Álom vagy valóság?

4.rész

-Hazahoztam a kölyköt mire az idiótaságokat kezdett el beszélni,  elkezdett sírni,  letöröltem a könnyeit,  erre ő megölelt,  mire én megpusziltam a fejét,  utána pedig beviharzott a szobájába mondván,  hogy beszél a barátaival. -daráltam le egy szuszra.

×Eren szemszöge×

Becsaptam a bejárati ajtót,  majd Arminék felé vettem az irányt. Nem tudom mit csináljak. El kéne nekik mondanom,  hogy meleg vagyok. Akkor elmondhatnám nekik ezt az egészet. Miért csináltad ezt Levi?  Csak mégjobban összezavartál. Eddig sem volt könnyű úgy élni melletted,  hogy teljesen beléd vagyok esve,  erre most úgy viselkedtél velem,  mintha ez az érzés kölcsönös lenne. A francba is. Miért nem élhetek normális életet?  Miért kell mindennél és mindenkinél jobban szeretnem azt a férfit?  Miért nem lehet,  hogy csak egy jó barátként tekintek rá úgy,  mint ő rám? 

Egy könnycsepp gördült végig az arcomon,  de nem érdekelt. Megérkeztem Arminékhoz. Bekopogtam majd hamarosan nyílt az ajtó, és barátom széles mosolyával találtam szembe magamat. Amint meglátta milyen letargikus fejet vágok azonnal lehervadt a mosoly az arcáról,  és aggodalom vette át a helyét.
-Jézusom Eren mi történt? -kérdezte miközben a nappali felé terelgetett.
Vettem egy mély levegőt,  hogy elfolytsam az előtörni készülő sírást majd válaszoltam.
-Ezt. Ezt most inkább hagyjuk kérlek. -remegett a hangom.
-Levivel van valami?  -jött od Mikasa is aggódó abrázattal.
-Haggyjuk most ezt. -ismételtem magamat.
-Tehát vele.
Francba már Mikasával,  hogy neki mindent tudnia jell.
-Mit csinált?  Erőszakoskodott?  Valamire kényszerített? -kérdezte Mikasa kimért,  vérfagyasztó hangon.
-Mivan?  Mikasa, Levi nem olyan. Jó persze nem nagyon ismerem,  de nem tűnik olyannak. -vette rögtön védelmébe Armin,  ami nagyon jól esett.
-Arminnak igaza van, Levi nem olyan. Nem csinált semmit... Szándékosan. De könyörgöm hagyjuk már ezt,  azért jöttem,  hogy jól érezzem magam és elfelejtsem azt. -vettem könyörgőre a figurát.

Végül belementek,  bár láttam rajtuk,  hogy nem hagyták annyiban. Egész jól eltelt a délután. Filmeztünk,  játszottunk,  beszélgettünk és minden ilyen őrültséget amit szoktunk. Éppen egy párnacsata közepén voltunk,  amikor észrevettem,  hogy mennyi az idő.  Fél 12 múlt. Basszus, már otthon kéne lennem. Bár mondtam Levinek, hogy későn megyek haza,  de akkor is. Segítettem összepakolni,  majd elköszöntem és elindultam haza. Nem nagyon akartam visszamenni oda.  Ugyan mit gondol Levi a "kirohanásomról"? Nem tudok a szemébe nézni,  szégyenlem magamat.

Nagy elmélkedésem közepette hazaértem. Benyitok,  majd megfagyott bennem a vér. Levi ül a kanapén,  valami filmet néz,  mellette Hanji,  aki a vállán alszik. Levi észrevett,  úgyhogy gyorsan cselekednem kellett. Nagyon érett módon fogtam magam, berohantam a szobámba és becsaptam az ajtót. Az ágyra vetettem magamat és a kedvenc kispárnámat magamhoz öleltem majd sírni kezdtem. A forró,  sós könnycseppek csak jöttek és jöttek elő. Valahol mindig is gondoltam,  hogy ők ketten többek,  mint régi jó barátok,  de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer így szembesülök az egésszel. Nagyon fájt látni őket együtt.

Már egy ideje egy könnycsepp se jött,  csak ültem az ágyon és meredten bámultam magam elé. Halk kopogást hallottam,  de nem reagáltam rá.

-Eren én vagyok az. -Levi mély, rekedtes hangját hallottam az ajtó másik oldaláról. -Mi a baj?  Bejöhetek? 
-Gyere. -mondtam halkan,  szinte suttogva.
Az ajtó kinyílt,  ami miatt egy kis fény áramlitt be a sötét szobába. Levi bejött és leült az ágyam szélére.
-Minden rendben kölyök?  -kérdezte aggodalmasan.
Nem válaszoltam csak még jobban magamhoz húztam a párnámat. Nem tudtam mit mondjak neki. Nem vonhatom kérdőre,  hogy mit csinál a barátnőjével. Inkább feltettem az első és legértelmesebb kérdést,  ami az eszembe jutott.
-Mióta vagytok együtt? -a hangom erőtlen és halk volt,  csoda,  ha meghallotta.
-Micsoda?  Kivel vagyok együtt? -kérdezte zavartan.
-Hanjival. -suttogtam,  majd a fejemet a párnába fúrtam. Halkan felnevetett.
-Nem vagyunk együtt, ezt te is tudod. Szimplán bealudt a film közbe. Amúgy is... Én mást szeretek. -az utolsó mondatot már alig hallottam,  mégis felcsillant bennem a remény.
-Tényleg? Kit?  -kérdeztem,  a kelleténél sokkalta több kíváncsisággal.
Kedvesen elmosolyodott majd válaszolt.
-Téged. -mondta,  majd közelebb hajolt, és mire felfogtam volna,  hogy mit akar,  lágyan megcsókolt. Minden egyes porcikám belebizsergett. Egy pár másodpercre lesokkoltam, majd gyorsan viszonoztam a csókot. Majd kiugrottam a bőrömből, annyira boldog voltam. Levi szorosan a derekamra fonta a karjait és úgy csókol tovább. Egyik kezemmel a hajába túrtam,  másikkal a nyakát karoltam át. Egyre szenvedélyesebben csókolóztunk,  amikor egyetlen egy dolog jutott az eszembe. Mégpedig az,  hogy ez túl jó ahoz, hogy igaz legyen.

Köszönöm, hogy elolvastad a történetet,  a következő részig kitartást,  hamarosan hozom!  😊❤