Forever |befejezett|

25. rész

Már 1 hónap eltelt mióta Nick elment. Azóta nem hallottam róla semmit.
A suliban folyik az élet. Már kezd egy kicsit beforrni a seb. Már nem hiányzik annyira. Már keveset gondolok rá.

Nikollal se beszéltem. Kerültem mindig.
Márk is felszívodott sikeresen, elült mellőlem.
Domival meg nagyon jóba vagyunk. Talán a legjobb barátomnak is mondhatnám.
Erikkel se beszéltem azóta. Amikor Nick elment.
Magamra maradtam. De már kezdem feldolgozni.

De a mai nap minden összekavarodott körülöttem.

A mai nap is egy unalmas sulis nappal kezdődött. Az órák szokás szerint unalmasan teltek. Az utolsó csengőszónál vidáman pattantam fel a székemből.
- Hő, azért ne borítsd fel az asztalt!- nevetett rajtam Domi.
- Haha- nyújtottam ki rá a nyelvem.
- Nem jössz el velünk délután pizzázni?- kérdezte izgatottan.
- Öhm, kivel mennénk?- ingattam a fejem.
- Hát én, Nikol...
- Nem megyek- kaptam fel a táskám, majd kirontottam a teremből.

A nagy siettségembe belebotlottam valakibe.
- Hé, Sarah!- mosolyodott el a fiú.
- Szia, Erik- néztem rá.
- Mizu? Régen beszéltünk- kezdett el csacsogni.
- Sietek- mondtam, majd kikerültem és lefutottam a lépcsőn.

Amikor hazaértem ledobtam a táskám, és ettem. Majd csöngettek. Nincs itthon senki. Kinyissam vagy ne?
Végül kinyitottam.
- Nick?- néztem fel rá szinte könnyes szemmel.
- Szia, Sarah- túrt bele a hajába idegesen.
- Te mit keresel itt? - ébredtem fel a sokkból.
- Haza jöttem- vigyorodott el.
- Aha, szóval nálatok ez így megy!- bólogattam majd rácsaptam az ajtót.
- Sarah!- nyitott be.
- Talán szólnom kéne apunak, hogy rakjon az ajtóra egy "idegeneknek belépni TILOS" táblát- gondolkoztam el.
- Nem vagyok idegen- rázta meg a fejét.
- Bárcsak az lennél- forgattam meg a szemeimet. Majd feltrappoltam a szobámba. Ahová Nick is követett.

- Beszélnünk kell!- ült le a szönyegemre.
- Nincs mit megbeszélnünk- vontam meg a vállam. Tényleg nem volt mit megbeszélnünk, 1 hónapja mindent lerendeztünk.
- Miattad jöttem vissza- nézett rám.
- Miért is?- húztam fel a szemöldököm.
- Hibáztam! Elrohantam a problémáim elöl!- hajtotta le a fejét.
- Szó szerint- suttogtam.
- Megbántam oké? Én ezt nem így képzeltem el- túrt bele a dús hajába.
- Ezt a beszélgetést? Mit vártál? Hogy a nyakadba ugrok és végig puszilgatlak? És azt mondom hiányoztál?- kérdeztem.
- Nem teljesen. Már ismerlek- nézett mélyen a szemembe.
- Akkor?- fordultam neki háttal, fekve az ágyon.
- Nem tudom- állt fel.
- Nick, nekem ez nem megy. Már kezdtem beletörödni,hogy elmentél. És ez így nehéz, hogy visszajöttél- szorongattam a takarót idegesen.
- Mindent helyre teszek! Ígérem- ült le az ágyamra.
- Ígéred?
- Ígérem!
- Jó!- felültem, vele szembe.
- Nem veszíthetlek el- fogta meg a kezem.
- Nem fogsz!- mosolyogtam rá. Amitől megkönnyebült.

Homlokát a homlokomnak támasztotta. Így ültünk, csendben, elmélyülve a gondolatainkba.

- Örökre?- kérdeztem.
- Örökre!- mosolyodott el, és az ölelésébe zárt.
Megnyugodtam. Mellette biztonságban vagyok.

- Most akkor mi lesz? Visszamész Anyukábhoz Amerikába?- néztem fel rá. Kicsit eltolva magamtól.
- Nem tudom, hogy mi lesz- feküdt el.
- Megoldod?- feküdtem le mellém, vele szembe.
- Meg- húzott magához.

