ATTENTION♡

1x3

-Heló!- köszön magabiztosan.

Még a hangja is ugyanolyan! A szívem egyre hevesebben kezd verni ahogy kémlelem őt....

-Ő itt Dylan Foster! Ne legyetek bunkók és fogadjátok be. Menjen minnél gyorsabban és könnyedén a beilleszkedése! Mesélj egy kicsit magadról, Dylan!- mosolyodik el halványan Mr. Harris.

-Öm... oké.- nyel egy nagyot, majd kezdi. -Egy hete költöztünk ide, Richmondba,Floridából.

-Miért olyan karikásak a szemeid?- szól közbe Elizabeth, az egyik elől ülő barna, hullámos hajú lány, aki általában nagyon szeret mindenbe bele avatkozni szóval most sem csodálkozom azon hogy megkérdezte ezt.

-Hát...-süti le a tekintetét zavartan. - Egy ideje nem tudok normálisan aludni és az alváshiány ezzel jár.

-Elnézést, kimehetek?- teszem fel a kezem a pillanatban mikor elkezdenek remegni a lábaim.

-Ms. Hill! Maga falfehér, mi történt?- kérdezi aggódóan a tanár.

-Csak... csak kiszeretnék menni!- hebegek.

-Menjen!- bólint. Majd felállok és amilyen gyorsan csak lehet kiszáguldok a teremből. Utam a mosdóba vezet ahova mikor beérek, leöblítem az arcom és a tükörben fürkészem tovább azt.

A szívem hevesen ver,össze vagyok zavarodva. Fogalmam sincs mi történik velem, talán félek? Megijedtem volna tőle? Nem tudom. De az biztos hogy most minnél hamarabb le kell nyugodnom.
Pár másodpercig még meredek magam elé amíg viszonylag normalizálódik a szívverésem.

Nagy levegőt veszek majd előveszem a táskámból a nyugtatómat ami mindig nálam van. Mikor ez meg van, igazítok kicsit a hajamon és visszamegyek a terembe.

-Jobban van?- szegezi felém a kérdést Mr. Harris ahogy belépek.

-Igen. -bólintok.

-Reméljük nem lesz baj, üljön le! Ó, és ül maga mellett valaki? Van labortársa? -komolyan? Anti szociális létemre labortárs/padtárs? Oh, Mr.Harris...

-Nincs.

-Akkor ha nem bánja, Dylan maga mellé ül. -erre a mondatra nagyot nyelek majd csak bólintok. Leülök a helyemre majd a fiú is oda ül.

Nem merek ránézni. Félek hogy újra elkapna az előbbi kis roham szerűség így megpróbálom kizárni őt miközben a szívem ugyanolyan hevesen ver mint ezelőtt. Óra végére a nyugtató talán meghozza a hatását...

Ő figyel engem. A szemem sarkából látom ahogy néha-néha rám néz és hosszúnak tűnő másodperceket időz el az arcomon tekintete.

-Te sem tudsz aludni, igaz?- kérdezi halkan mire megrezzenek.

-Öm... mi?- hajolok hozzá közelebb.

-Tudod, a smink. Nem takarja el teljesen a szemed alatt lévő kialvatlanságot jelző karikákat. -

Mondatára csak zavartan lesütöm a tekintetem és a továbbiakban is próbálok a tanárra koncentrálni.
Az óra hátra lévő részében nem szól
hozzám ami valamelyest megnyugtat hiszen hiába fejtette ki a nyugtató a
hatását, még mindig ideges vagyok a közelében. Amit szerintem észre is vett hiszen azon dolgok listája amiket leplezni tudok, igencsak rövid. És az idegességem elrejtése sem tartozik a listán szereplő dolgok közé így elég feltűnő lehet hogy belül szabályosan pánikolok.

Mikor véget érnek az óráink, felpattanok majd elindulok a keskeny utcán haza. Az utam részben unalmasan telik, talán a fülhallgatóból származó zene és az utcában lévő házak látványa kötik le a gondolataimat. Csak kettő tipikus dolog amin általában elmélázok haza fele menet.

Megérkezem a házunkhoz majd kinyitom a kaput. bemegyek, az előszobában ledobom a táskám majd felmegyek az emeletre, a szobámba ahol viszont meglepetten szemlélem hogy anya ácsorog az ablakomnál. ilyenkor vagy nagyon mondani akar valamit, vagy pedig nagyon lecseszni. A jelenlegi arc kifejezéséből viszont nem igen tudom leszűrni hogy pontosan mit is szeretne.

Ha tetszett és szeretnél folytatást azt mindenképp jelezd!

A fent látható képért köszönet Csengének!❤