Szórakozol velem?

10. Fejezet

Halihó húsgolyók! 😸
Sose fogom tudni, miért fejezetnek írom ezeket a részeket... De igazából talán mindegy. 😺
Úgy nézem, ez a legnépszerűbb irományom eddig 😸 és ennek nagyon örülök.
Lektorálta gothicscriptor. Köszönöm neki itt is.
Jó olvasást!

Megérkeztünk. A játszótér teljesen üres, csak mi ücsörgünk itt, a két hintán. Az idő enyhén hűvös és a vaksötétben csak a közvilágítás ad némi derűt az éjbe. Legalább nem félek annyira. Bár félek cseppet a sötétben Marci ittléte szinte teljesen el is feledteti ezt velem. Nem nagyon beszélgettünk idáig. Csak ültünk a hintán, és továbbra is fogtuk egymás kezét. Igen, a kisujjas dolog hamar ahhoz vezetett, hogy összekulcsoltuk egymás ujjaival a sajátunkat. Borzasztóan dobogott a szívem, de most kicsit lenyugodott, hála az égnek. A hinták halk nyikorgása mellet, hallottam, ahogy halkan szuszog. Valamiért annyira nyugodt voltam attól, hogy ott van. Kicsit mondhatni valószerűtlen az egész. Ahogy erre gondoltam, ezer meg egy gondolat kezdett cikázni a fejemben. Valójában mit akar? Meddig fogok neki kelleni? Hiszen mind a ketten fiúk vagyunk. Kellek neki egyáltalán…? Alig ismerem, mégis miért ülünk most itt? Mi lesz ezután? Az utolsó gondolat nagyon megragadt a fejemben. Mégis mi lesz ezután? Nem tudtam magamban tartani,  nem bírtam a csendet. Ami eddig olyan nyugalommal töltött el, az most hírtelen feszélyezni kezdett. Ezért úgy döntöttem megkérdezem.
- Te, Marci. Mi lesz ezután? -
- Tomi, mi leszünk ezután. -
Ehh?! Komolyan ezt válaszolja?... Semmi cicoma nem volt a szavaiban, de az első megrökönyödés után rájöttem, ez a pár szó mi mindent jelent.
De még mindig kicsit félek, mégis hogyan leszünk? Hogy mondom el ezt majd otthon? A gondolatok kavalkádjából az ébresztett fel, hogy elengedte a kezem.
- Tomi, ideje visszamenni. -
- Már most?-
- Igen. Már ideje lenne. Még megfázol... Több mint egy órája már, hogy itt ücsörgünk. -
- Mi?! Ez komoly?! - Pattanok fel a hintáról. - Azonnal haza kell mennem!-
- Hazakísérlek. -
- Köszönöm. Reméltem is. - Mosolyodom el. Tényleg reméltem, hogy hazakísér, nagyon tudok parázni a sötétben. Elindulunk, eleinte kicsit lassabban lépkedünk, de szépen begyorsul a tempónk. Hamar a házunkhoz érünk, bent még világít a lámpa és beszélgetés foszlányok szűrődnek ki. Úgy tűnik anya "bulija" még tart.
- Bejössz még, ugye? – Nézek rá a smaragd szeműre.
- Be kell valljam, nem terveztem. - Vigyorodik el. Kissé lehervadok azon, amit lehet észre is vett. - De ha szeretnéd, akkor még a szobádba is bekísérlek, egészen az ágyikódig. - Ezen muszáj kuncognom egyet, majd rá nézek.
- Te hülye...-
Nyitom az ajtót és ezzel be is megyünk, anyukámnak már csak pár ismerőse van itt, épp a nappaliban beszélgetnek. Anya észrevesz minket.
- Kicsim, merre jártál? -
- Kint voltunk a játszótéren, hintázni. -
- Szegény kis barátodat ne rángasd bele a hóbortjaidba. Ugye nem koszolta össze miattad a ruháját?-
- Ne tessék aggódni, maximum kimosatom Tomival. - Szólt közbe a tuskó...
- Közös ötlet volt. És nem hinném, csak hintáztunk. -
