Üdv itthon

374 26 4
                                    


Másnap már kora reggel elmnetünk az anyóhoz ahol örömmel láttuk hogy mikának már semmi baja.Natsume-kun átölelte a testvérét és utána rámosolygott.Jó volt látni hogy szeretik egymást.Érezni lehetett a megkönnyebbülést a levegőben. Natsume megköszönte és elmentünk az anyótól.De ha pontosabbak akarunk lenni akkor inkább ő dobott ki minket :'D

-Bátyó most mi lesz?-kérdezte Mika-chan

-Nem tudom majd lesz valami-mondta Natsume-kun.Láttam rajta hogy ő se tudja

-Mit szólnátok hozzá ha most mind eljönnétek Juviával a Fairy Tailbe?Ott Juvia barátai biztos tudnak segíteni nektek :D-mosolyogtam rájuk

-Rendben van-bólintott rá Natsume. Mika-chan is bólintott.Úgy láttam hogy nem ellenkezne a testvérével.

Az úton megpróbáltam kérdezni tőlük pár dolgot de nem igazán akartak megnyílni.Annyit sikerült megtudnom hogy 1 év van csupán közöttük. Natsume most 7 míg Mika 6 éves. Ezeken kívül semmit.

Megérkeztünk a céhépületbe.Benyitottam

-Itthon vagyok-köszöntem mosolyogva.Natsume-kun mellettem állt míg Mika-chan szorosan a háta mögött állt és két kezével szorította a bátyja pólóját.

-Isten hozott -köszöntek és egyből megakadt a szemük a két kisgyereken.

-Juvia ezek kik?-kérdezte valaki mellőlem.A szívem rögtön kihagyott egy ütemet.Ez a hang...

-G..Gray-sama-pirultam el.Nincs rajta felső....Ó TE JÓ ÉG!!!!

-Hahó-mondta és meglegyezte előttem a kezét

-Oh őket Juvia az erdőben találta.Elvesztek. Juvia ugy gondolta hogy itt kaphat segítséget.-mondtam de nem vettem le a szemem Gray-samáról.Hogy lehet ilyen tökéletes Juvia számára?  

-Jól tetted hogy ide hoztad őket-mondta mellőlem valaki.Odanéztem és a mestert láttam meg.-Mind segíteni fogunk. Először is megmondanátok a neveteket?-mosolygott a mester a gyerekekre.

-Natsume vagyok ő pedig a húgom Mika-mondta Natsume-kun.

-És mi a családnevetek?-kérdezte a mester

-Háth az ...kezdte Mika de a testvére félbeszakította.

-Csitt Mika-mondta mire érdeklődve figyelt a céhben mindenki rájuk.-Azt sajnos nem mondhatjuk meg

-De miért?-kíváncsiskodott a mester Natsume-kun mikor robbanást hallottunk.

A tető berepedt és egy csomó fekete ruhásalak esett be rajta.

-Azt hittétek elszökhettek előlünk kölykök?-kérdezte.Nekem már most nem tetszett.

-Bátyó-lépett mika Natsume mellé .Én eléjük léptem.

-Mi dolgotok van velük.Juvia nem érti.Azonnal válaszoljatok!_mondtam mire Gray-sama mellém lépett.Őt követte Lucy,Erza-san,Natsu,Levy és Gajeel.

-Nem a ti dolgotok. A küldetésünk a gyerekek megölése.Bárki aki az utunkba kerül megöljük.-mondta egy fekete napszemüveges alak és támadást indított.

-Water slicer-kiálltottam és ellentámadásba kezdtem.Utánam jöttek a többiek is.Az egész céh és a környező terület is( azaz az egész város! ) harctérré változott

-Ice make: Jégágyú!

-A tűzsárkány üvölése!

-A vassárkány ökle!

-Kemény betűk: Szél!

-Az égi sárkány szárnycsapása!

Egyik támadás követte a másikat.

-Gyertek Juviával-mondtam Mika-channak és Natsume-kunnak.Kirohantunk az épületből és a rejtekhelyünk helyett Az erdő felé vettem az irányt. Ott könnyen el tudom bújtatni őket.Amint beértünk az erdőbe elvittem őket a titkos helyemre.

Gruvia-Megtalált jövő-BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now