Kuroko no Basket - One Shots Fanfiction (HUN)

Egy másik fény és árnyék találkozása

Sziasztok! Itt lennék az első résszel!
Sajnálom, egy kicsit hosszúra sikeredett. Ez  rész inkább leírja, hogy mi is történt az animében egy bizonyos időben, illetve egyes személyek találkozását. Ennek még nincs nagyon fanfic jellege, nem igazán tér el az animétől. Ez inkább egy kis bevezetés.
Remélem tetszeni fog! ^_^ 

Jó olvasást! <3

------------

Midorima élete különleges volt. Alsó középiskolában csak is a kosárlabdával és a tanulással foglalkozott, talán éppen ezért volt olyan sikeres. Nem volt sok barátja a csapattársain kívül, sőt, néha még a őket is eltaszította magától. Sokan hallottak róla, de nem csak a Teiko alsó-középiskolában, hanem más sulikban is. Irigyelték, csodálták, és egyben körül is rajongták. Tehetségével egy életre beírta magát a kosárlabda-történelmébe.

Áldás s egyben átok is volt a Csodák Generációjának az első számú dobójának lenni. Utálta, ahogyan ennyire csodálják a tehetsége miatt, utálta ahogyan irigykednek rá, csak mert jó valamiben. Utálta, mert másnak látták, amilyen valójában. 

" Nézzétek, ott van Midorima Shintarou! Elképesztő Ő és a csapata verhetetlenek! "

Év vége felé a csapata kezdett szétesni, ami megadta a végső döfést; elzárkózott a világtól.
Ezek után a meccseken természetesen még mindig a legjobb formáját nyújtotta, ám már nem élvezte a kosárlabda örömét. Egyszerűen kiunt a sportból.

Alsóközép után megpróbált tiszta lappal kezdeni mindent. Első napjai a Shutoku High-ban nem voltak zökkenőmentesek.
Pár hétnyi hezitálás után jelentkezett a Shutoku kosárcsapatába, ahol megismert néhány érdekes embert, majd idővel sikereket ért el mind a sportban, mind a tanulásban.
Majd egy nap...
- Hé, Midorima Shintarou-kun!
Midorima éppen a matekórájára igyekezett, mikor meghallott mögüle egy hangot. Mikor megfordult, egy alacsony fekete hajú srácot vélt felfedezni. Ugyanolyan fekete uniformist viselt mint ő, vállán a táskájával.
- Hali. Az én nevem Takao Kazunari. Csatlakozol a kosárlabdacsapathoz, igaz? Én is belépek. - mondta Takao, majd hozzátette. - Örvendek.
Midorima összehúzta a szemöldökét.
- Honnan tudod a nevemet?
Erre a kérdésére Takao felnevetett. Midorima nem értette, hogy mi válthatta ki a fiúból ezt a reakciót. Mikor Takao észrevette a fiú értetlen pillantását megrázta a fejét.
- Nem találsz olyan kosarast, aki ne ismerne! - magyarázta, mintha ez egyértelmű volna. Midorima csak hümmögött magában. Még egy alak, aki csak a hírneve miatt jegyezte meg a nevét - gondolta.
Takao hosszasan végigmérte a fiút, majd a pillantása megállapodott a Midorima kezében lévő tárgyon.
- Hé, az meg mi? - döntötte oldalra a fejét Takao.
- Oha-asa horoszkóp műsora szerint a mai kabalám a cellux ragasztó, nanodayo. - magyarázta halál komolyan Midorima. Nap mint nap nézte az Oha-asát, eszméletlenül babonás volt.
- Mi a frász ez? - Takao próbálta visszatartani a nevetését, de nem sikerült neki. Mókásnak vélte ezt az alakot. Tengerkék szemei könnybe lábadtak a sok nevetéstől.
- Mi olyan vicces, nanodayo? - kérdezte Midorima, majd megigazította a szemüvegét.
- Szerinted nem vicces? Hogy egy cellux a kabalád? - nevetett fel Takao. Kezét a hasára szorította, kis híján már fájt neki a nevetés. - Most vettem csak észre, de mi van a beszédstílusoddal? Haláli vagy! 
Tapintatlan alak -gondolta Midorima.

Szóval így is kezdődött minden. Midorima első benyomásai nem voltak épp a legjobbak Takaoról. A véleménye alig ha változott volna, egészen egy késő estéig, mikor Midorima sokáig bennmaradt a tornateremben gyakorolni. Nem ez volt az első alkalom a fiú számára, hogy órák után tovább maradt bent edzeni.

A Shutoku edzései alapból kemények voltak. Napi szinten peregtek ki azok, akik az alsó középiskolában jól teljesítettek. Egyetlen elsősnek se jutott eszébe az edzések után bent maradni gyakorolni. Kivéve Midorimát. Meg még egy lököttet.

