● Megkínzott Angyal (+18)● {Vmin ff.} ⚠Szünetel⚠

† 3. Bűn - Emberrablás †

🔸Váratlan események🔹

Abban a percben mikor a kocsi leállt, kinyílt a sofőr ajtaja, meglepődni sem volt ideje, egyből egy golyót kapott a fejébe. Ijedten kaptam kezeim szám elé, Hyuna pedig egy hangos sikolyt hallatott. Hirtelen nyílt ki mindkettőnk ajtaja és egyből kikaptak minket, azt se tudtam mit csináljak, ellenben a lánnyal, Ő rúgkapált, de miután kapott jó néhány kemény pofont, mozdulatlanul tűrte, hogy a gnómok lefogják végtagjait. Megrándult az arcom, próbálkoztam kiszabadulni, de sehogy sem jött össze. Mindössze annyit értem el, hogy az engem fogva tartó férfi szorosabban fűzte össze ujjait nyakam körül, de nem ütött meg, amit nem tudtam hova tenni.

- No JinYoung aquí. - szólalt meg a szőke, magas fiú - aki ez idáig a kocsiba kutakodott - , valami más nyelven, így semmit nem értettem, kivéve persze a bátyám nevét. Most akkor ezt JinYoung rendezte vagy Őt keresik? Mert biztosra merem állítani, hogy Ő nem lövetne le egy ártatlan embert, szóval az utóbbi reálisabb. De miért, és mégis mit akarnak ezek Tőle?

- ¿Qué es lo que no está aquí? El jefe lo cortará. - most a mögöttem álló beszélt, Istenem már, miért nem tudnak koreaiul beszélni?!

- ¿Y qué hay de estos? - ismét a szőke szólalt meg, fogalmam sem volt miről beszélhetnek, Én és Hyuna csak értetlen tekintettel néztünk egymásra, a lány szemébe látszott a félelem, teste remegett a férfi szorítása alatt, arca kipirosodott az előbb mért ütés következtében. Ez nem vicc, ez most komolyan megtörténik!

- Vamos a llevarla lejos, y ella decidirá. - amint megszólalt a lányt fogva tartó fiú, szememre egy kendő került, orrom elé pedig egy büdös zsebkendőt nyomtak, amitől hirtelen olyan fáradság tört Rám, hogy ott helyben összecsuklottam. Hyuna sikítása volt az utolsó dolog amire emlékszem.

Hangokat hallok, folyamatos susmorgást… körülöttem vannak… Hűvös szellő nyaldossa karomat, melyet a zsibbadástól alig érzek… valami szúrós, égető fájdalom nyilal a csuklómba. Szemeimet lassan nyitom ki, először csak homályosan látok, de pár sűrű pislogás következtében tökéletes rálátásom biztosul, fekete farmernadrágomra és a koszos, cigaretta csikkes talajra. A nyakam és a karom zsibbadásából csakis arra tudok következtetni, hogy egy székhez vagyok kikötözve. A helységet körbe lengi a dohány szaga, rám nehezedik, mint a sűrű köd, megöl, szinte lehetetlen kényszert érzek az iránt, hogy fuldokló köhögésbe kezdjek. Most vajon hol lehetek? Ismét az ismeretlen nyelven szólalnak meg, de nem hallom tisztán, oly' távolinak tűnik, mintha nem is egy légtérben tartózkodnák velük, s mikor az ajto nyitodása, s majdan zárodása az amit meghallok, igaznak bizonyosul állításom, miszerint eddig nem a szobában voltak az ismeretlen személyek. Mostmár tisztán hallom mit beszélgetnek, de várjunk csak… hiszen ezt értem, hál' istenek, hogy most kedvet kaptak a gyönyörű koreai nyelvhez. Hirtelen Hyuna nyöszörgése csapja meg a fülemet, olyan gyorsasággal kapom fel a fejem, hogy a nyakam egy jó hangosat roppant, mire természetesen mindenki Rám kapta  a tekintetét. Rajtam és a lányon kívül még ketten voltak a szobába, mindkettőnek az arcát fekete maszk fedte, de mivel csak a szemüknél lévő részt takarta el, könnyűszerrel láttam azt, ahogy a fekete hajú ördögien elmosolyodik, miközben közelebb sétál hozzám, a másik pedig Hyunát foglalta el.

