Féltve őrzött titok

4

- JungKook POV -

Körbenéztem, mennyien vannak még, aztán az oszlopok mellett megláttam. Nem lehet .... ez ő ..... noona. Három éve nem láttam, de nem változott semmit sem. Ugyanaz a hosszú szőke haj, nem ázsiai arc, de hol volt eddig? És miért nem jön ide hozzánk? Mindketten lesokkolódtunk. Láttam, hogy rájött, észrevettem és megismertem. Ő kapcsolt először, hirtelen megfordult és kiszaladt az épületből. Megrángattam hyung kezét.

- Jimin .... láttam .... itt volt!

- Ki volt itt? Kit láttál? – aztán gondolkoztam, elmondjam-e egyáltalán. Hogy viselné? Mit csinálna? Biztos elrohanna azonnal, hogy megkeresse, de ez botrány lenne. Úgy döntöttem, nem szólok. De mi van, ha többé nem látjuk? Ha most lett volna esélyük, hogy megbeszéljék a dolgokat, és én megakadályoztam ezt?

- Semmi, nem érdekes – rágtam a szám szélét és elengedtem kezét.

Egyfolytában azon agyaltam, vajon jól tettem-e, hogy elhallgattam Jimin elől. Valakinek el kell mondanom, de kinek? Aztán úgy döntöttem, szólok NamJoon hyungnak. Amint véget ért a fansign és visszaértünk a dormba, megkerestem hyungot.

- Hyung, beszélhetnénk?

- Mondd Kookie!

- De ... négyszemközt szeretnék – néztem idegesen Jin-re.

- Jól van, én úgyis a vacsorát akartam készíteni. Beszéljetek nyugodtan! – ezzel távozott a szobából.

- Hyung .... láttam őt .....

- Kit láttál? És hol?

- Délután, a fansign-on .... ott volt ....

- Kookie, az istenért, ne beszélj már ilyen összefüggéstelenül!

- HaNa-t láttam.

- Kit?! – fordult felém csodálkozva.

- Noona-t láttam.

- Csak képzelődtél Kookie, ő felszívódott három éve.

- Nem, nem, ott volt! Látta, hogy felismertem és akkor elment.

- Szóltál Jimin-nek róla?!

- Akartam, de úgy voltam .... biztos utána szaladna .... és otthagyná a rajongókat, de ez hatalmas botrány lenne ....

- Kookie, jól tetted. De senkinek egy szót sem erről, különösen Jimin-nek! – sóhajtott nagyot és fejét két kezébe fogta. Gondolkodóba esett ő is.

- HaNa POV -

Istenem, add, hogy Kookie ne szóljon neki! Még nem állok készen, még nincs itt az idő, hogy elé álljak. Csak egy kis időt még, aztán megkeresem.

Visszamentem az ügynökségre és közöltem, hogy valamelyik idol csapat tart fansign-t, nem tudtam bejutni, majd holnap próbálkozom. Belevetettem magam még egy kis munkába, hogy lefoglaljam a gondolataim, amikor jött SoHee.

- Fiúk, lányok, készen vagytok mindennel?

- Igen kedvesem, minden rendben. HaNa segítségével, jó ötleteivel még hamarabb is végeztünk. Ha nem tudnám, hogy most jöttél Magyarországról, azt mondanám, itt dolgoztál Seoul-ban valamelyik ügynökségen – lemeredtem és csodálkozva néztem MinJae-re – Annyira érted ezeket a dolgokat.

- Csak van hozzá érzékem – válaszoltam kényszeredett mosollyal.

- Akkor van egy jó hírem! Három nap múlva Japánba utazunk a kéthetes turnéra, és mindannyian jöttök velünk! HaNa, te is jössz. Ugye érvényes még az útleveled?

- Én? De ... hová tegyem a fiamat? Nincsenek rokonaim, nem tudom rábízni senkire.

- HaNa, jól figyelj! Elintéztem neked, hogy hozhatod a fiadat is. Három év alatt ingyenes a repülő és a szállás is, ott lehet veled.

Két hét Japánban? És vihetem Jimin-t is? Egy sírós köszönömöt tudtam csak kiejteni számon, annyira váratlanul ért a dolog.

A három nap gyorsan eltelt. Egy kisebb és egy nagyobb bőrönd lett a csomagunk, egy gyereknek sok ruha kell. Taxival mentünk a repülőtérre, ahol a többiek már vártak. A fanok sikítozva búcsúztatták kedvenceiket, szaladtak mellettük mobiljukkal, hogy sikerüljön egy elmosódott fényképet vagy videót csinálni, amit aztán feltesznek az internetre. Majdnem egy óra volt még a gép indulásig, elindultunk nézelődni. A fiúkhoz érve Jackson megállított bennünket.

- HaNa, csak nem ő a fiad?

- De igen – mosolyodtam el büszkén – Milyen udvariatlan is vagyok, be sem mutattam nektek. Ő itt Shin Jimin, a kisfiam, júniusban múlt két éves. A világ legdrágább kincse az enyém, imádom őt.

- Szia Jimin – köszöntek a fiúk, és sorban kezet fogtak vele. Nagyon élvezte ezt a dolgot, azt mondta később, olyan nagyfiúnak érezte magát – Majd a repülőn még találkozunk!

- Jackson POV -

Egy hónapja dolgozik nálunk HaNa, de még nem sikerült találkoznom a kisfiával. Egyszer láttuk, amikor hazafelé mentek a munkából, és csak annyit láttam messziről, hogy ázsiai vonásai vannak és fekete haja. Most viszont szemtől szemben, és .... őrületes a hasonlóság. Csak a bolond nem látja, kié a gyerek. Mikor korábban kérdeztem, ki a gyerek apja, nem árulta el, és én nem faggattam tovább. De hogy lehetséges? És honnan ismerné őket? Ez .... ennek utána kell járnom, ha hazamentünk.

- HaNa POV -

Jó volt újra turnén lenni, igaz, a GOT7-nel ez az első. Eszembe jutott a másik csapattal való turnénk. A koncertek helyszínén emlékek rohantak meg, mindenhol Jimin-t és a Bangtan-t láttam. Ismerős volt minden, velük is jártam már ezeken a helyeken.

Fárasztó volt a két hét, de Jimin nagyon élvezte. Volt, hogy a backstage-ben vagy az öltözőben aludt, de sosem sírt és sosem panaszkodott semmire. Tetszett neki. Ebben is rá hasonlít, a vérében van a színpad iránti szerelem. Vajon örökölte a tehetségét is? Azt a gyönyörű hangját, a ruganyosságát, tánctudását és a maximalizmusát. Mindig elégedetlen volt magával, ezért is gyakorolt sokszor éjszakába nyúlóan. Magamhoz öleltem és megpusziltam.

- Anyu, miért sírsz? – kérdezte, és apró kis kezével törölgette könnyeimet.

- Anya nem sír, csak a szemembe ment valami.