•Egy sms-sel kezdődött• /M.R/Befejezett/

●Fourteen●

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem, hajnal 4kor, Manu karjai közt. Este, még beszélgettünk, majd békésen elaludtunk egymásba gabalyodva. A csengőhangra, Manu is felkelt. Gyorsan felkaptam a telefonomat. Anya

-Tudod, te hogy hány óra?-kérdezem idegesen.

-Igen, hajnali négy. Ott, itt már 10óra van.-mondja türelmetlenül.

-Aha. Oké. Mit akarsz?-kérdezem flegmán.

-Elmondanád nekem,hogy miért veled, és újdonsült barátoddal van tele a média?-ordítja.

-Hoppá.-esik le. -Mit írnak?-kérdeztem idegesen.

-Rólad aztán,semmi jót.-mondja.

-Istenem. Miért nincs magán életem.-mondtam felsóhajtva.

-Szerintem is ISTENEM!!!-idegeskedik.

-Jó, azért van tele velünk a média, mert a barátom,egy híres énekes. És akkor mi van?-kédezem idegesen.-Szeretem őt, ő is szeret engem.-mondtam.

-Büszkék vagyunk rád.-hallom apu szipogását.

-Apu,ugye nem sírsz???-hitetlenkedek.

-Nem...nem sír,csak meghatódott.-mondja unottan anya.-Mindegy. Legalább remélem nem olyan mint Brad volt.-mondta reménykedve.

-Nem,nem olyan. Ő teljesen más.-mosolygok szerelmemre.

-Akkor jó.-mondja megkönnyebülten.

-Mikor jösztök?-kérdezem.

-Holnap indulunk.-mondja nevetve.-Majd találkozunk. Vigyázz magadra.-köszön el.

-Én mindig. Ti is. Sziasztok.-azzal kinyomtam.

Fájdalmasan felnyögök.

-Mi az?-kérdezi Manu, mikor visszamentem a szobába, mert hogy időközben kimentem.

-Tele van velünk a média.-mondtam fájdalmas arccal.

-...és?-mérdezi felvont szemöldökkel.

-Ez olyan. Furcsa. Te híres vagy,de én nem. Ez a karieredre fog menni.-rázom a fejem.

-Engem cseppet sem érdekel a karierem,és ezt te is jól tudod.-mondja mosolyogva.-Szeretlek.-húz magához,egy csókra. A csókunk hosszúra sikeredett. Hajnali 4órakkor, mi az ágyban csókolózunk.

-Szeretlek.-mosolygok rá. Majd újra megcsókolom. -Lassan készülődnöm kellene.-mosolygok rá.

-Akkor menj. Én is készülődök.-nyom egy puszit a homlokomra. Felállok,majd besétálok a gardrób szobámba. Ki választom,majd felveszem a mai outfitem:.

Bemegyek a fürdőbe majd a hajamat, lefonom:. (Ilyet kell elképzelni neki...szerk:)

A sminkem a szokásos volt.(alapozó, tus, szempillaspiráll, és vörös rúzs.)
Késznek nyílvánítottam magam. Lementem a konyhába, ahol már ott ültek a fiúk.

-Jó reggelt.-köszönök mosolyogva. A fiúk rám néznek, majd leesik az álluk.

-Reggelt.-köszön vissza Carter elsőként, majd nyom egy puszit a homlokomra. Lassan a többi fiú is köszön, ahogy észhez térnek.

-Mit csináljak reggelire?-kérdezem.

-Palacsinta.-csillog a szemük.

-Oké.-vonok vállat. Bemegyek a konyhába, majd előkészítem a hozzávalókat.
Már éppen kavaron össze a tésztának valót, amikor valaki megölel hátulról. Az illatáról megismerem hogy ez Manu.

-Jól áll a kezedben a kanál.-mormolja a fülembe.

-Ühm...most ezt köszönjem meg?-kérdeztem nevetve.

