Várható és váratlan

🌸2.rész🌸

-Bell, mehetünk - kiáltott oda nekem Balu.
-Megyek! - kiáltottam vissza. - Elengedtek? - kérdeztem odaérve mellé.
-Igen.
-De jó! - mondtam mosolyogva.

Megfogta a kezem és elindultunk hozzánk.

-Sziasztok! - köszöntünk mikor hazaértünk.
-Sziasztok! - köszöntek vissza.

Már mindenki az asztalnál ült. Anya, Apa, Marci és a bátyám, Ábel. Le is ültem az utóbbi mellé, mellém pedig Balu.

-Na végre. Azt hittem már soha. Majd éhen halok - mondta.
-Te mindig éhen akarsz halni - vágott vissza neki az öcsém.
-Ezt adom - mondtam nevetve.

Megebédeltünk, megköszöntük az ebédet és Baluval felmentünk a szobámba. Már vagy egy órája beszélgettünk. Épp azon gondolkoztunk, hogy elmenjünk-e még deszkázni vagy nézzünk meg egy filmet.

-Most válassz te - mondtam.
-Oké. Akkor nézzünk filmet.
-És mit nézzünk?

Na itt következett még egy negyedórás diskuráció, hogy mit nézzünk. Végül a Szerelemre hangszerelve mellett döntöttünk. Már fél órája ment a film, amikor csöngettek.

-Mindjárt jövök csak megnézem ki az - mondtam Balunak miközben megállítottam a filmet.
-Oké.

-Szia Maja! - köszöntem legjobb barátnőmnek mikor kinyitottam az ajtót.

-Szia! - köszönt vissza mosolyogva. - Zavarok?
-Nem, gyere. Épp filmet nézzünk Baluval.
-Mit néztek?
-Szerelemre hangszerelve. Csatlakozol? - kérdeztem mosolyogva.
-Persze. Tudod, hogy az az egyik kedvenc filmem.

-Szia! - köszönt Maja Balunak mikor beértünk a szobába.
-Szia! - köszönt vissza.
-Ő is velünk nézi. Nem baj? - kérdeztem az utóbbitól.
-Nem. Kezdjük az elejéről? - kérdezte Maját.
-Nem kell, jó ez így.

Elindítottam a filmet majd leültem Balu mellé és a vállára hajtottam a fejem. Nem sokára pedig leült mellém Maja.

-Még mindig imádom - mondtam mikor vége lett a filmnek.
-Már nagyon sokszor láttam, de egyszerűen nem tudom megunni - mondta a barátnőm.
-Tényleg jó volt. A címéből azt hittem jóval lányosabb és nyálasabb lesz, de annyira nem is.
-Örülök, hogy tetszett - mondtam mosolyogva Balu felé fordulva.
-Nekem viszont mennem kell - mondta Balu.
-Kikísérlek - mondtam neki. - Mindjárt jövök - fordultam vissza az ajtóból Maja felé.

-Szia! - adtam egy gyors csókot Balunak.
-Szia Bell!

A kapuban még álltam egy 1-2 percig és néztem, hogy elmegy a deszkájával.

-Megyünk deszkázni? - kérdeztem Maját mikor visszamentem.
-Nem fagyizunk inkább? - kérdezte.
-De. Az tényleg jobb lenne most. Hívjuk Ábelt meg Marcit?
-Megkérdezhetjük, hogy van-e kedvük jönni.

-Marci! - mentem be a szobájába. - Jössz velem meg Majával fagyizni? Lehet, hogy jön Ábel is.
-Jövök, persze.
-Oké. Ábel merre van?
-A szobájában gépezik.
-Köszi.

-Ábel! Jössz fagyizni? - kérdeztem a bátyámtól.
-Igen. Ki jön?
-Te, Maja, Marci meg én.

-Anya! Elmegyünk fagyizni. Nem baj? - kérdeztem.
-Nem. A fiúk is mennek?
-Igen.
-Jól van. Viszont ha megettétek a fagyit gyertek haza, ne maradjatok.
-Rendben.

-Na, akkor menjünk már - mondta Maja ugrálva, miután elkészültünk és már tíz perce vártunk a fiúkra.
-Jól van, megyünk. Nyugi! - mondtam neki nevetve.
-De fagyi! Na! - mondta most már ő is nevetve.
-Komolyan, hogy lehet, hogy a fiúk tovább készülődnek mint mi?
-Tudod."Beállítjuk a sérójukat" - mondta nevetve.
-Ez kész! - nevettem. - Fiúk, gyertek! - mondtam még mindig nevetve a tesóimnak.
-Jól van na! Nyugi már! - nyugtatott Ábel, mikor lejöttek a szobáikból.
-Tovább készülődtetek mint mi, pedig ti fiúk vagytok. Mit csináltatok ennyi ideig?
-Be kellett állítani a hajunkat - mondta Marci, Ábel pedig bólogatott. Ez volt az a pillanat amitől kezdve Majával nem bírtuk abba hagyni a röhögést.
-Oké, induljunk - mondtam még mindig mindig könnyezve a röhögéstől.
-Sziasztok! - köszöntünk el apuéktól.
-Sziasztok!

Már a fagyizónál voltunk és ettük a fagyit, amikor megláttam valakit és lefagytam. Kicsit  több mint két éve nem láttam Áront. Ő volt a legjobb barátom és ovi óta ismertük egymást. Aztán el kellett költözniük, mert az apukája máshol kapott munkát. Miután elment sokat beszélgettünk, aztán egyre kevesebbet, végül már egyáltalán nem. Körülbelül két éve nem beszéltünk, mert megbántott.

-Ezt nem hiszem el -suttogtam lefagyva. A többiek eddig nem értették mi történt, de erre mind arra fordultak amerre néztem.
-Ő mit keres itt? - kérdezte Ábel. Ő volt az aki elsőként tudta meg mi történt. Ő volt az aki mindig meghallgatott.

-Nem tudom. Nagyon rég nem beszéltünk - mondtam.

-Mióta? - kérdezte Maja.

-Körülbelül két éve - válaszolta helyettem Ábel.
Sziasztok! Itt vagyok a második résszel. Remélem tetszik😊