A beteg ✔

• 1 •

Gondatlan emberölés vádjával öt év szabadságvesztésre ítélem.

Egy bűnöző, ha már elkövette bűntettét, egyértelműen megkapja érte a megfelelő büntetést.
Ha már valaki börtönbe kerül, onnan nemigen jut ki egyhamar, de jó magaviselettel enyhíthetnek a kiszabott idején.
Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, kell egy pszichiáter, aki segít abban, hogy az illető a börtönben töltött évei után újra lábra tudjon állni, hisz mindent újra kell kezdenie, ismét fel kell építenie a lerombolt várát. Erre való egy börtönpszichiáter. Persze vannak olyanok is, akik nem akarnak együttműködni, így vagy meghosszabbítják ittlétüket, vagy legrosszabb esetben a halálukat hozzák előbbre. Mert a Songnam börtönbe azok kerülnek, akik, ha még egy bűncselekményt elkövetnek, itt könnyen megrövidülhet az életük.

Ahn Jiyeon vagyok, Im Hyobin lánya. Anya már több, mint húsz éve dolgozik ebben a fogdában, mint börtönpszichiáter. Nemsokára én is a nyomdokaiba léphetek, utolsó éves hallgató vagyok az egyetemen, már csak ez a szemeszter és egy záróvizsga választ el a nagybetűs élettől.
Most gyakorlatra jöttem ide, hogy a későbbiekben szakdolgozatot írhassak egy alanyról. A viselkedéséről, a reakcióiról, a változásairól. Ezért ebből a szempontból szerencsésnek érzem magam, hogy számomra ez könnyen megoldható.
Egy szobába értünk, ahol már rabok milliói megfordultak. Egy olyan helyiség, ahol egy pszichiáter el tud beszélgetni a páciensével anélkül, hogy bármi történne. Nagyon magas fokú biztonsággal rendelkezett az egész fogda.
Anyám csak leült a nagy és széles asztalhoz az ő fekete székére. Én mellé ültem, de nekem is jutott éppen elég hely, hogy lepakolhassam a füzetem és a tollam. Nagyon izgatott vagyok, hisz most fogok látni testközelből egy igazi bűnözőt. Velünk szembe el volt helyezve egy másik szék, de az abban különbözött, hogy elé egy sárga-fekete csík volt felfestve. Ez annyira izgalmas, mint a filmekben! A rab nem lépheti át azt a bizonyos vonalat.

- Jiyeon, figyelj ide! - zökkentett ki anyám gondolatmenetemből. - Jegyzetelj minden szót, amit csak hallasz, mert különleges rab fog érkezni.
Különleges? Mitől? Talán elvarázsolta az áldozatait?
Nem tudok az illetőről semmit, csak annyit, hogy most még csak a bemutatkozás lesz.
Anya kinyitotta maga előtt az elítélt aktáját, amikor hirtelen belépett egy tiszt egy hosszú láncot tartva a kezében. És mögötte ott lépdelt Ő. Két keze maga előtt összebilincselve, haja a szemébe lógva. Mint egy suhanc. Szokatlanul nyugodt volt az arckifejezése. Talán visszaeső bűnöző lehetett, vagy esetleg ennyire jól tud pokerarcot vágni. Lopva engem méregetett, nem értettem, miért.
A rab mögött lépdelő másik őr kulcsra zárta a bejárati ajtót, miután ő is belépett rajta. A foglyot leültették a székre, így szemtől szembe ülhettem egy igazi bűnözővel.

- Jó napot! - törte meg a csendet anyám tárgyaló hangon.
- Azt. Magának is. - bökte oda a férfi, majd úgy rántotta meg a fejét, hogy a haja ne zavarja a látásban.
- Szóval.. maga volna Kim Hansol, született 1993. június 15-én. Kétszer ült eddig börtönben: középiskolás korában okirathamisításért három hónapot, bár azt javítóintézetben töltötte, hisz akkor még nem töltötte be a 18 éves kort, majd huszonegy éves korában megölt hideg vérrel három embert az utcán, holott oka nem volt rá. Abból az egyik egy tizenkét éves kislány volt. - anya az adatlapjáról olvasta fel az információkat. Eléggé ledöbbentett, milyen múlttal rendelkezik ez a srác, hisz ha jól számolom, nem több, mint huszonnégy éves.
- Így volt. - bólintott kissé gúnyos mosolyra húzva a száját, majd sötétbarna szemeit rám szegezte. Nagyon irritált, ahogy bámult, de ennek ellenére mégis figyelnem kellett őt és jegyzetelnem.
- Az előző bűntetését a belvárosi börtönben töltötte. Tudja, miért van most itt?
- Ő a lánya? - bökött felém a fejével. Nem értem, miért nem tudna válaszolni? Akkor hamarabb végeznénk!
- A kérdésre feleljen! - szólította fel az idősebbik őr.
- De engem érdekel a dolog! Magának van barátja? - előrébb hajolt, a lábát keresztbe rakta, majd rákönyökölt a térdére és végig az én szemembe nézett.

