● Megkínzott Angyal (+18)● {Vmin ff.} ⚠Szünetel⚠

† 1. Bűn - Kapzsiság †

🔹 Rideg valóság 🔸

Irtózatos lassúsággal vonszoltam magam a hosszú, kihalt folyosón, per pillanat az volt minden vágyam, hogy a szobámba tudhassam magam, holott nem szeretek ott tartózkodni. A szobám túlontúl nagy és rideg, hiába rendeltettem be a festményeim, még akkor is idegennek hatott számomra, de az évek haladtán, megbékéltem, hiszen az idő nagy úr.
A szobámban egy-egy asztal, párnák, egy ágy és beépített szekrények találhatóak. A ház elengedhetetlen része nálam is megtalálható a tokonoma, ami hatvan centiméter nagyságú, benne egy ikebana, egy fali tekercskép található, falak mellett pedig fiókos tárolószekrények vannak.
Mikor elértem a célom, pihenés gyanánt ledőltem a hatalmas francia ágyamra, viszont ez a kevéske idő, ami megadatott erre a célra elillanni látszik, mikor valaki hatalmas zajok közepette a szobámba lép.

- Ya, Jimin! Kelj fel, de gyorsan! - haragos hangja hallatán egyből ki pattantak a fáradtságtól becsukódott szemeim. Az összes izületem fáj, szinte kiabálnak, hogy ne mozduljak meg, de Én mégis megteszem, a fáradtságot félre söpörve.

- Fent vagyok, EunJung. - motyogtam halkan az ágyamon ülve. EunJung, egy igazán fontos személy az Én kínkeserves életemben, Ő az Én onészanom. Ugyanis bármennyire is furcsa gésaként nevelkedem, fiú létemre, erre azért van szükség, mert a Park dinasztia hagyományai közé tartozik, hogy minden tizedik vezetőnek a legkisebb gyermekét úgy kell fel nevelni ahogy a gésa törvények írják, legyen Ő fiú vagy lány. Tanulmányaimat hat évesen, hat hónaposan, hat naposan kezdtem, hogy mindent tökéletesen elsajátítsak, ami igazán hosszú ideig eltartott és különböző lépcsőfokokon keresztül kellett fel verekednem magam, hogy ott tartsak ahol most vagyok.

- Remek, akkor gyere. A sminkedet látni szeretné az apád, hogy megbizonyosodjon arról, hogy megfelelő lesz-e a mizuage ceremóniára. - mondta és már csak a kimonója susogását hallottam, gyorsan utána siettem, nehogy még a végén leszedje a fejem, mert engedetlen voltam. Istenem segíts, Én ezt nem akarom. A mizuage ceremónia, egy nagyon fontos esemény, itt fogok felnőtté válni, mikor már megkapott a Bang dinasztia. Ugyanis a vezetőnek tartogatnak, egy olyan valakinek kell odaadnom magam, akit még soha az életembe nem láttam, mindössze annyit tudok róla, hogy öt évvel idősebb nálam. EunJung szobájába érve leültem a párnak közé, míg Ő a szükséges dolgokat szedte elő, miután minden megvolt helyet foglalt előttem és neki állt a munkához, amit igazából már Én is megtudok csinálni magamnak.

A smink tökéletes felvitele nehéz és időigényes folyamat. Először viasz alapot kent fel a bőrömre, ezután vízzel kevert fehér porból krémszerű pasztát készített, és bambuszecsettel kente a bőrömre a nyakamtól indulva fölfelé. A fehér smink befedte az arcomat, nyakamat és a mellkasamat, két-három kihagyott terület kivételével. Miután az alapozóréteg felkerült, egy szivaccsal simította végig a bekent területeket, hogy a fölösleges anyagot eltávolítsa. A szemöldökömre és a szemem köré fekete smink került vékony faszénnel. Az ajkaimat kis ecsettel festette ki. EunJung pont végzet, mikor apám és az emberei megérkeztek, mindketten egyből fel álltunk és meghajoltunk, ezzel kifejezve tiszteletünket.

- EunJung, kérlek távozz. - szólalt meg apám, mire Onee-san csak Rám nézett, mégsem szólalt meg, de tekintetével próbálta sugallni, hogy viselkedjek, vagy különben meg járom, de nagyon csúnyán. Mikor apámmal kettesben maradtunk, beállt közénk az a bizonyos kínos csönd.

- Remélem megfelelek, apám. - mondtam enyhe élel a hangomban, nem tehetek róla, de ki kívánkozott.

- Jimin, tudom, hogy Te ezt az egészet nem érted és elhiheted, hogy Én csak a dinasztia érdekében cselekszem. Nagyon jól tudod, hogy nem sokára meg csap minket az ínséges idő és mi ezt nem hagyhatjuk, cselekednem kell, mint vezető. Ha lenne más lehetőségem akkor nem adnálak oda a dannádnak, de így szövetséget tudunk szerezni, ami jelen állás szerint igen csak jól jön. Nem, hogy örülnél, hogy egy vezető téged fizetett végig, ha így fogsz viselkedni vele, akkor mást fog kéretni. - kiabálta dühösen szavait. Hiába van egy nyugott személyiségem, szavai hatására könnyen öntött el a méreg, még hogy nem adna oda más esetben, ne áltasson hamis ábrándokkal.

- Akkor válasszon valaki mást, engem nem érdekel. - kiabáltam vissza. Testem lángolt a dühtől, kezeim remegtek, a szívem szinte kiugrott a helyéről. Már rég egy hatalmas pofont kaptam volna, mert ily' módon mertem beszélni vele, de most megkegyelmez nekem, mert holnap elmegyek.

- Ebbe sajnálatos módon nincs bele szólásod fiam, holnap utazol, erről nem nyitok több vitát. - felelte nyugodt hangon, megsem várva, hogy mit reagálok rohant ki a szobából. Magamat meghazudtolva rogytam össze a földön és hangos sírásba kezdtem, nem érdekelt, hogy a smink rajtam van vagy, hogy esetleg koszos lesz a rajtam lévő kimonó, nem érdekelt semmi. Hirtelen ölelő karok vettek körül, készségesen bújtam EunJung ölelésébe, most azt hiszem erre van szükségem és ezzel Ő is tisztába van. Mi lesz velem, holnap? Sőt, mi lesz velem a családom nélkül? Mit fogok Én egyedül csinálni? Nagyon félek...

◇ Az én szerepem nem konkrétan ez volt, vagy amaz; hanem abból állt, hogy kezet rázzak az ördöggel. ◇