A beteg ✔

• 9 •

Három hónappal később

Megtörtént, aminek meg kellett... mindez három hónapja már. De még mindig nem felejtettem el azt a pillanatot, tisztán emlékszem, mi történt, mintha csak tegnap lett volna. Mégsem fogtam fel igazán, hogy mi lett belőle. Ezalatt az idő alatt minden és mindenki megváltozott. Chilsung megkapta a börtönbüntetését, a négy évre még ráhúzott tizet, amikor kiderültek kisebb-nagyobb bűncselekményei. Nem várta meg, míg letelik, két héttel ezelőtt vetett véget életének, amikor kiküldték a rabokat levegőzni. Hansol édesanyja a nagyobbik fiához költözött, mert egyedül meg volt a veszélye, hogy véget vetett volna a saját életének. Nem dolgozta fel, hogy a gyermeke elhunyt, de érthető, hisz nem egyszerű dolog. Amikor Han temetése után elutazni készült, még ennyit mondott: "Mindent köszönök". Máig nem értem, miért mondta ezt, hisz nem tettem semmit, amiért hálásnak kéne lennie. Csak a munkámat végeztem. Jut eszembe, munka! Az ominózus eset után elbocsátottak, ami egyet jelentett a munkanélküliségemmel. Eladtam a lakásom, majd a pénzből egy továbbképzésre mentem. Arra gondoltam, hogy inkább gyermekpszichológusként folytatom életem hátralevő részét. Több okból is így döntöttem: Egyrészt szeretném, ha a gyerek úgy nőne fel, hogy egészséges és normális életet éljen, ne legyen felnőtt korában egy bűnöző, vagy ami még rosszabb, egy gyilkos. Másrészt pedig nem akarom, hogy úgy járjak, mint Hansollal. Nem szeretnék baráti kapcsolatba kerülni a pácienseimmel soha többé. Így is túl közel engedtem magamhoz a négy év alatt. Ha az nem történt volna meg, ha anyám nem bízza rám a kezeltjét, akkor most nem lennénk ilyen helyzetben. Akkor talán ugyanolyan komor maradt volna, még inkább előrébb hozta volna halálának napját. Ha nem kérdeztem volna rá a legnagyobb titkára, mostanra már szabad lenne és boldogan élné az életét. Vagy legalább megpróbálja újrakezdeni. Mindig ez a feltételes mód... Mi lett volna, ha... Kissé elkalandoztam. Ahányszor ez történik, anyám mindig jól időzít és kizökkent gondolatmenetemből, ugyanis hozzá költöztem, miután eladtam a lakásom. Gyakran szánakozva néz rám, amit nem tudok hova tenni. Talán lesajnál? Vagy csak elégedetlen velem? Esetleg tényleg együtt érez? Nem tudhatom. De elhatároztam, nem fogok csak a munkámnak élni és élvezni fogom az életem. Nehéz lesz betartani, de mindenkinek jár egy esély, nem? Bevallom, még mindig hiányzik, gyakran álmodom róla. Nagyon megkedveltem őt és elég mélyen érintett az egész. Egy világ omlott össze bennem. Most pedig kezdhetem újra felépítgetni apránként.

VÉGE