Ez Nem Tündérmese!

9. fejezet

Becky

– Ss...– tapasztottam be Chris száját, amikor meghallottam, hogy nyílik az ajtó, szinte azonnal mozdulatlanná dermedt, a lebukástól tartva. Habár hivatalos szabály nem rögzíti, de az iskolai légyottokat nem tolerálják, nekünk pedig eszünkben sem volt engedni, hogy elkapjanak. A fiú mosdóban voltunk, a legutolsó fülkében. Miután Rosette lejátszatta azt a rohadt pornót, egyszerűen nem bírtuk tovább...

– Tuti f**** hiánya van a csajnak – mondta az egyik srác.

– Jól meg kellene hajtani, aztán nem foglalkozna ilyen hülyeségekkel! – felelte a másik.

– Azért elég állat volt, ahogy Jenkins képébe robbant az a spermlabda.

– Nem szívass már! Kitől kérhette?

–Az a csaj hibbant, bármi kitelik tőle...

Éreztem, ahogy megfagy az ereimben a vér. Ezek Rosetteről beszéltek. Hirtelen felment bennem a pumpa, és ha Christian nem fog vissza, kiléptem volna, hogy felpofozzam ezt a két szarházit. Hogy mernek ilyet mondani? Állatok!

– De azért jó bőr. Elvinném egyet Kúrlakra – erre mindketten felröhögtek, én pedig csak még idegesebb lettem. Oldalba vágtam Christ, mire kérdőn nézett rám, elmutogattam, hogy tüsszentsen, mert nem akartam ezeket hallgatni. Vette az adást, az a kettő pedig hirtelen elhallgatott, mintha elvágták volna a hangszálaikat. Bár megtehettem volna!

Miután kimentek, már nem volt kedvem folytatni, és látszólag Chris sem volt hangulatban.

– Vajon kik voltak? – kérdeztem a folyosóra érve. Biztos voltam benne, hogy Chris ismeri őket, alig akadt olyan ember a suliban, akinek ne tudta volna a nevét. Ez volt az ő egyik szuperképessége, mindenkit ismert, de a diákképviselőtől ezt várja az ember, nem igaz? Vérbeli politikus, mint az apja!

– Jack és Simons, gondolom.

– Nem ismerem őket.

– Nem csoda, gyakrabban látni őket belőve egy padon fekve, mint a suliban. Mocskos szájú barmok, de csak a szájuk nagy, ha érted mire gondolok – kacsintott rám, mire a fenekére csaptam.

– Akkor sem tetszett, ahogy Rosette-ről beszéltek...

– Ne aggódj, Jasper úgyis vigyáz rá. Mintha a bébicsősze lenne...

– Dehogy!

– Ugyan, szívem. Ha nem így lenne, miért vinné Párizsba?

– Hogy mi? – a döbbenettől megdermedtem, milyen Párizs? Mikor? És nekem miért nem szóltak?

Rosette

Mire elkezdődött a büntetés, úgy tűnt, többen értesültek a Plasztikkal történt eseményekről, mint ahányan látták. A pletykák szárnyra kaptak, egyre vadabb formákat öltöttek. Egyesek szerint egy róla készült régi film került napvilágra, mások egy affér maradékát látták a száján lecsöppeni, de olyan is volt, aki állította, ő kapta el a tanárnőt.

Nem viccelek, a folyosón mindenhol sugdolózókba botlottam, és volt, aki egyenesen rám mutogatott. Hogy miért gondolja mindenki, hogy egyedül én bosszanthatom Plasztikot? Nem is értem... még Aurora, a fődeko rosszalló pillantásai is megtaláltak.

A bünti-terembe lépve meglepődve vettem tudomásul, hogy a mai felügyelőnk maga Mr. Forks.

– Jó napot, igazgató úr! Csaknem hiányolt? – léptem hozzá mosolyogva. A katedrának dőlve várta, hogy minden diák megérkezzen, összevont szemöldökkel fordult hozzám, arca gondterheltnek és bosszúsnak tűnt, haja még a szokásosnál is kócosabb, mintha egésznap túrta volna.