A beteg ✔

• 7 •

Az incidenst követő napon, - mint ahogy azt várhattuk - Chilsung feljelentette Hansolt. Azzal vádolta, hogy minden ok nélkül megverte őt az utcán. Ami viszont igaz is, de az ok, amiért mindez megtörtént, sokkal lényegesebb. Néha elgondolkodom azon, mily gonosz is az emberiség: azért, hogy a saját becsületét megvédje, be kell valakit jól mártani a szarba. És most ugyanez a helyzet Chilsunggal is. Hansol korábban mesélte, hogy nagyon jó barátok voltak, de amikor közösen gyilkolták meg a békésen sétáló családot, csak Hansol került börtönbe, Chilsung – bizonyíték hiányában – szabadon tengethette tovább életét.

Ahhoz, hogy a feljelentés érvénybe is léphessen, tanúkat kell szereznie. Han esetében én voltam az egyetlen tanú. A felperes nem tudom, honnan szerzett magának egyet.

Igazából megtehettem volna azt is, hogy feljelentem Sungot erőszak miatt, de nem tettem. Mert Hansol is ott volt, és ha bármi bűnt elkövet – mivel tuti belekevernék őt is - biztosan akkor élte volna élete utolsó napját.

Hansolt reggel vitték el a rendőrök otthonról. Visszavitték a már jól ismert Songnam börtönbe, amíg a bíróság ki nem tűzi az időpontot a kihallgatásra. Természetesen jól értesültem mindenről, hisz itt dolgozom. De nem tudtam elintézni azt, hogy rögtön bemehessek hozzá. Addig Hansol ügyvédjével beszélgettem, elmondtam neki az én szemszögem is. Persze nekünk adott igazat; egy ügyvéd jobban tudja védeni a pártfogoltját, ha valós dolgot kell alátámasztania. Remélem, hogy nekünk fognak igazat adni a törvényszéken is.

Kitűzték az időpontot holnap délelőtt tizenegyre. Nagyon izgatott voltam, de nem csak én, hanem Hansol édesanyja is. Mikor végre meg lehetett látogatni a rabot, Sooyoung rögtön be is ment és beszélgetett a fiával. Kihasznált minden percet, mintha attól tartana, hogy nemsokára elveszíti őt... bele se tudok gondolni. Kisírt szemekkel jött ki a teremből, ahol az előbb még Hansollal beszélt. Szinte már kötelességemnek éreztem azt, hogy magamhoz öleljem és megnyugtassam.

- Ugye nem lesz semmi baj? - mondta a vállamba.
- Nem. Nekünk fognak igazat adni.

Próbáltam a legmeggyőzőbben beszélni, de én se igazán hittem el azt, amit mondtam. Egy ilyen korrupt világban bárkinek lehet igaza...
Shin Daekwang, Hansol ügyvédje is próbálta elhitetni az asszonnyal, hogy minden rendben lesz. Addig nekem volt lehetőségem bemenni a betegemhez. Hansol csak ott ült és idegesen dobolt ujjaival az asztalon. Érkezésemre felkapta a fejét.
- Áh, szia Jiyeon. - mondta kedvesen mosolyogva. Ez már nem volt az igazi: érződött rajta, hogy fél.
- Jó napot Hansol! – köszöntöttem szokásosan és leültem vele szembe – hogy érzi magát?
- Voltam már jobban is...
- Figyeljen. Ez csak egy kihallgatás lesz. Nem kell annyira aggódni.
- Nem? Hisz az életemről döntenek!
Igaza volt. Már kétszer járt börtönben. Harmadszorra már nem fogja börtöncellában tölteni az éveit.
- Csak mondja azt, ami az igazság. Válaszoljon a kérdésekre és semmi jelét ne mutassa annak, hogy fél. Mert akkor a felperes ki fogja használni ezt.

- Úgy lesz – bólintott – de inkább beszéljünk másról. – Terelte a témát, de jobb is, hátha lenyugszik tőle.
- Mondja, miről szeretne beszélni?
- Hát, elég sok mindenről. – mondta, majd rám emelte a tekintetét. Szinte lyukat égettek rajtam sötétbarna íriszei. Nagyon jól tudtam, miről akart beszélgetni. Felnéztem rá. Az arca most szokatlanul komor volt. Nem akartam vele most személyes dolgokról társalogni, de elvesztem a szemeiben. Szólásra nyitottam a szám, de egy hang nem akart kijönni onnan. Aztán nagy nehezen mégis sikerült, bár nem volt megfontolt felelet:
- Ööö... mint például? – időhúzásnak jó, bár csak rontottam a helyzetünkön. Hansol már nem engem, hanem csalódottan a kezét figyelte. Mintha viszonzatlannak érezné az irántam táplált érzelmeit. Óh, ha tudná...
- Hát... Chilsung elég gazdag családból származik. Valószínűleg ő fogja megnyerni ezt az egészet.
- Nem olyan biztos. Hisz nekünk van bizonyítékunk.
- Igen? És mégis mi? Egy kamera felvétel?! Vagy valami diktafon? Mert itt már csak az segíthet!
- Nem. Én, az egyetlen szemtanú. És majdnem áldozat. – mondtam halkan. Feldúltan beszélt, de ettől rögtön lenyugodott. Idegesen a hajába túrt, amit a megismerkedésünk óta is mindig ugyanabban a fazonban vágatott le, azaz mindig a szemébe lógott.
- Szerintem én most megyek. – közöltem és szapora léptekkel elhagytam a helyiséget, mielőtt még elsírnám magam. Nagyon a szívemen viselem Hansol esetét... Szerettem volna segíteni rajta, sőt, mindent el akartam neki mondani. De nem tehettem. Még nem...

