Gruvia-Megtalált jövő-BEFEJEZETT

Váratlan találkozás és elhatározás

A nap ma ismét rámosolygott Magnólia városára .A Fairy Hillsben egyik ébresztőóra szólalt meg a másik után. Egy kék hajú tengerkék szemű lánynál is. Felkellt és kiment a fürdőszobába. Ezután felöltözött szokásos ruháiba ami égkék és sötétkék árnyalatokban pompázott. Megreggeliztett ezután elindult.A lány neve: Juvia Loxar

Juvia:

Ma is éppen a céh felé tartottam és Gray-samaról álmodoztam. Átmentem a folyó feletti hídon mikor hirtelen nyugtalan érzés fogott el. A folyó valamiért....sírt. Szomorúságot szállított magával. Éreztem hogy szenved. Lehunytam a szemem és a hangokra figyeltem amit a víz szállított el nekem. Csobogások,cseppek.......forró meleg cseppek amik okozzák ezt a szomorúságot....Könnyek. Fájadalommal teli könnyek...de ezek nem felnőttől származnak.A felnőttek könnyeinek súlya súlyosabb mint ezeknek a súlya.  Gyerekek sírnak. Keservesen. Körülbelül 2 km-re innen.  A szívemben éreztem a szomorúságukat. Mardosott és fájt..kibírhatatlanul.Az én szemeimbe is könnyek szöktek. Segíteni akartam nekik. Gyalog háromnegyed óra mire ott vagyok. De miért mennék gyalog? Egyszerűbb és gyorsabb ha eggyé válok a vízzel. Felálltam a híd korlátjának tetejére és előredőlve beledőltem a vízbe. A víz és én eggyé válltunk. A vízben otthon éreztem magam.De most ez az otthonom szomorúsággal volt megtelítve. Úsztam egyenesen előre,vagy talán a sodródni szó jobb arra amit csináltam. A folyó a Magnólia meletti erdőből eredt és onnan ment egészen keresztül a városon. Az erdő felé vettem az irányt. Már közel jártam. Elértem a könnyek forrását és kiemelkedtem a vízből. Két síró gyereket láttam meg . Egy fiút és egy lányt. A fiú látszólag erős akart maradni a lány előtt de a lány csak sírt. Mindketten érdeklődve néztek rám pár másodperc után. A fiú a lány elé állt. Én csak kedvesen rájuk mosolyogtam

-Sziasztok -köszöntem- Kik vagytok?

-A szüleink arra tanítottak hogy ne álljunk szóba idegenekkel-mondta a fiú. Bátornak tűnt. Fekete szeme és fekete haja volt.

-Rendben,igazuk is volt-mondtam-A nevem Juvia Loxar és egy Fairy Tail nevezetű céh vízmágusa vagyok. Na mostmár nem vagyunk idegenek ugye? -mosolyogtam tovább

-Az én nevem Natsume ő a húgom Mika.-mondta a fiú és ugy tűnt hogy már nem olyan távolságtartó de még mindig éber.

-Hogy kerültetek ide?

-Elkeveredtünk a szüleinktől mikor idejöttek az erdőbe és nem találjuk őket. A hugomat meg megmarta egy kígyó és nem tudom mit csinálhatnék-mondta a fiú és láttam rajta hogy nagyon aggódik.Akkor néztem meg csak Mikát ,aki csakugyan sírt de egybe nagyon rosszul is nézett ki.

-Natsume-kun gyere velem-mondtam és a karomba vettem a kislányt.-Ismerek egy gyógyítót aki talán meg tudja menteni-mondtam és elindultam Porlyusica anyóhoz.Szerencsére csak 10-15 percnyi járásra lakott. Bekopogtam és elmondtam neki a verziómat és hogy a lánynak sürgős ellátásra van szüksége. Az anyó azonnal ellátta Mikát.Minket kiküldött míg ő gyógyította.Natsume-kun mindenképpen vele akart maradni de én gyorsan kitessékeltem és elmagyaráztam neki a helyzetet mire nagy nehezen belement hogy csendben várakozik. körülbelül 3 órát vártunk mire kijött az anyó.

