Rebel Love: Lázadó szerelem

LISA

Utálom, hogy még mindig hatással van rám. Ahogy beszél, a tekintete, a hangja. A lepkék a gyomromban bukfencet vetnek, ahogy kiejti: Törlesztenem kell.

Szóval megbánta. Megbánta, hogy annak idején itt hagyott, és most talán jóvá teszi. A gond csak az, hogy nehezemre esik ezek után is bízni benne.

Adam 10 perc múlva betoppan az őrsre. Mikor a fal mellett mutogatott, a ruhája még  Daniel-éhez hasonlított, azaz tipikus bajkeverő rockerre emlékeztetett. Nem tudom honnan szerzett a bakancs helyett sportcipőt, és a a kopott bandás pulcsi helyett inget, de sikerült neki. Még a haját is megfésülte, hogy hitelesebbek tűnjön a védelmező nagy tesó szerep.

Nem halljuk, de látjuk ahogy az egyik rendőrrel beszél, majd elindulnak felénk.

- A fiúra is lerakja? - horkantotta a férfi Adam-re nézve.

- A húgom barátja. Még szép. - kacsint rám. Kár, hogy nem ismerem, azért jófej, hogy így előadja, ő a báytám.

- Akkor kifelé. - látszik a zsarun, hogy minél előbb túl akar esni ezen, csak menjünk már. Amíg Adam az óvadékot intézi, mi kisétálunk a kocsihoz. Nem ment volna minden ilyen könnyen, ha a pasit egy kicsit is érdekeljük. De késő volt, ő meg nyilván egy csomó rendbontót fogdos össze éjszakánként.

Egy szót sem szólunk. Még akkor sem, mikor már hazafelé gurulunk Adam kocsijában ülve.

- A pénzt megadom. - kezdi Daniel, ahogy kiszállunk a házaink előtt. A srác a fejét rázza.

- Jöttem neked, egyszer te is megtetted nekem ugyanezt. Különben is, most költöztél, és ma volt az első napod. Nem tudnád állni. - veregeti meg a vállát. Daniel hálásan néz rá, majd a távolodó kocsi után mered.

- Én viszont ki tudom neki fizetni. - pillantok rá a sötétben. Még a feketeségben is jól kivehető hófehér bőre és éles arccsontja. Rám pillant a szeme sarkából.

- Hagyd. Szívesség volt tőle. - azzal a háza felé igyekszik. Semmi "jó éjt", vagy "örültem hogy ennyi év után összefutottuk, remélem még látjuk egymást." Szó nélkül felsétál a lépcsőn, és becsukja maga után az ajtót. Én is így teszek.

Ahogy éjszaka az ágyamban forgolódok, egyre csak az ő arca ugrik be. Nem értem, miért nem tombolok a dühtől, miért nem tépném meg legszívesebben. Nem értem...hogy ma, amikor láttam, egy pillanatig miért örültem neki.

Reggel fáradtan ébredek. Apa mit sem sejt az egész dutyis incidensről, amikor hazaértem hajnalban, ő még mindig nem volt otthon. Fura, de nem kérdezek semmit.

- Ma este újabb vacsora parti lesz, ezúttal Miller-ék hívtak meg minket. - fel sem néz a szemüvege mögül, nagy gonddal olvassa a mai újságot. A kávémba kortyolok.

- Nekem is mennem kell?

- Még szép. - mondja ridegen. Egy bólintással tudomásul veszem.

- De előtte...

- Igen? - teszem a mosogatóba az üres  bögrét.

- Baj van a kocsival. Valószínű a sebváltóval. Úgyhogy beugrunk a Carl Cars'-ba vásárlás után. Reméltem, hogy oda is elkísérsz. Ott csupa vad ember dolgozik. - húzza a száját lekicsinylően. - nem szívesen mennék egyedül. Legalább látnád, mit tesz az élet azzal, aki megtagadja Isten szavát.

Utálom, amikor így beszél. Mintha mi felsőbbrendűek lennénk, mintha mi különböznénk a többi embertől a vallás miatt. Az igazat megvallva én sem vagyok akkora hívő, de ezt persze titkolom. Apám kiakadna, és hegyi beszédet tartana, vagy rosszabb esetben bezárna a szobámba, mondván, "itt majd megjön az eszem."

Így hallgatok, és engedelmesen bólogatok, mint mindig.

Helló Olvasók! Itt is az újabb rész, a következőben már bonyolódnak a szálak.. Ha tetszett, komizz és csillagozz hogy tudjuk, érdemes e folytatnunk.

Emily&Penny