- Lám-lám, csak nem magához tért a mi kis Csipkerózsikánk? - szólalt meg negédesen, amitől a hideg futkosott a hátamon, legugolt elém és végig simított az arcélemen, fintorogva hajoltam el az érintése elől, ami nem igazán tetszett neki, ezért az államnál fogva kényszerítette, hogy a szemeibe nézzek, miközben Ő még közelebb hajolt hozzám. Nem mondott semmit, egy ravasz mosolyt öltött arcára, majd minden előjel nélkül végig nyalt ajkaimon, a meglepődöttségtől még pislogni is elfelejtettem, de akkor ijedtem meg igazán, mikor egy kést húzott elő a zsebéből. - Játszunk egy kicsit, hercegnőm. Én kérdezek, Te pedig válaszolsz vagy ha nem, kapsz egy csinos kis vágást a pofidra. Kinek dolgozol?

- Se-senkinek. - makogtam rémülten, azt se tudtam, hogy hol vagyok, magát a kérdést sem értettem. A fiú arcát eltorzította a düh, ingerülten kapott a torkom után és kertelés nélkül szegezte nekem a fegyverét, már a kés pengéje arcomat érintette, mikor az ajtó kivágodott. Összeszorított szemeimet nem mertem kinyitni, a fekete hajú nem engedett szorításából, de már nem éreztem leheletét magamon.

- JeongGuk, a főnök üzeni, hogy menj be hozzá. - csengett fel egy mély orgánum, bármilyen kellemes is volt az idegen hangja, nem mertem kinyitni szemeim.

- Amint láthatod, most nem érek Rá. - mordult fel -mint kiderült- ez a JeongGuk gyerek.

- Nem érdekel, a fiúval Ő akar beszélni, ha lehetséges akkor mikor az eszméleténel van. - hallattszódott a másik hangján az ingerültség, ami arra engedett következtetni, hogy nem éppen idomos az akarata ellenszegülni. JeongGuk végül elengedett, majd távozott a helyiségből a másik kettővel együtt, a félelemtől összezárt szemeimet kinyitottam, majd a lányt kezdtem el keresni, amint megpillantotta alakját a hideg futkosott a hátamon. Hyuna is kivolt kötözve egy székhez, fejét lefelé horgasztotta, így arcát eltakarta hosszú, egyenes, vöröses haja… karját és lábát milliónyi vágás díszítette, amikből még csordogált piros színű vére… a ruhája szét volt itt-ott szaggatva és a vére is átáztatta fehér ingjét…
Szörnyen festett, bele sem merek gondolni, hogy mit csináltak vele ezek az állatok. Már épp megakartam szólítani, csak hogy beléptek a szobába ezzel belém rekesztve a szót.
Ijedten néztem rájuk, hárman voltak.
Felismertem JeongGukot, meg a szőke hajút is, aki a kocsinál volt mikor elraboltak… de a közepén álló férfi teljesen ismeretlen. Váltottak néhány szót, amit nem értettem, mivel ismét elővették tökéletes nyelvtudásukat és azt használták, pár perc eltelte után a szürke hajú intet egyet kezével, mire JeongGuk oda ment Hyunához és eloldozta, a lány teste erőtlenül hullott a fiú karjai közé, aki könnyűszerrel felemelte és kisétált vele a szobából a másik gyerekkel együtt.

- Hogy vagy Angyalkám? - kérdezte negédes hangon az idegen, miközben közelebb jött hozzám. Időm se volt arra gondolni, hogy hova viszik Hyunát, mert az előttem tartózkodó személy egy eszelős mosollyal simított végig arcomon. Nem akartam válaszolni, igazából a félelemtől megsem tudtam szólalni, a testemet átjárta a rettegés, minden porcikám remegett... - Tudod, ha kérdeznek illik ám válaszolni. Mi a neved?

- Ji-Jimin. - válaszoltam alig érthetően, de Ő így is értette. Elmosolyodott, de nem mondott semmit, hosszú ideig csak nézett, szerintem pislogni sem pislogott.
Arca akár a porcelán, bőre tejfehér színben pompázott, ami tökéletesen kiemelte rózsaszín ajkait és színtiszta fekete szemeit, szürke haja kiemelte Őt a hétköznapokból. Úgy festett, mint azok a drága babák a boltban, amik után mindenki áhítózott.
Zavaromban elkezdtem harapdálni dús alsó ajkamat, mire pupillái kitágultak. Hirtelen állt fel és egy kis asztalkához lépett, kíváncsian figyeltem, hogy mit akarhat, de mikor egy késsel a kezében fordult vissza, ismét a félelem kerülgetett.

- Játszunk egy kicsit, Angyalom!

◇Az ördög karmaiban tartott. Az ellenség mögöttem állt.◇