Ha a címből és/vagy a borítóból nem jöttél volna rá, megsúgom, hogy ebben a könyvben Kuroko no Basketes rövid történeteket, one shotokat olvashatsz. Aki nem tudná, hogy mi is az a Kuroko no Basket, annak elárulom, hogy egy kosárlabdás anime, nyugodt...
Midorima és Takao délután a tornateremben töltötték az idejüket. Takao rángatta bele Midorimát ebbe az egészbe. Midorima tudta hogy milyen akaratos a barátja, így nem ellenkezett. Takao mondta neki, hogy ki akar valamit próbálni. - Shin-chan, te csak is akkor dobsz mikor száz százalékig biztos vagy, hogy nem hagyod ki a dobást? -állt meg Takao a pálya közepén egy kosárlabdával a kezében. Ma nem volt semmilyen edzés, így nyugodtan használhatták a tornatermet. - Igen, ez természetes, nanodayo. - mondta Midorima. Elképzelni se tudta, hogy miféle őrültséget vett a barátja a fejébe. Takao egy kis gondolkozás után megrázta a fejét. - Megkérnélek valamire. Állj a pálya olyan részére, ahonnan a legkényelmesebb számodra a dobás. - Az egész pálya a dobóterem, ne szórakozz velem. - korholta le Midorima a barátját, majd felsétált a pályára. Véletlenszerűen kiválasztott egy helyet, s mikor odaért, csípőre tette a kezét. - Mi a feladatom? Takao az állát dörzsölve járkált a két büntetővonal között, majd végül megállt a félpályánál. - Azon gondolkoztam, hogy ha meg tudnánk valósítani az elképzelésem, több pontot szereznénk a meccseken. Olyas valamit mutatnánk az ellenfélnek, amitől mindenkinek tátva marad a szája. Midorimának akarata ellenére is beugrottak Takao szavai, még régebbről. "Idővel olyan passzokat kapsz majd tőlem, amiktől leesik az állad. Emlékezz erre, Shin-chan. " Midorima sóhajtott egyet. - Mi az elképzelésed? Takao elhelyezkedett Midorimától körülbelül 4 méterre, majd elkezdte pattogtatni a labdát. - Oké, Shin-chan. Most képzeld azt, hogy nálad van a labda, és rugaszkodj el a talajtól. Megpróbálom a kezedbe passzolni a labdát. -utasított a fekete hajú fiú. - Te megőrültél, nanodayo. - Csak csináld. Midorima sóhajtott, felvette a dobóállást, behajlította a térdét, majd elrugaszkodott. Takao a megfelelő pillanatban dobta el a labdát, egyenesen Midorima felé. A labda nem pontosan a kezébe érkezett, de Midorima még meg tudta fogni. A fiú hezitált, nem volt biztos a dolgában. A kelleténél többet várt, s amikor eldobta a labdát, az vesztett az ívéből, nem érte el a palánkot. - Shin-chan! - Takao szemei kerekedtek a döbbenettől. - Majdnem sikerült! - Nem fog ez menni, Takao. - jelentette ki Midorima, majd megigazította a szemüvegét. A barátja értelmetlenül nézett rá. - De miért nem? Ha sokáig gyakoroljuk, menni fog. -próbálkozott Takao. - Vagy nem bízol bennem? Midorima szótlanul állt. Na igen, ott a pont. Nem arról volt szó, hogy Midorima ne bízna benne, csupán csak kételkedett. Kételkedett, hogy képes lenne-e eldobni azt a labdát és kételkedett abban is hogy Takao egyáltalán képes lenne-e pontosan a kezébe passzolni. - Tudod, Shin-chan - sóhajtott fel Takao. - Én is sokáig gondolkoztam ezen. Hogy meg tudnánk-e csinálni. Aztán eszembe jutott valami. - Micsoda, nanodayo? - Az, hogy ki a frászt érdekel ha elsőre nem úgy sikerül, ahogyan elterveztük? Ha sokat gyakoroljuk, biztosan menni fog. - amikor Takao meglátta Midorima reménytelen arckifejezését, hozzátette. - Jobban kell bíznod a csapattársaidban, mint magadban.
A két fiú késő estig maradt bent gyakorolni. Mindketten kezdtek kimerülni; Takao kezdett egyre pontatlanabbul célozni, szemei legalább annyira fájhattak neki mint az ujjai. Midorima érezte a sok ugrást, ami másnap rettenetesen fog fájni neki egy kis izomláz kíséretében. De nem csak a lába fájt, hanem a feje is. Fájt, mert eddig egyszer sem sikerült bedobnia a labdát. Na meg azért is mert Takao nem egyszer rontotta el a passzát és dobta fejbe őt. Persze ilyenkor Takao mindig komolytalanul elvigyorodott és védekezően emelte fel a kezét. - Hupsz. -kuncogott Takao. - N-ne haragudj, S-Shin-chan. Lassan már nem tudott mit tenni, Midorima kezdte beadni az unalmast. - Még egyszer, kérlek Shin-chan! -próbálkozott az irányító. A zöld hajú sóhajtva ismét felvette a dobóállást, viszont most behunyta a szemét.
Muszáj lesz bíznia Takaoban, képes lesz hinni neki. Nem fog kételkedni.
A labda pontosan Midorima tenyerébe repült. A fiú elrugaszkodott és eldobta a labdát. Mindketten lélegzetvisszafojtva várták, Midorima még a szemét se merte kinyitni. Úgy érezte hogy most ez tökéletes. Pár pillanat múlva csak a labda pattogása hallatszott. - Na? -kérdezte Takao. - Bement? - Tessék? - pattant fel Midorima szemhéja. - Nem láttad? - Mindvégig csukva volt a szemem. -mondta a sólyomszemű nevetve. - Ne szórakozz velem, nanodayo!
Igaz, Midorima és Takao sose fogja megtudni, hogy az a dobásuk bement-e vagy kihagyták, viszont ha látták volna, mindketten elismerték volna, hogy az volt Midorima eddigi legszebb dobása.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
