Team Joker [BEFEJEZETT]

9.

Bazdmeg! Ezzel a gondolattal pattant ki reggel a szemem. Puddi még békésen aludt mellettem. Na, de mi is volt ez a gondolatfoszlány? Elfelejtettem Harvey Dentet. Szóval szegény kelhetett a telefonja csörgésére. Ezt a kis hibámat gyorsan orvosoltam, mert a felkérést elfogadta. Még egy ember volt, Jonathan Crane, vagyis a Madárijesztő. Az ő elérhetőségeit nem ismerem. Viszont szerencse a szerencsétlenségben, hogy drogdíler, tehát a maffia segítségével elérhetem. Összeszedtem magam, és határozottan elindultam Don Maronie villájához, ahova ugyan ebben a stílusban léptem be. Tán ez az egyetlen hely a városban, ahol a bűnözőket szívesebben fogadják, mint a nembűnözőket.
- Harley, drágám! -tárta szét a karját a maffiafőnök, mikor beléptem az irodájába.
- Szia, Maronie. -öleltem meg.
- Mi a helyzet? -ült le az ülőgarnitúrára, ahova én is helyet foglaltam. -Hallottam, hogy elkaptátok Batmant, gratulálok.
- Joker érdeme. -sütöttem le a szemem.
- Hogyne... -mosolygott. Ha valaki, ő ismeri a kapcsoltunkat, pontosan tudja, hogy a háttérben én vagyok az ász. Mi? Nem. Dehogy! Én csak egy kis csicska vagyok, Puddi az ész, és az erő. -Neked is fel kéne már törnöd.
- Most van rá lehetőség. Alapítunk egy bűnszövetkezetet Gotham legjobbjaival. Persze a maffia tevékenységeit tiszteletben tartanánk, nem lenne velünk gondotok. Csak az elmeroggyant felelőtlen bűnözőkkel foglalkoznánk. Ezért szeretném elkérni Jonathan Crane telefonszámát.
- Nem rossz ötlet. Azokat irtanátok, akik keresztbe tesznek nekünk. -sétált az asztalához, és elővett egy papírfecnit az egyik fiókjából, majd felém nyújtotta.
- Köszönöm. -vettem el, és indultam volna.
- Nem maradsz egy kávéra? -kérdezte. Bármilyen csábító is volt az a kávé, mert otthon a nagy stressz közepette elfelejtettem, nem volt rá időm.
- Sajnálom, Don, de minden egyes percem be van osztva. -mosolyogtam kínos arckifejezéssel.
- Semmi gond, tudom, hogy az eleje a legnehezebb. -nyitotta ki előttem az ajtót.
- Köszönöm. -mosolyogtam rá, és amilyen gyorsan csak tudtam, elhagytam a nyomasztó hangulatú épületet. Don Maronie bármilyen kedves is, és bármilyen családias kapcsolatot is ápolok vele... ez a lak hátborzongató. Mikor hazafelé mentem, elkezdett esni a hó. Mitagadás, itt a tél. Az ég felé nézve a nyelvemet kinyújtva ízlelgettem a hideg cseppeket, és élveztem, ahogyan megolvad a nyelvemen. Az, hogy mindeközben nekimentem egy villanyoszlopnak, részletkérdés. A legjobbakkal is előfordul. Úgy döntöttem, nem fogom kitenni az időjárási viszonyoknak szegény telefonomat, szóval hazáig vártam, hogy felhívjam Cranet. Kávém elkészítése közben lebeszéltem vele, majd a beszélgetés végén a füzetembe a neve mellé apró pipát tettem, hogy ő is köztünk lesz. A tudósok is kellenek, ezért van szükségünk olyanokra, mint Crane, vagy Strange. Tényleg... jó lenne, ha ma felhívna még, hogy akkor mi lesz. Utam egy kellemes cigi-kávé kombó után a raktárépületbe vezetett, ahova már Puddi is velem tartott.
