Tudod őket hibáztatni? - kérdezett vissza Hyeon Min.
- Engem nem zavar, ameddig boldognak látom őket. - mondta Hye Rin. - Megérdemlik.
Újabb és újabb üdítőket bontottunk ki, és még pizzát is rendeltünk, annyira belefeledkeztünk az elmúlt egy hét mesélésébe.
Tényleg minden a legnagyobb rendben volt az életemben.
Sosem éreztem még ennyire boldognak magam.

Még több fanfiction az oldalamon.