Csendben voltunk. Nem szóltunk a semmit. Nem beszélgettünk. Hallottam ahogyan Nick egyenletes szuszogásba kezd. Elmosolyodtam ezen. Majd ránéztem. De édes amikor alszik
És akkor döbbentem rá,hogy mennyire hiányzott. Az, hogy itt van mellettem és megnyugtat. Ahogyan ölel és szeretve érzem magam.

Leszedtem magamról a kezeit és lefutottam a konyhába, ahol a nővéremet találtam.
- Szia- mosolyogtam rá.
- Sarah! Kivagyok, teljesen- sóhajtott.
- Mi a baj?
- Suli, fiúk, minden- csapott az asztalra, amitől ijetségembe felugrottam.
- Nick itt van- szóltam hirtelen.
- Hogy miiiii?- nézett rám hülledezve.
- Ssshhh! Alszik- csitítottam.
- Nálunk alsziiiik?- kezdett el mégjobban kiabálni.
- Christaaaa csönd- förmedtem rá.
- Nem, nem! Én ezt nem hagyom! Nem!- indult meg a szobám felé.

De nem értem utol.
- Hé! Ébresztő!- kezdett el tapsolni Christa.
Nick megijedt és legurult az ágyamról a földre.
- Áuuu!- üvöltött fel.
- Kussoljatok már el! Még a végén a átjön a szomszéd!- kiabáltam el magam.
- A szomszéd jön, Nick megy- rántotta fel a földröl a megszeppent fiút.
- Hagyjad már békén!- kiabáltam rà.
- Nem! Nem hagyom, hogy újra szomorú legyél miatta!- biccentett a fiú felé.
- De megígérte, hogy nem fog bántani!
- Azelött is azt mondta mielött megcsalt!!
- Nem érdekel! Én őt szeretem!- rontottam ki a szobából idegesen. Felhúztam a cipőm, majd elindultam az erdőbe.

- Szia- ültem le a lány mellé, aki csodálkozva nézett rám.
- Szia- mosolyodott el halványan.
- Nem haragszom- néztem bele a csillogó szemeibe.
- Tényleg nem?- vigyorgott boldogan.
- Tényleg nem- öleltem meg szorosan. Hiányzott. Nagyon.

- Aztán mizu?
És elkezdtunk beszélni. Sok minden történt egy hónap alatt. Nagyon sok minden. Nikol az egyik legjobb barátnőm. Mindent kiveséztünk, szóról szóra.

Este kilenc óra lett.
- Menjünk haza- álltam fel.
- Hű de elrepült az idő- pattant fel.

A házunk elött elköszöntünk egymástól, majd beléptem a házba.

- Mégis hol a francba voltál, Sarah?- termett elöttem a nővérem.
- Csak kiszellőztettem a fejem.
- Fél 10 van! Este!- kocogtatta meg a karóráját.
- Tudom- bólintottam.
- Nick elment, azt mondta, hogy hìvjam fel és átjön- kezdte el nyomkodni a telefonját.
- Szobámba leszek- futottam fel a lépcsőn.

Fél óra múlva kopogtak a szobám ajtaján.
- Most elkezded énekelni a " Do you want build a snowmaaaan?" -t?- nevettem fel majd kinyitottam neki az ajtót.
- Ezer örömmel- röhögött Nick.
- De csak sárból tudnánk építeni- gondolkoztam el.
- Bolond- húzott magához nevetve.

- Amúgy tényleg szeretsz?- mosolygott rám Nick.
- Neeeem!- ráztam a fejem.
- Deee!- bólogatott hevesen.
- Nem!
- De! Tudom, hogy szeretsz! - vigyorgott.
- Dehogyiiiiis- próbáltam menteni a menthetetlent.
- Én is szeretlek te lüke!- borzolta össze a hajam.
- Héé! A haajaaam!- dünnyögtem.
- Jajjj bocsiiii!- kezdett el lányos hangon beszélni.
- Vicces vagy!- néztem rá komolyan. De nem bírtam ki kitört belőlem a nevetés.

Nick éjfélig nálunk volt, aztán hazament. Én pedig kettesbe maradtam a szerelmemmel.
Az ágyammal.