########

Elérkezett a tárgyalás napja. Előző este sem tudtam aludni és ma reggel is korán kipattant a szemem. Szokásomtól eltérően még nagyon az ébresztő előtt keltem, ezért úgy döntöttem, hogy veszek egy frissítő fürdőt. Megengedtem a meleg vizet, és míg folyt a víz, addig a tükörben a képmásomat vettem jobban szemügyre. Szomorúan vettem észre a karikás szemeimet és a beesett arcomat; de erről én tehetek. Nem foglalkoztam magammal, holott nem lenne szabad az embernek annyira beletemetkeznie a munkájába. Régebben eljártam futni és néha-néha Hansol is csatlakozott hozzám, ámbár ez most már nem így van. Az érzelmeim, amiket iránta tápláltam, elhatalmasodtak rajtam és szépen felemésztettek belülről. Nem lett volna nekünk szabad találkozni négy és fél évvel ezelőtt. Akkor nem fájna ennyire a szívem és talán ő is lenyugodna. Akkor nem történt volna meg az a kis incidens, ami miatt most itt tartunk, ahol.

Lassan elkészültem, majd összeszedtem az iratokat és a jegyzeteim, amiket a Hansollal együtt töltött idő alatt készítettem. Ezek másolatait már átadtam, hogy jobban megvizsgálják a leírtakat. Még jóval idő előtt beértem, hogy találkozhassak Hannal. Elértem a folyosót, ahol az ő „lakhelye" volt, de a kanyarban belebotlottam két fehér köpenyes férfiba. Egy gyors bocsánatkérés után már nem is foglalkoztam velük, hanem ahogy elértem a cellát, benyitottam hozzá és magunkra csuktam az ajtót. Eléggé elszomorító látvány fogadott, ráadásul valami azt súgta, hogy valami történt itt, amíg meg nem jöttem. Hansol fal fehér volt, látszott rajta, hogy félt valamitől. Szabályosan remegett. Annyira magamhoz öleltem volna, hogy lenyugtassam, és azt mondjam: „Minden rendben", de saját magam sem hittem el, hát még ő. Lehet szabálytalan dolgot követtem el, hogy felügyelet nélkül vagyunk, de tudom, hogy ártalmatlan, szóval nem fog bántani. Leültem mellé az ágyára, a kezünk összeért.

- Nyugodjon meg. Miért remeg ennyire?
- Semmiért...
- Akkor? Volt itt két férfi, azok magánál voltak bent?
- Igen... - lehajtotta a fejét.
- Mit kerestek itt?
- Kérdezgettek... - kissé idegesített az, hogy tőmondatokban beszélt, de valahogy ki kellett belőle húznom, hogy mi is történt.
- De hisz azt nem is lehet! Maga az én páciensem! Miket kérdezgettek?
- Bántott...
- Tessék?!
- Bántott! – mondta erélyesebben.
- Hogyan bántotta magát?
Hansol csak felhúzta a karján a pólóját, így megláttam egy erős kéznyom és egy tűszúrás nyomait.
- Na, ezt nem tehetik meg magával! – felálltam az ágyról és idegességemben fel-alá járkáltam a helyiségben. Ki tudja, mit adott be neki és mennyit.. Na majd ezt biztosan szóvá fogom tenni a bíróúr előtt.
- Azt mondta, ez csak nyugtató. Nem bírom a tűket, ezért ellenkeztem. De ketten erősebbek voltak, az egyik lefogott, míg a másik beadta nekem ezt. – mondta, mint egy reményvesztett kisfiú, akinek szüksége lenne szülői támogatásra és védelemre. Kedvem lett volna elsírni magam a látványán.
- Ne aggódjon, ezt is fel fogjuk használni a bíróságon. Nincs joguk ahhoz, hogy csak úgy bejöjjenek, és belőjék, ki tudja, mivel!
- Nyugodj meg, Jiyeon. Hisz te mondtad: Nyugodjak meg, és akkor minden rendben lesz. Akkor te is így állj hozzá, hogy példát mutass.

Válaszként csak bólintani tudtam, mert egy őr bejött és szólt, hogy Hansolnak készülnie kell. Addig kimentem, majd amikor megpillantottam Daekwang ügyvédurat, odasiettem hozzá, majd elmondtam, mi történt itt. A válla fölött megpillantottam egy számomra ellenszenves embert, akit már nem is lehet annak nevezni: Chilsung halál nyugodtan szintén az ügyvédjével társalgott, majd gúnyosan rám mosolygott és intett egyet. Úgy, de úgy meg tudtam volna ütni...

Beértünk a tárgyalóterembe. Már ott gyülekeztek az emberek. A baloldalon ültünk mi: Hansol Daekwanggal ült az első sorban, én Han édesanyjával mögöttük foglaltam helyet. A jobb oldalon pedig a rivális Chilsung és Moon Byunghyun ügyvédúr. Aztán helyet foglalt két oldalt az esküdtszék is.

- Álljanak fel! – szólt hangosan az egyik tiszt, mire mindenki így tett megadva a tiszteletet a karzatra fellépő bírónak.
- Üljenek le! – dörmögte az mély, kissé barátságtalan hangján. – A Lee Chilsung kontra Kim Hansol bírósági pert ezennel megnyitom.

*******

Nagyon sajnálom, hogy idáig vártatok😅 de már nem magyarázkodom. Remélem tetszett😇❤