-Az életveszélyen túl van de itt tartom esti megfigyelésre.Holnap ha minden jól megy elmehet.

-Köszönöm Porlyusica -san-mondtam

-Ti most menjetek haza és holnap gyertek vissza kora reggel.Tudod hogy utálom az embereket ezért csak a beteget vagyok hajlandó megtűrni.

-De..-mondta volna Natsume-kun de én leintettem,felkaptam és elmentem elköszönve a gyógyítónktól

-Ezt miért csináltad Juvia-san?-kérdezte mérgese

-Nem lett volna értelme ott maradnod és veszekedned.Az nem segített volna senkinek sem. Ne aggódj nem fogunk messze menni a hugodtól.Valamint nem kell az állapota miatt sem aggódnod jó kezekben van az anyónál,-mondtam és kb 5 percet mentem előre és egy aranyos házat mutattam neki

-Ez a néni a Fairy Tail gyógyítója és már megszoktuk hogy utálja az embereket.Ezért építettünk ide egy kisebb házat hogyha valaki megsérül akkor itt tudjunk maradni.Talán nem tudunk ott lenni közvetlen mellette de ha már ilyen közel is vagyunk a szerettünkhöz már jobban érezzük magunkat egy kissé.Nem igaz ?-mosolyogtam rá mire ő visszamosolygott halványan. Bementünk és megvacsoráztunk. Lefektettem aludni én pedig az ablakon át bámultam a csillagokat.

Hajj..Vajon mit csinált ma Gray-sama? És mit csinálhat most?Vajon feltűnt neki hogy Juvia nem volt ott a céhben? Vagy csak örült hogy nem voltam ott? Hiszen mindig azt mondja hogy ne lógjak rajta........Vajon lesz ebből a szerelemből valami vagy csak áltatom magam?-gondolkodtam el és egy könnycsepp gördült le az arcomon.Majd azt a többi is követte-Tehát fel kellene adnom igaz? Annak örülne ő is a leginkább.....de......én nagyon szeretem őt.....

-Mi a baj Juvia-san?-kérdezte valaki mögüllem. Gyorsan letöröltem a könnyeimet és hátrafordultam.

-Te miért nem alszol Natsume-kun?-kérdeztem bár tudtam a választ

-Túlságosan aggódom Mikáért-mondta-Tudod nekem ő az egyetlen hugom.A báttya vagyok nekem kellett volna megvédenem őt,de most...úgy érzem elbuktam-mondta és láttam rajta hogy magába roskadt

-Tudod én nem tudom hogy milyen ha van valakinek egy testvére mert nekem nincs-mondtam-de nem hiszem hogy ez a te hibád lenne.Megtörtént dolgokon már nem tudsz segíteni nem igaz? Nem mindig csak tettekkel tudsz segíteni valakinek. Most hinned kell a hugodban hogy jól lesz. Hidd el az érzéseid el fognak jutni hozzá

Pár percig csönd uralkodott.Én őt néztem ő pedig a földet bámulta.Egy halk sóhaj hagyta el a száját.

-Rendben van hinni fogok benne.-mondta majd átölelt-köszönöm szépen

-Szívesen-mondtam-de mostmár késő van menny aludni én is megyek pár percen bellül csak szétnézek odakint-mondtam majd kimentem.

Nem fogom feladni.Harcolni fogok érte.Mert szeretem.De most az első hogy a gyerekek haza kerüljenek.Most ők a fontosabbak hiszen még olyan kicsik...-sóhajtottam majd visszamnetem ágyba bújtam és vártam a másnapot abban reménykedve hogy VELE álmodok

Sziasztok :D Itt volna ennek a történetnek az első fejezete :D Hogy tetszett? Folytassam? :D