Féltve őrzött titok

7

- HaNa, szerintem beszélnetek kell – intett Nam fejével Jimin felé, aki mozdulatlanul nézett rám. – Tisztáznotok kell, mi is történt három évvel ezelőtt.

- Igen, tisztáznunk kell – mondtam utána gépiesen és lassan Jimin felé vittek lábaim, de mintha ólom nehezék lett volna rajtuk. – Beszélhetünk, Jimin?

- I-igen .... menjünk a .... szobámba – és felállt, majd követtem az emeletre.

Belépve bátortalanul álltam meg a szoba közepén. Nem tudtam, hogyan kezdjek bele.

- Jimin ....

- HaNa ....

Egyszerre szólaltunk meg, egymásra néztünk és elmosolyodtunk mindketten.

- Gyere, ülj le – invitált s én az ágy szélére ültem. Összekulcsoltam kezeim és vártam.

- HaNa .... miért hagytál el? – kérdezte csendben, de olyan fájdalommal, hogy azt hittem megszakad a szívem.

- Én .... láttalak téged az öltözőben .... és azt hittem, hogy ....

- Mit hittél?

- Azt hittem, .....hogy van köztetek valami – könnybe lábadt szemekkel néztem rá, ahogy újra felidéztem a történteket.

- HaNa, nekem senki nem volt csak te. Esélyt sem adtál arra, hogy elmondjam, mi volt az, amit láttál. Amit láttál, az egy rossz ribanc próbálkozása volt, hogy behálózzon engem – csodálkozva emeltem rá tekintetem.

- De megcsókolt ....

- És én is megcsókoltam őt? – gondolkodóba estem – HaNa, alig vártam, hogy vége legyen a műsorunknak, el akartam menni hozzád, hogy karjaimmal ölelhesselek, hogy .....

- Jimin, olyan .... bizalmasan érintett meg téged, én azt hittem ....

- Hónapok óta üldözött már, direkt úgy intézték, hogy kettesben maradjon velem. Akkor jöttél be és a külső szemlélő számára félreérthető volt a helyzet.

- Jimin ... ha ez így van, sosem bocsátom meg magamnak.

- HaNa, ha nem szöksz úgy el, ha adsz rá esélyt, hogy megmagyarázzam ..... Tudod te, hogy mennyit kerestelek? Tudod, hogy mit éreztem? Hány éjszakán nem aludtam és sírtam .... igen, férfi létemre sírtam, mert annyira szerettelek, és borzasztóan fájt, hogy elhagytál. Egyszerűen kiléptél az életemből.

A szívem egyre hevesebben vert, azt mondta, szerettelek. Tehát már nem szeret. Biztos most is van valakije.

- Szerettél, de könnyen találtál mást utánam.

- Hogy?

- Az internet tele volt az egyéjszakás kalandjaiddal, barátnőiddel .....

- És te ezt is elhitted, HaNa? – kérdezte csalódottan – Te nem ebben dolgoztál? Nem tudod, hogy az újságírók mindent kitalálnak és úgy írják meg, mintha igaz lenne? Csak photoshop minden. Láttál képet a barátnőimmel, a kalandjaimról?– mire én csak fejemet ráztam. Rájöttem, hogy hatalmas hibát követtem el, hogy sértettségemben itt hagytam mindent, itt hagytam őt és a szerelmünket. Csak a saját fájdalmam volt fontos, az övével nem törődtem.

- Milyen hülye voltam! – és fejemet két kezemre támasztva sírni kezdtem.

- Ne sírj HaNa! Mióta elmentél, nekem senkim nem volt, téged senki nem tudott volna pótolni, és nem is akartam, hogy pótoljon. Összeomlottam, a fiúk viselték gondomat hónapokig. Ha ők nem segítenek akkor felállni a padlóról, most valószínűleg én sem lennék itt. Semmi nem érdekelt, minden időm a próbateremben töltöttem, hogy a táncba fojtsam a fájdalmamat. Azt hittem, az majd betölti azt az űrt, amit a hiányod okozott. Tévedtem. Sosem tudtalak elfelejteni. Mindig azt hittem, egyszer kinyílik az ajtó és visszajössz. Úgy, mint most. HaNa, én még most is .....

- Jimin .... nekem sem volt senkim. Kérlek, bocsáss meg!

Felállt, majd letérdelt elém és megfogta kezemet.

- HaNa, én ugyanúgy szeretlek, mint régen. A szerelmem irántad örök. Ha tudnál adni egy esélyt kettőnknek, ha újrakezdhetnénk, nem .... ha folytathatnánk .... Tudnál engem újra szeretni?

- Jimin, én mindig szerettelek, sosem szűntem meg szeretni téged. Azt gondoltam, becsaptál, de már tudom, teljesen félreértettem mindent. Fájt, amit láttam, és igaznak hittem, ami hamis volt. Én még mindig szeretlek téged. Azért jöttem vissza, hogy tisztázzam, ami történt, s ha kell, lezárjam a kettőnk kapcsolatát és el tudjalak engedni – kezével megfogta könny áztatta arcomat és lágyan így szólt.

- El tudtál volna engedni? – mire fejemet ráztam – HaNa, szeretlek – azokkal a gyönyörű csokoládébarna szemekkel nézett rám, s én egyre jobban kívántam csókját. Ajkaim kissé megnyíltak, amit ő azonnal észrevett és nem tétovázott egy percet sem. Óvatosan érintette azokat a puha párnákat enyéimhez, és gyengéden megcsókolt. Az emlékeim újra felidézték mámoros csókjait, melyektől mindig elgyengültem. Minden porcikám a csókjáért, az érintéséért reszketett, s nem tudtam ellenállni. Nem is akartam. Őt akartam, teljes egészében. Karjaim nyaka köré fontam és úgy fogadtam csókját, mintha sosem akarnám, hogy véget érjen. Az elmúlt három év minden fájdalma benne volt ebben a csókban. Jimin felállt és magával húzott, miközben egy pillanatra sem engedett el. Kezével hátamon barangolt, arcom simogatta, s az én kezeim is újra felfedezték őt.

- Látom még mindig viseled a nyakláncot, amit tőlem kaptál.

- Sosem tettem le, mindig rád emlékeztetett.

- HaNa .... – vált el tőlem, és tekintetét szemembe fúrta – Újrakezdhetjük?

- Igen, Jimin – mire átölelt. Olyan szorosan tartott karjaiban, mint aki soha nem akar elengedni. – Hiányoztál, annyira hiányoztál – súgta a fülembe.

- Te is hiányoztál – és újabb szenvedélyes csókban forrtunk össze. Lesz mit bepótolnunk, azt hiszem.

- HaNa, el kell mondanunk a fiúknak. Szerintem az összes körmüket lerágták már. Gyere, menjünk! – megfogta kezem és indult kifelé.

- Jimin, valamit még tudnod kell.

- Majd elmondod odalent, gyere! – és boldogan, nevetve húzott magával. Istenem, hogy mondjam el neki, hogy van egy gyereke? És mi lesz, ha tiltakozni fog ellene? Hiszen olyan fiatal még! Mi van, ha nem akarja elkötelezni magát? Egy gyerek felelősséggel jár és nem tudom, készen áll-e erre? De van itt még egy nagy probléma. Mit fognak szólni a rajongók?

Nos, a szerelmesek újra egymásra találtak. De bizony, van itt még két megválaszolatlan kérdés. Mit fog szólni Jimin a gyerekhez, és hogyan reagálnak vajon a rajongók? Az első kérdésre a következő fejezet megadja a választ. Gondolom erre vártok már oly nagyon, nemde? :)