Through The Trees

2.Fejezet

"All alone in an empty room"

***

2013.november 25

-Rosie! -nézett rám rosszallóan -már vagy 8 hónapja ismerlek, de még sose voltam nálatok. Tudod, hogy szeret téged a családom, és nem zavar amikor itt vagy.De a szüleiddel sem találkoztam még.

-Harry-pillantottam félre, nem akartam a szemébe nézni- Nem véletlen, hogy még nem ismered őket...

-De csak nem annyira rémesek..

-Harry, az istenért! Ti vagytok a tavasz család! A nővéred irtó aranyos és kedves. Anyud imád sütni, és állandóan rend és tisztaság van nálatok. A nevelő apukád pedig tündéri. De még a vér szerintivel sincs semmi baj. Remek gyerekkorod volt... Nálatok olyan mintha mindig tavasz lenne .Mosolyogtok süt a Nap és szeretitek egymást.... Mi meg valóban az Ősz család vagyunk. Borús a hangulat, olyan mintha állandóan köd lepné el az otthonomat. Apám mindig az új szeretőire költi a pénzét és soha sincs otthon, ha esetleg még is hazajön az "üzleti útról" akkor is csak veszekszik az anyámmal, aki betegesen szereti azt a faszt, és miatta depressziós.Csak akkor van kitakarítva, ha suli és munka után megcsinálom... Vagy ha anyum túl sok antidepresszánst szed be. Akkor még süt is. Bár inkább ne tenné! És ott van a kis húgom is. Anna. Az egésznek ő a legnagyobb elszenvedője. Most már érted miért nem akarom, hogy megismerd őket?

-Az istenért Rosie! Én téged szeretlek, te vagy az én barátom, veled töltőm a szabadidőm! Attól mert nem minden oké nálatok attól még ugyanúgy fogok érezni irántad!

-De...

-Elegem van abból idegesítő szóból, hogy de! Most pedig irány a lakásotok

Fortyogtam a dühtől, mert ennyire könnyen rá tudott venni arra, hogy beengedjem őt. Másrészt féltem mit fog szólni az egészhez.

Szerencsémre nem volt otthon senki. Amikor viszont a szobába értünk eléggé meglepődött.

-De hiszen ebbe alig van valami...

A szobámban pedáns rend uralkodott. Barna fa padló volt a szobában, ugyanilyen íróasztal amin csak egy lámpa volt .Felette volt egy polc, de azon sem volt semmi, csak pár aranyérem és első helyezésekről szóló oklevelek, és egy hatalmas kupa, amit egy üveg vitrin takart el. Egy háromajtós szekrény tükörrel, meg az ágyam. A falak fehérek, díszítés nélkül. És egy erkély ajtó, hatalmas ablakokkal, ami csoda szép kilátást nyújtott New Yorkra és a Central Parkra. Ha egy kis szobáról lenne szó, még nem is lenne probléma, de 25 m2 volt a tér.

-Miért ilyen üres?

-Sose éreztem magaménak ezt a lakást. Olyan mintha egy szállóban lennék. Egy rendetlen szállóban. Sőt kifejezett utálom. Mintha egy lakberendezési újságban élnék. Ezért, nem terveztem személyesre.

-És mik azok a díjak?

-11 évig korcsolyáztam. 4  éves koromtól. De aztán, hogy majdnem egy éve ideköltöztünk abbahagytam.

-Nem szeretted?

-Áh! Utáltam...Legalább is akkor. Most, így visszagondolva nem is volt olyan rossz. Sőt, magát a sportot szerettem, de az edzőm szörnyű alak volt. Ráadásul hatalmas teher volt, meg nagyon stresszes. De nem csinálnám újra. Azt hiszem...

-És hová akarsz menni, ha nem szeretsz itt élni?

-Terveztem, hogy a városban maradok. New Yorkkal semmi bajom. De ha még se maradok itt, akkor Londonba mennék....

-Miért pont oda?

-Mert ott vannak a gyökereim. Ott születtem és több mint 15 évig ott is éltem...

***

|9|

Sziasztok!

Remélem kellemesen telik a nyár,mert minden pillanatot ki kell élvezni! Ugyanis hihetetlen szörnyű,de három hét és iskola....

Na jó,nem is ijesztgetlek titeket tovább!

A legnagyobb szeretettel,

F