Szórakozol velem?

9.Fejezet

H

alihó húsgolyók!!! 😸
Ne haragudjatok rám. Nagyon nem hoztam részt... De most itt van valamicske tartalom.
Lektorálta gothicscriptor ,ezer hála érte! 😽
Remélem, élvezni fogjátok.
Igyekszem a többi sztorihoz is alkotni valamit.
Jó olvasást!  😸

Ne már! Rohadtul nem akarom... - nézek rá Marcira... de megígértem. Egyre jobban elpirulok, majd megint a rózsabimbóra nézek, viszont attól a helyzet csak rosszabb lesz.
- Áááááh! - Még csak résnyire volt nyitva a szám, de már jött is a villa.
Finom kis falat volt, de olyan fura hogy ő etet.
- Esetleg nem akarnál te meg engem megetetni?- vigyorodik el.
- Na menj a francba!- mondom először harciasan elkapva fejemet. De valami oknál fogva elvettem a másik villát és összeszedtem neki egy kis falatot. Ahogy közelítettem felé a villát ő automatikusan jó nagyra tátotta száját, s mondta, hogy:
- Ááááá. - mint amikor a kisgyereket etetik, olyan érzés uralkodott el rajtam. Marci végig a szemembe nézett, amitől picit még jobban zavarban jöttem, de mintha neki is lett volna valami kis pír az arcán.
Miután lenyelte az ételt kis csend keletkezett, ahogy egymást néztük, amit ő hamarosan meg is szakított.
- Egy falat neked, egy falat nekem. Ez lesz a rendszer. Oksa? -
Erre csak bólintani tudok.
Falat falatot követett, ahogy etettük egymást. Ezt kimondani annyira fura...

Kicsit tovább tartott így enni. De mind a ketten jóllaktunk, azt hiszem. Itt az idő feltenni a kérdést, ami a fejembe motoszkál.
- Marci, te amúgy honnan tanultál meg ilyen normálisan viselkedni? Mármint így... Ahogy ma este…

A szemét megint vigyorog! Felhúz ezzel.
- Tetszik? Akarod, hogy mindig ilyen legyek?
- Nem, isten ments! Nem akarlak kínozni azzal, hogy folyton kiöltözve keljen járnod... Miattam - a végén kicsit elhalkult a hangom.
- Nem teljesen erre gondoltam. - nevet fel. - De ha akarod, folyton hordok ilyet, ha ez tetszik.

Elfordítottam a fejem, mert ezt most nagyon meglepett, furák az érzéseim. Szinte leírhatatlanok. De muszáj összeszednem magam.

- Tetszeni akarsz?- Közelebb hajolok hozzá és összekócolom a haját. -
Így nem olyan merev. Tudod én raszta vagyok, nem csípem a kötött viselkedést. - Marci kuncogott egyet.

- Ha ilyeneket fogsz még csinálni, nem ígérhetem meg, hogy nem leszek az.

Kikerekedtek a szemeim. Nem hittem volna, hogy ezt mondja. Vörösödöm és...

Gyorsan felpattanok és kiszaladok a szobából a fürdőbe. Megmosom az arcom. Egy-két nagy levegő és lesétálok a többiekhez. Picit most távol maradok tőle. Legalábbis az a terv, de megfogja a vállam.

- Ne haragudj, hülyeségeket beszéltem. Csak olyan nehéz melletted koncentrálni.

- Pont ezért most lemegyek a többiekhez.

- Akkor inkább hazamegyek. Így nem kell kerülnöd, és a szobádban is nyugodtan vissza tudsz menni.

- Ne menj haza!- Szinte kiabálom, majd visszaveszem a hangerőm és halkabban mondom:
- Azt nem akarom. Azt akarom, hogy itt legyél, ezért hívtalak. Csak ne mondj, és ne csinálj ilyet, nagyon összezavar! - szegem le a fejem, mert ilyen dolgokat kimondani olyan... olyan kimondhatatlan, de mégis kimondtam egy fiúnak.

Megemeli picit az állam, pont a szemébe nézek.
- Ha így mondod, akkor megígérem, hogy viselkedek, amíg csak lehet.

Erre picit elpirulok, de már kezdem megszokni, hogy hozzám ér. Mármint amennyire ezt meg lehet szokni. Hogy libabőrös leszek, de mégse ráz ki a hideg, hanem egy jóleső melegség jár át, ahol hozzám ér.
Szép lassan elhúzódom tőle.

Ő rám néz és orron pöcköl.
- Elbambultál törpe.

Most megölöm!!! Hogy a k**va anyját! Hogy lehet ekkora f*sz!? Lendítem is a lábam, hogy tökön rúgjam, de sajnos mellé.Nem azt mondom, hogy nem úgy néz ki, mint akinek fáj, de nem eléggé fáj neki!

Elsétálok mellette és bemegyek a szobámba.

A szoba ajtajából még oda szólok neki.
- Inkább mégis menj haza. - és becsukom az ajtót.

Öt perce ülök a szobámban, már egyáltalán nem vagyok mérges. Teljesen elszállt a haragom, már csak bűntudatot érzek.

Miért nem jön? Ugye nem ment haza?
Gyorsan leszaladok az alsó szintre, és látom, ahogy megy ki. Senki nem vette észre, hangtalanul csukja be az ajtót.
Én már kevésbé hangtalanul szaladok az ajtóhoz, cipőt húzok és szaladok kifelé. Már az utca végén van, én csak futok. Ahogy meghallja a lépteim, megáll, megfordul. Látszik a szomorúság az arcán. Miattam? Én szomorítottam el? Nem akartam... Nagyon rossz érzés fog el, most már tényleg bűntudatom van.
Szinte belefutok és átölelem. Valamiért egy két könnycsepp is megindul a szememből. Ő csak áll vagy egy percig, ahogy ölelem. Kezdek megijedni, hogy nem ölel vissza. De megnyugszom mivel csak fölöslegesen aggódtam.
Majd tíz percig ott állhatunk ölelkezve.
Én töröm meg a csendet.
- Meg ne próbálj hazamenni.

- Ha ennyire ragaszkodsz hozzá. De nem is megyünk hozzátok se vissza még jó?

- Akkor hová mennénk? - Lépek el tőle az arcát fürkészve.

- Játszótér?

- Menjünk... - lépek mellé és kisujjammal megfogom az övét.
Az arcára nézek, látom, hogy elpirult. Félrenézek, és cékla színű leszek.
Lassan és csendesen elindulunk a cél felé.