● Megkínzott Angyal (+18)● {Vmin ff.} ⚠Szünetel⚠

† 4. Bűn - Kegyetlenség †

◆Megkínozva◆

Az elfertőződött seb egyre mélyebb lesz, a saját véremtől fuldokoltam, a megannyi fájdalom elnyomott mindent, nem éreztem mást. Most már biztosan állíthatom, hogy a szabadság csak múló álom mostantól. A nyomasztó köd ismét visszatért, olyan fojtogató, mint a cigaretta füst a tüdőbe jutás következtében. Mikor a szürke hajú ismételten ejtett egy vágást a mellkasomon, összeszorítottam a fogaim, az ajkamba haraptam… hallgattam. Nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy sikoltozok vagy könyörögve sírok, nem.

- Ez így, nagyon nem szórakoztató. - mondta ajkait lebiggyesztve, ártatlan tekintettel figyelt, de közben megéreztem a hideg vasat a combomba fúrodni, rezdületlen arcmimikával nézett Rám továbbra is, várta, hogy mikor tör utat magának egy sikoly vagy valami ami a kedvére tenne. Elmosolyodtam, eltűrök mindent és nem mutatom ki, hogy mennyire is fáj valójában. - Tudod Angyalkám, ha beszélnél akkor könnyebb lenne ám mindkettőnknek.

Görcsösen próbáltam teljesen más fele irányítani a gondolataimat, semmiképpen nem akartam, hogy lássa rajtam a fájdalom megtéveszthettetlen jeleit. Jinyoungra gondoltam. Vajon Ő aggódik értem, egyáltalán tudja, hogy hol vagyok? Mit csinál, hogyha szembesül ezzel a ténnyel, elmondja apánknak? Vagy Onee-sanal ismételten magán akcióba fognak? Nagyon remélem, hogy semmi őrültséget nem követnek el. És vajon apámnak számítok annyit, hogy akár a kis ujját is megmozdítsa értem, vagy csak így odadobna ezeknek? Amúgyis hol a fenébe vagyok és kik ezek a szerencsétlenek? Mit akarhatnak Jinyoungtól, miért keresték?
Hirtelen nyitott be valaki a kis helyiségbe, ezzel a cselekedettel sikeresen visszakerültem a jelenbe és emiatt mostmár nem tudtam kizárni a fájdalmat, a szúró bizsergető érzés végig szaladt a gerincem mentén, az égető fájdalom csaknem hagyott alább, egyre jobban erősödött a sérült területeken.

- Főnök, tudjuk ki Ő. - szólalt meg egy mély orgánum, lehajtott fejemet egyből Rá kaptam. Egy magas, narancsos hajú, hosszúkás arccal rendelkező fiatal férfi támasztotta az ajtófelfát. Tudják… de megis honnan, hogyan derítették ki ily' csekély idő elteltével? - Az északi oldalról való.

- Nem tűnik sápadtbőrűnek. - mondta az előttem álló, miközben két keze közé fogta az arcom és alaposan szemügyre vett. Sápadtbőrű? - Sőt, túl ártatlan képe van. De mindegyis, miért Őt hoztátok el JinYoung helyett, Hoseok?!

- Nem érted, Taehyung! - fújtatott a narancs és beljebb jött a szobába. Elég bátor, hogy ha így mer beszélni a vezérrel vagy csak jó kapcsolatot ápolnak, talán együtt kínozgatnak kölyökkutyákat szórakozás gyanánt. - Ő volt kocsiban, Ő Park Jimin, a Park dinasztia vezérének legféltettebb kincse, a legkisebb gyerek.

- Mi? - Taehyun vagy ki nagyon meglepődött, ajkait eltátotta, szemei kikerekedtek. - Na, ne szórakozz velem, Hoseok!

- Ez komoly, eddig titokban tartották a kilétét, de amint láthatod nem ment nekik. - mondta Hoseok, mire a szürke sejtelmesen elmosolyodott, majd végig simított sebekkel tarkított arcomon.

- Csodálatos, szerinted mennyi pénzt áldozna fel érted apuci? - kérdezte tőlem közelebb hajolva. Továbbra sem állt szándékomban válaszolni, ezzel a tettemel pedig kiérdemeltem egy pofont. - Kérdeztem valamit, Jiminie. Ne akard, hogy olyat tegyek amit mindketten megbánunk.

Fájdalmas grimasszal az arcomon fordultam el, nem akartam, hogy azokkal a sötét szemekkel figyeljen. Leheletét szinte már magamon éreztem, egyik ujjával végig simított nyakamon, érintésétől a hideg rázott. Ördögien elnevette magát, majd felegyenesedett és Hoseokkal együtt kivonult a szobából. Felszusszani sem volt időm, hiszen ismételten kinyílt az ajtó és egy menta hajú férfi lépett be rajta.

- Hali Jiminie, YoonGi vagyok és ezt csak azért közlöm veled, hogy tudd kinek a nevét kell sikítanod a későbbiekben. - mosolygott Rám vérfagyasztóan, majd a fém asztalról levett egy injekciós tűt amiben valami lila színű anyag volt és belém fecskendezte, mindezt olyan gyorsasággal végezte, hogy időm nem volt ellenkezni. Arcomon látszódott az ijedtség, ezért YoonGi ismét megszólalt. - Ettől semmi bajod nem lesz, ez csak nyugtató hatást gyakorol Rád és természetesen erőt ad a beszédhez.

A bennem lévő anyag elterjedt a testem minden egyes szegletében, éreztem ahogy elernyedek és a szorongató, fullasztó émejgés is tova száll, helyét átvette a szédülés ami egyre jobban erősödött, úgyérzem mintha forogna körülöttem a szoba. Valóban megnyugvásra találtam, mintha a fájdalom is csillapodna, a külvilág zajai is egyre lassabban tompulnak, egyedül a menta hangját hallom tisztán. Egyfolytában csak kérdéseket tesz fel, látom ahogy mozog a szája, de nem értem mit beszél, már Őt sem hallom, ekkor viszont valami kaparásra emlékeztető hangot hallok, de mintha a fejemből jönne. Kábult állapotban figyelem az előttem gugoló személyt, még mindig nem hallok mást csak a kaparászást, hogy megszűnjön ez az idegesítő zaj kétségbeesetten megrázom a fejem, de nem segít, szinte olyan hangos lett, hogy menten megsüketülök. Hirtelen fura melegség önti el a lelkem, hisztérikusan felnevetek, miközben hátra csapom a fejem, a testem pedig elkezd rángatozni. Anélkül mozgok, hogy utasítana az eszem, egyszerűen nem tudok gondolkodni, nem mozdul egyik végtagom sem úgy ahogy Én akarom. A testem még az enyém? Nem tudom irányítani…

◇ Ahogy a napok telnek, belém hasít a valóság.
Bíbor vért áldozom, mit kikényszerít az igazság. ◇