A beteg ✔

• 4 •

Hansol részt vett a bírósági tárgyaláson, amely a házi őrizetbe való áthelyezéséről döntött. A bíróúr jóváhagyta a benyújtott kérvényt, miszerint a betegem otthonában töltheti le a fennmaradó két évét. Figyelembe vette a jegyzőkönyvet, amit én készítettem ezalatt az idő alatt. Három év anyagát végigolvasva döntött így Hansol jó magaviselete miatt . A környezetváltozás biztosan jót fog neki tenni és az is, hogy végre láthatja szeretteit.
A tárgyalás óta -ami két hete volt- nem is találkoztam Hansollal. Az édesanyjához került, ott tölti le a maradék idejét. Éppen hozzájuk tartok. A GPS-be beírtam a keresendő címet, majd el is indultam. Egy csendes kis lakóparkba vezetett, ahol régebbi négyemeletes házak sorakoztak egymás mellett. Egy lélek sem volt sehol, csak az épületek magasodtak felém. Leparkoltam a a 6-os számú ház előtt, mivel ebben a háztömbben lakott Hansol édesanyja - és egy jó darabig Hansol is.
A kaputelefonon Min Sooyoung nevét kerestem, majd be is ütöttem volna a megfelelő kódot, ha egy ott lakó nem jött volna ki és nem engedett volna be. Illedelmesen megköszöntem, majd felmásztam a negyedikre. Az anyukája nevét kerestem az ajtókon. A 402-es volt, ezért be is csöngettem. Egy ötven év körüli hölgy volt, aki kinyitotta a bejáratot. Megfáradt tekintettel nézett rám, majd így szólt:

- Nem veszünk semmit! - majd készült volna bezárni előttem a bejáratot, de megakadályoztam ebben.
- Elnézést, nem akarok semmit sem eladni magának. Ahn Jiyeon vagyok, Hansol pszichiátere. - felmutattam neki az igazolványom, hogy alátámasszam a szavaimat.
- Óh, bocsásson meg! Jöjjön csak beljebb! - azzal beinvitált a házába. Szép kis lakás volt egyszerű bútorokkal berendezve.
- Még egyszer elnézést kérek.. a nevét tudtam, de a kinézetét nem.. - magyarázkodott az asszony.
- Semmi probléma. Tényleg. - rámosolyogtam, hogy végre leszálljunk erről a témáról.
- Várjon, mindjárt szólok Hansolnak, az erkélyen van..
- Ne! Úgy értem, előbb szeretnék magának feltenni pár kérdést.
- Rendben, amiben tudok, segítek. - tördelni kezdte az ujjait. Ideges.
- Van magának Hansolon kívül másik gyermeke is?
- Igen, egy idősebb fiam, Hanjong. Nézze csak! Ez a kép tegnapelőtt készült, akkor itt volt a családjával. Van egy kisfia, akit ugyanúgy Hansolnak neveztek el. Itt épp nagybátyja ölében ül, hát nem édes?

Az asszony felém mutatott egy képet, amelyen a páciensem mosolygott egy kisfiúval az ölében. Jobban szemügyre vettem az arcát és azt láttam, hogy végre igaziból mosolygott, nem gúnyosan, vagy épp megjátszottan. Azon csodálkoztam, hogy a bátyjának a felesége még a kezébe engedte a kisgyermeket. De hát ezt hívják bizalomnak, nemde?
- De, az. - mosolyogtam rá. De el kellett rontanom a pillanatot. - Mondja.. nem gondolkodott el már azon, hogy Hansol miért csinálta azt, amit? Hogy miért követett el sorozatosan bűncselekményeket?
- De... gondolkodtam rajta. - nagyot nyelt.
- És mire jutott?
- Tudja.. az édesapja gyakran bántalmazott minket.. de szerencsére már nem él velünk.
- Most őszinte leszek magával, asszonyom. Hansol elmesélte, mi volt az első bűncselekménye. Tudom, hogy ő ölte meg az apját. De ne aggódjon, nem mondtam el senkinek és nem is fogom, mert ha megtettem volna, akkor nem tudott volna hazajönni és itthon lenni magával. Talán sohasem..