Egy olyan dolog felől érdeklődött, ami engem érzékenyen érint. Lehet, hogy ez kiült az arcomra, mivel anya alig észrevehetően megfogta a kezem.
- Elég legyen! - rivallt rá a másik tiszt és kissé hátba vágta gumibotjával.
- Héj héj nyugi van! - Hansol nevetve fordult a katonatiszthez, majd hátradőlt a széken. - Természetesen tudom, miért fogok megint rácsok mögött poshadni.
- Örülök, hogy tisztában van ezzel. Azt is tudja, hogy miért nem a belvárosba vitték?
- Mert nem bírták a búrámat - örülök, hogy elvan magának.
- Neméppen. - közölte anya nyugodt hangnemben. - azért, mert ha visszaesne es tovább folytatná a bűnözést, itt hamarabb meg lehet oldani a kivégzést.
- Húúú, de be vagyok szarva! - tettette a remegést. Egy seggfej, meg kell hagyni.
- Megmondaná, mit követett el? Egyáltalán tisztában van azzal,...
- Hogy a francba ne tudnám, mit csináltam! Azért ennyire ne nézzenek hülyének! Minden mozzanatra emlékszem, az utolsó pillantásaikat sose fogom elfelejteni. De maguk úgyis tudják, mi a vétkem, úgyhogy nem koptatom a szám feleslegesen.

Ez nagyon durván hangzott. Szerettem volna nem elképzelni, hogyan is végezhetett az áldozataival, de persze nem sikerült.
- Ennek örülök, akkor azt hiszem, mára végeztünk. Holnaptól, azaz szerdán és pénteken minden alkalommal itt találkozunk. Egészen addig, míg nem gyógyul ki a "betegségéből". Jiyeon fogja az elkövetkező alkalmakkor kezelni magát.
- Anya! De én..!
- Óh hát ez fantasztikus! Akkor gyakrabban fogok jönni, hogy tudjon kezelni máshol is! - röhögött gúnyosan, nekem pedig kedvem lett volna felpofozni, de minimum valami kemény tárgyat hozzávágni. Szerencséjére nem akadt kezem ügyébe semmi.
- Befejezni! - ütötte meg erősebben a tiszt gumibotjával, majd kiráncigálták a helyiségből.
- Anya! Én ezt nem fogom elvállalni!
- Dehogynem! Nem ijedhetsz meg egy rabtól, mert akkor megérzik a félelmed és tovább fognak teged piszkálni egészen addig, míg meg nem őrülsz. Mit gondolsz, miert vagyok én itt már huszonkét éve? Azért, mert magasról tettem a szavukra! Pedig nem voltak ám komolytalanok! Ez csak egy kis görcs, aki azt hiszi, hogy majd ő megmutatja, "ki az úr". Na hát ő itt egy senki.
- De.. én..
- Akarsz diplomát, vagy nem?
- Akarok. - megadva lenéztem a földre.
- Akkor szépen bejárkálsz szerda és péntek délutánonként és kezeled őt. Meghallgatod, amit mond és jegyzetelsz. Felveszed diktafonra. A tisztek nem lesznek bent a beszélgetések során, de ha mégis úgy érzed, hogy bántalmazni fog, akkor ott vannak a katonák es majd ők elintézik. Ő jár rosszabbul, a saját életét rövidíti meg. De a legfontosabbat el ne felejtsd: nem szabad kimutatnod, hogy félsz.
- Igazad van.
- Azért merem rádbízni az ő ügyét, mert tudom, hogy képes vagy rá, hogy talán jobb útra térítsd. Ha meg nem megy, akkor az az ő hibája. Ne okold magad miatta.
Egy pici szünetet tartott, majd folytatta:
- Minseokkal meg ne törődj. Ő már a múlt. Na menj aztan holnap ügyesen ám!

Hiába mondja, hogy a múlt. Őt sose fogom tudni elfelejteni.

Kiváncsian várom, hogy fog sikerülni a holnap. Nagyon izgatott vagyok, első alkalmam, ráadásul egyedül! Remélem menni fog.

Bár ne lenne ennyire nehezen kezelhető...

###

Na sziasztok meghoztam az első részt! Ne haragudjatok, hogy ennyit késtem vele, tudom, múlt hétre ígértem, de akkor nem tudtam írni. De most ittvan! Bár az eleje még picit értelmetlen és még semmi sem derült ki, de majd minden szépen sorjában. Remélem tetszik es velem tartotok. Ja es el ne felejtsetek a csillagra bökni, köszi!❤

Fanna