- Akkor rendben. Leültök hozzánk, vagy felmentek a szobádba?-
- Felmegyünk a szobámba. - Ezzel el is indulok fel. Mi az, hogy majd én kimosom?! Majd adok neki, csak várjon.
Bemegyünk a szobámba.
- N,a elkísértelek az ágyadig, most megyek. - Mi? Nem mehet el, most csomó dologról akarok beszélni még, meg vele lenni. Bárcsak itt aludna.
- Alaudj itt!- A szám elé kapom a kezem, mert eszembe jut, hogy egy büdös perverz. Valahogy eddig sikerült elfelejtenem.
Egy széles és félreérthetetlenül perverz vigyor csúszik az arcára.
- Nocsak, a kis srác nagyfiúskodni szeretne már első nap? Tudod, abból nem lesz alvás. -
- Nem így akartam mondani... Csak szeretném, hogy itt legyél. -
- Akkor semmi játszadozás? -
Erre elvörösödöm.
- Mivel én is fiú vagyok, nekem is vannak hasonló elképzeléseim. De nem állok még rá készen. Sose voltam még... - Elhalkulok. Még mindig borzasztóan zavarosak az érzelmeim. Nem vagyok benne biztos.
- Jól van kicsim. Értem én, borzasztóan beleszerelmesedtél a rosszfiúba. Ne aggódj, én is hasonlóan vagyok feléd. - Ez mind nagyon cukin hangzana, ha nem fogta volna meg a végén a fenekem az a fasz… Mikor elengedi, folytatja. - És tiszteletben fogom tartani. Többé, amíg nem engeded, addig nem fogok rosszalkodni, ha holnap megint eljössz sörözni a kertbe. -
- Rendben, elmegyek. De akkor viselkedj már most is. -
- Úgy lesz. - Szorosan megölel. Borzasztóan jó érzés, belebizsergek. Na, de el kéne ütni még az időt. Marcin látszik, hogy elgondolkodik.
- Baj van? - Kérdezem.
- Fel kell hívnom az otthoniakat, hogy itt aludhatok e, de hétköznap tuti nem engedik meg. -
- Azért próbáld meg. -
- Persze, megfogom. Elmehetek a fürdőtökbe telefonálni? -
- Persze. Tudod merre?-
- Aham. -
Látszik ezen a válaszon is, hogy nagyon a gondolataiba meredt, épp a telefonján babrál, majd kimegy. Egy olyan hat perc múlva jön vissza. Picit szomorkás arccal. Én addig lefeküdtem az ágyamra. Felé fordítom a fejem.
- Na, mint mondtak? -
- Amit gondoltam. -
- Akkor nem? -
- Igen. Most nem aludhatok itt. Alapvetően nem nagyon szoktak velem foglakozni, sokat dolgoznak, de szeretnék azt a látszatot fenntartani, hogy mi is a család elit részéhez tartozunk. -
- Oh, akkor te ilyen kis elit vagy? -
- Nem- Néz rám morcosan. - De lassan indulnom kell haza. -
- Értem. - Pedig annyira menő lett volna. Kikelek az ágyamból és az ajtóban ácsorgóhoz sétálok. Szemben állok vele, és megteszem azt, amire azóta gondolok, amióta bejött. Szájon puszilom. Picit elpirul, de egyben el is vigyorodik.
- Pedig nekem nagyon bejön az én kis elitkém. -
- Valóban? -
- Igen. - És most már ő ad egy kis puszit a számra. Csókolóztam már lánnyal, sokkal hamarabb is, de kicsit, ami itt van, attól félek de.. de valamit azért már most akartam adni neki...
- Mikor kell majd indulnod? -
- Sajnos nagyjából most. -
- Értem. - Húzom el a szám.
°°°
Köszi hogy végigolvastad, ha tetszett és ezt tudtomra szeretnéd adni, nyomj egy csillagot, ha pedig bármi hozzáfűzni valód lenne, ott a comment lehetősége. Ne maradj le a folytatásról! Kezdj el követni.😽
A továbbiakig: Halihó!  😸