Az áruló (Szünetel)

Visszaemlékezés

Minden azzal kezdődött, hogy apám beszervezett a halálfalók közé, akaratom ellenére. Nem tudtam mit tenni muszáj volt beállnom nem akartam, hogy anyám meghaljon, ugyanis apám ezzel fenyegetett meg. Egy ideig nem is volt semmi gond csak hallgattam a tanácskozásaikat, de egy nap Voldemort egy feladatot adott nekem, ami nagyon megrémített. Öljem meg Dumbledoret. Még soha életemben nem öltem és nem most szándékoztam elkezdeni. Igen tudom a nagy Draco Malfoy berezelt, de a szokásos bántásaim maximum csak egy gyenge kis ártásig vagy rontásig terjedtek. Nem vagyok olyan kegyetlen, mint azt mindenki hiszi róla. Muszáj volt segítséget kérnem, de nem tudtam csak Dumbledorehoz fordulni. Ő biztosított támogatása felől és rendszeresen számoltam be neki Voldemort terveiről. Idő közben Dumbledore egy eszelős tervet eszelt ki amiben Piton átveszi tőlem ezt a terhet. Piton erősködött, hogy nem teszi meg, de nem volt más választása viszont volt egy kikötése. Eszerint be kell, hogy avassuk Pottert, Weasleyt és Grangert hogy ha kell, akkor megvédhessenek. Piton úgy vélte, hogy ehhez már ő egyedül kevés lesz. Potter és Weasley egyből nekem estek, de az Igazgatónk megvédett. Kellett egy hónap hogy beletörődjenek mindketten, de Granger más volt. Az első pillanattól, ahogy megtudta a tervet kiállt mellettem és megvédett.

-Granger, miért nem haragszol rám, mint Potterék? -kérdeztem, ahogy a titkos helyünkre tartottunk.

-Mi lenne, ha végre a keresztneveinken szólítanál minket? -csattant fel miközben megállt.

-Sajnálom, még szokom ezt a helyzetet, de válaszolnál? -sétáltam vissza hozzá.

-Talán mert mindig is tudtam, hogy te jó vagy még a hülye kis álcád ellenére is.

-Komolyan így gondolod? A rengeteg bántás ellenére is. -tettem még gyorsan hozzá.

-Igen. -bólintottam. -Azt hitted, hogy nem vettem észre hogy sokszor engem bámulsz a Nagyteremben?

-Mi? Ez nem igaz. -próbáltam mentegetőzni, de felesleges volt. Ami igaz az igaz. Tényleg sokszor tévedt a szemem a Griffendél aztalára.

-A nagy Draco Malfoy zavarba leget hozni. -kuncogott rajtam.

-De te is bámultál Hermione. -simítottam végig arcát. -Ne is tagadd. Tetszem neked. -villantottam egy tipikus Malfoyos vigyort.

-Fogd vissza magad Malfoy. -csapott vállba majd indult tovább.

Az érzéseimet Granger iránt csak egy ember tudja és ez az ember mindent tud az életemről, ő a legjobb barátom Blaise Zambini. De ezek szerint Hremionenak nem vagyok közömbös mivel zavarba tudtam hozni, bát őt ki ne tudná.

Amint a titkos helyünkre értünk, vagyis Hisztis Mirtill mosdójához Potter és Weasley nekünk estek, hogy hol a fenébe voltunk ilyen sokáig. Persze mint mindig Hermione megvédett. Ez volt az utolsó megbeszélésünk a nagy nap előtt. Az eltelt két hétben rengeteg időt töltöttem Hermioneval és úgy érzem nagyon közel kerültünk egymáshoz. Harry többször is megjegyezte, hogy ha megbántom Hermionet Ronnal együtt nyírnak ki így nem igazán léptem semmit Hermione felé. Bevallom féltem Harrytől. Még magamnak sem vallottam be teljesen hogy mit is érzek Hermione iránt.

Eljött a nagy nap. Nem akartam, hogy eljöjjön, de eljött. Megkezdtük a tervet. Dumbledore már várt rám és a halálfalókra a csillagvizsgáló toronyban. Nem sokkal később megjelent Piton is. Sírtam, ahogy Dumbledorera emeltem a pálcám, de nem tudtam megtenni. Cseppet sem férfiasan zokogtam, de abban a pillanatban nem érdekelt. Harry, Ron és Hermione megbújva várták a percet hogy mikor kell közbe lépniük és kimenteniük engem. Piton megtette helyettem, megölte Dumbledoret. Bellatrix Lestrange, Fenrir Greyback és Amycus Carrow örömujjongásba törtek ki, de ekkor Harry és Ron rájuk támadtak míg Hermione engem próbált elrángatni onnan.