-Talán. Amúgy nem muszáj.-kuncog, mire én is felnevetek. Belecsókol a nyakamba, mire a hideg kiráz,de jó értelembe.

-Manu...-sóhajtom. Megfordulok a karjai között, majd csókot nyomok a szájára. Elmélyíti csókunkat az, hogy nyelvebejutást kér, amit megadok neki. Ő a derekamat karolja, míg én a nyakát.-Szeretlek.-válok el ajkaitól.

-Én még jobban.-mondja majd megint csókot ad nekem.

-Khm.-köhint valaki, ahogy odanézek Carter van az ajtóban.-Undorítóan szerelmesek vagytok.-mondja fintorogva.

-Te is lehetnél ilyen,most valakivel, ha akkor nem mész el.-suttogom.

-Nem biztos.-mondja ingerültebben.

-Honnan veszed?-kérdezem hitetlenkedve.-Én voltam itt vele, te is jól tudod. Nekem sírta ki magát, nem neked.-mondtam kiabálva.

-Nyugodj már meg Lara.-ordít rám Carter.-Én nem szerettem soha.-kiáltja, igen,végszóra bejött a konyhába Linda. Csodálatos. Láttam a szemében a csalódottságot. Carter ránézett majd a szájaszélét rágva,inkább kiment a konyhából.

-Miért kiabáltatok?-kérdezi erőtlenül. Én csak lehajtottam a fejem.-Ugye nem mondtad el neki..?-kérdezi.

-Nem. Nem mondtam el.-suttogom. Egy könnycsepp csordul ki a szeméből.-Manu vedd át légyszi a palacsintát.-bólint. Adok neki egy csókot.-Majd elmesélem.-bolint,majd mi kimegyünk a kertbe. Leülünk egy padra.

-Tudtam. Úgy tudtam hogy ez lesz.-mondja szipogva.

-Ne sírj légyszí...-mondom neki könnyezve.

-Ugyan már Lara. Miért hagytad,hogy álmodozzak? Miért hagytad hogy hiú reményeket tápláljak?-kérdezte felzokogva.-Sosem szeretett. Még is arra vártam,hogy szeressen. Olyan szerencsétlen vagyok. Megszokhattam már volna.-zokog. Én csak átöleltem.

-Ne sírj, Linda.-szipogok most már én is. A szívem szakad meg, amikor Lin, Carter miatt sír.-Emlékszel mit mondtam mindig? A remény hal meg utóljára.-mondtam neki szomorúan.

-Hidd el Lara,az már rég meghalt. Már akkor amikor összejött Maggievel.-sóhajtott fel.

-Nyugodj meg.-nyugtattam.

-Fáj....-mondta a mellkasára téve a kezét.-Fáj, hogy nem a szemembe mondja.-zokog. Én is felzokogok vele együtt.
Fél óra múlva már megnyugodott.

-Gyere,menjünk be.-mondtam, mire bólintott. Bementünk a konyhába,a fiúk már reggeliztek.-Menj fel a szobádba, és majd megyek én is. Mosolyogtam rá. Bólintott,majd felment. Én leültem a fiúkhoz enni. Nem néztem Carterre, direkt.
Húsz kibaszott perc. Elindultam fel a lépcsőn. Linda ajtajához léptem,ami bevolt zárva, kulcsra. Ajjajj...ez nem jó jel...Dörömbölni kezdtem az ajtón.

-Linda!!! Linda nyisd ki légyszi...-semmi reakció. Félek, hogy valamit tett magával.-Lin, légyives..-kiabálom. Semmi.-Fiúúk!-kiáltok fel kétségbeesve,mire mind felszaladtak hozzám.-Nem, nyitja ki, és félek, valamit csinált magával.-mondom szipogva.

-Álljatok alrébb, betöröm.-mondja Nash, mire mi azt csináljuk amit kért. Sikeresen kiesett az ajtó. Berohantam, de a szobában nem volt senki. Fürdőszoba. Bingó. Nyitva van. Kinyitom az ajtót,de amit ott látok...