Álom vagy valóság?

2.rész

-Itt vagyok Eren, siettem ahogy tudtam. Eren megfordult és könny szökött a szemébe.

×Eren szemszöge×

-Én.. Én sajnálom. -mondtam majd kitört belőlem a sírás.
-Mivan? Eren ne hülyéskedj nem kell sajnálnod, nem tehetsz róla. -próbál nyugtatni.
-Deh -szipogom- miattham khellett eljöhnöd az iskholáhból.
-Eren, semmi baj. Hanji szólt a dirinek, hogy hol vagyok -mosolyog rám kedvesen amitől kicsit megnyugszom.
-Levih éhn úgyh meghijedthem. -szipogom.
-Na ssh nyugi, nincs semmi baj. -mondja majd idelép hozzam és szorosan magához ölel.

A szüleim abban a pillanatban, hogy odaköltözten Levihez leléptek Amerikába mondván, hogy valami rohadt fontos dolguk van ott, azót pedig semmit nem tudok róluk. Levivel ugyan sokat veszekszem, de ő az egyetlen akire számíthatok. Ő az én családom.

Szerencsére már megnyugodtam, egyedül a piros szemem árulkodik arról, hogy sírtam. Egy nővér lép be a szobába, mire Levi elenged majd felé fordul. Éppen nyitná a szájat, hogy (gondolom én) kérdezzen valamit, de a nővér megelőzi.
-Elnézést, de ön kije a betegnek?
-Lakótársa. -mondja Levi.
-A szüleivel tudnék esetleg beszélni?
-Velem él, szóval mondja. -feleli Levi hűvös hangon.
-Öhmm noss nincs semmi baja a fiatalembernek, egyszerüen a kimerültségtől ájult el.
-Mikor jöhet haza? -kérdi Levi, acélkék szempárjával feszülten szugerálja a nőt.
-Még a doktor úr bejön egy-két dolgot leellenőriz és mehet. -feleli a nő feszengve. -Arra kérnem uram, hogy jöjjön ki, mindjárt itt a doktor.
Levi biccentett majd elindult az ápoló után.

Magamba maradtam és elgondolkodtam az életemen. Vajon ha nem tudtam volna oda költözni Levihez, akkor is itthagytak volna a szüleim? Jó lenne nekem velük? Akarnék-e velük beszélni egyáltalán? Ők vajon akarnak velem beszélni? Levinek ugyan a terhére vagyok-e? Meg tudnék-e változni? Talán ha kevésbé lennék ilyen makacs és hallgatnék rá, akkor most nem lennék a kórházban.

A gondolataimat az ajtó nyitódása szakította félbe. A doki jött be. Fél óra alatt letudtunk mindent és már mehettem is haza. A nővér mondta, hogy Levi kint vár a kocsiban. Vajon mérges rám? Mindegy is inkább sietek, hogy mihamarabb visszamehessen dolgozni. Kiértem a kórház elé, és beszálltam a kocsiba.

/1 kussban töltött óra után otthon/

Kiszálltunk a kocsiból majd a lakás felé vettük az irányt. Bementünk majd leültem a nappaliba, Levi pedig csinált teát. Odaadta az egyik bögrét majd leült mellém.
-Kölyök. A doki, hogy értette azt, hogy kimerültség miatt ájultál el? -kérdte, miközben fürkésző tekintettel nézett. -Nem tudsz aludni vagy mi?
Na most egy apró problémám van. Azt nem mondhatom neki, hogy miattad nem tudok aludni te hülye, mert állandóan az jár a fejembe, hogy milyen jó lenne megcsókolni téged. Öhm ja, meleg vagyok. De ezt senki nem tudja. Nem merem neki elmondani. Mi van ha undorodik a melegektől? Vagy fél, hogy bele szeretek? Jó, mondjuk ezzel már elkésett mert teljesen belehabarodtam.
-..ren. Eren. EREN. -szólongatott. Hupsz, úgy látszik a kelleténél jobban elbambultam.
-Tessék? -ráztam meg a fejem, hogy elűzzem a kusza gondolataimat.
-Azt kérdeztem, hogy nem tudsz aludni?
-Ja hát, nem igazán. -elkaptam a fejemet, hogy ne vegye észre mennyire elpirultam.
-Miért nem szóltál? Miért nem tudsz aludni?
-Mostanába egyre többször vannak rémálmaim. -improvizáltam. -Azért nem szóltam, mert annyi dolgod van, nem akartalak még a hülyeségeimmel is fárasztani. -hajtottam le a fejem, majd belekortyoltam a teámba.

Köszönöm, hogy elolvastad a történetet, a következő részig kitartás, hamarosan hozom! 😊❤