-Draco! Gyere! Mennünk kell! -rángatott maga után majd mikor leértünk az udvarra elhopponáltunk mivel Dumbledore már egy hónapja engedélyezte nekünk.

-Hermione vissza kell mennem! -sírta és próbáltam felállni a kanapéról, amire leültetett egy fál órája. -Hol vagyunk? -néztem körbe könnytől fátyolos szemekkel.

-A Weasley család otthonában. -ült mellém és simította meg a hátam.

-Mi lesz Harryvel és Ronnal? Vissza kell mennünk. -álltam fel már kicsit nyugodtabban.

-Te aggódsz értük? -döbbent meg. -Tudnak magukra vigyázni. -pattant fel és megölelt. -Rossz így látni. Kérlek, nyugodj meg.

-Mégis hogyan? Áruló lettem. Meg fognak ölni! -öleltem szorosan. -Meghalt az egyetlen ember, aki hitt bennem. -motyogtam.

-Ez nem igaz, én is hiszek benned. -tolt el magától hogy a szemembe tudjon nézni.

-Komolyan? -néztem mélyen a szemeibe és kezemet arcára simítottam.

-Csókold már meg. -szólalt meg hirtelen Ron.

Annyira megijedtünk mindketten hogy hátra léptünk egyet, de a kanapéba ütköztünk és így egyszerre estünk rá mindketten.

-Jól vagytok, -kérdeztem tőlük elengedve fülem mellett Ron mondatát.

-Igen, jól. -mondta Harry.

Gyorsan elmondták, hogy mi történt a távozásunk után majd Hermione vissza ment az iskolába. Harry, Ron és én másnap tártünk vissza és kezdetét vette a terv következő fázisa. Ez annyiból állt, hogy az eltűnésem oka Hermione üldözése volt, aki a gyengélkedőn feküdt látszólagos sérülésekkel, amiket én okoztam neki. Persze nem bántottam soha nem tudnám. Piton védelmemre kelt Voldemorttal szemben így nem ölt meg, de nem is bízott bennem. Az volt a kifogása hogy még túl fiatal vagyok egy ilyen feladat elvégzéséhez és úgy tűnt, hogy bevette, de rettegtem, hogy felbukkan és megöl.

Minden este leosontam a gyengélkedőre és órákat beszélgettünk Hermioneval.

-Na jó, ez nagyon furcsa. -nézett végig rajtunk Ginny. -Mit keresel itt?

-Gin, kérlek. Halkabban. -szólt rá Hermione.

-Ti jártok? -tévedt a tekintete a kezemre amibe Hermione keze pihent.

-Nem. -mondtuk egyszerre.

-Barátok vagyunk. -tette hozzá Hermione.

-Én többnek mondanám, mint barátság. -jött be Harry Ronnal a nyomában.

-Ti tudtok róluk? Mióta vagytok ti jóban Malfoyal? -akadt ki Ginny.

-Körülbelül két hónapja és igen hugi. Tudunk róluk, de nem értem, hogy miért nem járnak még. -rázta meg a fejét Ron.

-Ron! -szólt rá Harry.

-Most mi van? Mindenki látta és látja, ahogy a Nagyterembe bámulják egymást csak ők nem tudják mit éreznek.

-Maguk meg mit keresnek itt? -lépett be Madam Pomfrey megszakítva beszélgetésünket, aminek most kivételesen örültem. -Nem a hálókörletükben kellene lenniük? -mérgelődött.

-Nyugodjon meg már megyünk is. -forgatta me szemeit Ron.

-Weasley hogy beszél maga velem? -csapta kicsit fejbe a javasasszony.

-Vigyázz magadra. -köszöntem el Hermionetól ahogy kimentünk.

Másnap volt Dumbledore temetése. Harry és Ron mögöttem álltak végig támogattak. Hermione kicsit később csatlakozott hozzánk, de mellém furakodott valahogyan. Csendben hallgattuk a gyászbeszédet, de nem bírtam tovább egy könnycsepp legördült arcomon. Hermione észrevette és kezeinket összekulcsolta. Nem érdekelt, hogy mindenki megláthatja, hogy fogjuk egymás kezét. Jól esett. Biztonságban éreztem magam vele. Vele, Harryvel és Ronnal. Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy barátok leszünk kinevettem volna, de most örülök, hogy bővült a barátaim listája.

Sziasztok Drágáim!💜

Meghoztam egy újabb Dramione történetet. Remélem ennek is akkora sikere lesz mint az Örökre, és azon is túlnak. Várom a véleményeteket!😉

Pussz. Edi😘