Midorima kezébe vett egy labdát, dobóállásba helyezkedett majd elhajította azt. A labda íve fájdalmasan magas, de tökéletes volt. A labda csont nélkül ért a gyűrűn keresztül a kosárba. Midorima a háttérben egy elfolytott kacagásra lett figyelmes.
- Mi olyan vicces? - fordult Midorima a hang irányába. Takao -mint mindig- nevetve próbált szóhoz jutni.
- Akárhányszor látom is, még mindig eszméletlen. - mondta Takao miközben megtörölte a szemét. Mikor befejezte, közelebb lépett Midorimához, majd megveregette a vállát. - De amúgy... túl magas ez a dobás.
- Fogd be. Ne hátráltass, nanodayo. -Midorimának nem tetszett Takao viselkedése. Ennyire komolytalan alakot mint ez...
- Bocsi, bocsi. -hátrált Takao. Kezébe vett egy kosárlabdát, majd elkezdte pattogtatni - Nem akartalak leszólni, komolyan.
Midorima felvonta a szemöldökét.
- Ha már itt tartunk, mire készülsz? -igazította meg a szemüvegét Midorima. Erre a kérdésére Takao abbahagyta a labdapattogtatást és a zöld hajú srác felé fordult. - Az utóbbi időkben, ha későig maradok, te is mindig itt vagy. - tartott egy kis szünetet, majd folytatta. - Valamint az edzések alatt is mintha versenyre kelnél velem. Valamiféle ellenszenvet érzel irántam?
Takao arcán valami végigsöpört, majd keserűen elmosolyodott.
- Mondjuk. - hajtotta le a fejét. - Látom, úgy se emlékszel rám.
Midorima nem értette, hogy miről beszél ez az idióta, de az akarata ellenére is próbált az emlékei közt kutakodni, hátha eszébe jut valami.
- Alsó középiskolában játszottunk, és vesztettem ellened. - mesélte Takao. Midorima egy pillanatra elszégyellte magát, amiért nem emlékezett rá. - Annyira frusztrált, hogy még azután is edzettem, hogy visszavonultam. Erre mit látok, mikor gimnazista lettem? A srác akit megesküdtem, hogy legyőzök, csapattársként állt előttem. Hát nem ironikus? - Takao tartott egy kis szünetet a hatás kedvéért. - De most már semmi értelme az ellenségeskedésnek. Inkább már csak arra vágytam, hogy elismerj. Talán emiatt látszott úgy, mintha próbálnék versenyre kelni veled. 

Mintha pofon vágták volna, Midorima kábultan bámulta az előtte álló srácot. Nem értette, hogy miért van Takaonak szüksége pont az Ő elismerésére? Miért akar bizonyítani neki? Midorima semmit se tett, amivel kiérdemelhette volna mások csodálatát vagy a tiszteletét, egyszerűen csak úgy ugrált, ahogyan akkor a Teikoban fütyültek neki. Szánalmat érzett Takao iránt, amiért pont egy olyan alak elismerésére volt kiéhezve, mint amilyen Ő volt. Midorimát elfogta a düh.
- Miért nem beszéltél erről eddig? - kérdezte Takaotól. A fekete hajú srác úgy nézett Midorimára, mint egy idiótára.
- Tessék? -kérdezte, majd kitört belőle a nevetés.
- Miért nevetsz, nanodayo?
- A számból vetted ki a szót. - mondta Takao, aki épp sírógörccsel küzdött. - Mit akartál, mégis mit mondjak? "Mióta földbe döngöltél mindent beleadtam, csak hogy elismerj?" Milyen béna!
Midorima pontosan ezt akarta hallani. Szerinte is bénán hangzott, de ha egyszer ez volt az igazság. Ezért is egy kicsit mérges volt Takaora. Mérges volt, amiért nem mondta el ezt neki már az elején. Persze PONT Ő van felháborodva, aki szinte senkivel se volt őszinte, senkivel se beszélt, mindenkit megvetett, aki csodálta őt. Csak mert ő volt a Csodák Generációjának az elsőszámú dobója, imádták. Milyen szánalmas.

Takao lassacskán abbahagyta a nevetést, inkább már csak kuncogott.
-Tudom, hogy még neked sem állt szándékodban, de még ne ismerj el! - nézett fel Takao Midorimára. - Többet fogok edzeni nálad. Egyszerűen követem az elhatározásomat.
Ezzel a lendülettel Takao elindult a palánk felé labdavezetéssel, majd ziccerre rádobta labdát. Amint földet ért, lehajtotta a fejét.
- Idővel olyan passzokat kapsz majd tőlem, amiktől leesik az állad. - Takao megfordult, és rámutatott Midorimára. - Emlékezz erre, Shin-chan.
Midorima megjegyezte ennek a fiúnak a szavait, az emlékezetébe véste. Akármennyire is gondolta úgy Midorima, hogy Takao általánosságban komolytalan, érezte, hogy most halál komolyan beszélt.
Sóhajtott, majd lehunyta a szemét.
- Túlságosan személyes ez a megszólítás, szóval állj le vele, Takao.
- Ahogy akarod, Shin-chan. Ahogy akarod.

És ekkor Midorima magában szerződést kötött ezzel az idiótával. Egy szerződést ami egyben eskütétel is volt. Megesküdött a jóégtudjamire, hogy mindent megtesz, amit csak tud, és külön megesküdött Takaonak, hogy nem fogja sajnálatból elismerni.