- Por. -húzta végig az ujját az egyik falon.
- Igen. -bólintottam. -Akkor kell ide egy takarítóbrigád még ma.
- De aranyos vagy. Mint egy ingatlanügynök. -vigyorgott, mikor végignézett rajtam. Kezemben a füzetemmel, a tollamat rágva, és a szorosan összefogott hajammal álltam, és nézelődtem.
- Ja. -mosolyodtam el. Felmértem a hely adottságait, miszerint; -Tizenöt háló, itt egy nagy terem, esetleg nagy nappali, olyan hall féle, az egy konyhával egybevont étkező lehetne... jó lesz ez, Puddi!
- Igen. -állapította meg. Mondott volna valamit, de nekem már a telefonom a fülemen volt, és az internet szerint az egyik legjobb takarító brigádot tárcsáztam. -Szerintem hazamegyek.
- Ne hagyj itt. -szomorodtam el.
- Jó lenne, ha így meglátnának.
- Hogy? -értetlenkedtem, ő meg csak az arcára mutatott. -Ja.
- Sok sikert. -fordult ki az ajtón. Nem sikerült sokáig a magányomon siránkozni, mert a takarítók már egy pár perc alatt ott is voltak. Átadtam nekik a helyet, és indultam haza. -Beszállsz?
- Aha. -vigyorodtam el, mikor benéztem a mellettem satufékkel megálló autóba. Éreztem, hogy nem hagyna ott. Mehettünk bútorokat venni...
- Kell még a kocsi, szülinapos? -mosolygott rám. Ó, igen, ma van a szülinapom. El is felejtettem.
- Igen. -csillant fel a szemem.
- Otthon vár. -mosolygott rám. A bútorboltba csak én mentem be, mert... mert Puddi feltűnő. Hát bazdmeg, fel van vágva a pofája. Mindegy. A bolt előtt, mikor szálltam volna ki, megragadta a karomat.
- Igen? -fordultam vissza.
- Vigyázz magadra.
- Csak bútort veszek.
- Nem arra gondolok. -vette az arcomat a két tenyere közé.
- Akkor? -értetlenkedtem.
- Hírhett bűnözőket fogsz irányítani. Ne bízz meg Ivyn, és rajtam kívül senkiben. -nézett mélyen a szemembe.
- És Ping... -kezdtem.
- Ivy, és én. -erősítette meg, majd elengedett. Vettem egy nagyon hosszú asztalt, ahol mi simán elférünk, valamint egy szintén elég nagy szekrényt, amit jó sok pénzért hoztak el, és szereltek össze az asztallal együtt, és az idő közben hozzá beszerzett székekkel. Idő közben Hugo Strange felhívott, hogy ő ezt kihagyná inkább. Tehát kilencen teljesen jók leszünk. Este 10-re már teljesen alkalmas volt a helyiség a fogadásra. Az asztalfőhöz letettem a füzetemet, meg a tollamat, és elkezdtem mászkálni, hogy rendesen átnézzek minden szobát.
- Harley! -hallottam egy női hangot.
- Szia, Ivy. Foglalj helyet. -mutattam az asztalra. Ivy leült Puddi mellé, aki épp a pisztolyával babrált. Mikor a lány leült mellé, tekintetét rajta tartva kibiztosította fegyverét, és szép lassan betette a kabátjába.
- Én is örülök, hogy látlak. -biccentett Ivy. Magam felett furcsa neszeket hallottam.
- Hah! Selina! Szar vagy! -nevettem.
- Hát jó. -érkezett le elém, és leült Ivy mellé, majd elkezdtek vihorászni valamin. Féltékenykedhettem volna, hogy Ivy az én legeslegjobb barátnőm, de nem volt rá időm, a jelenléti ívet írtam.
- Sziasztok. -lépett be elég zilált állapotban Barbara.
- Szia. -pillantottam fel. -Veled meg mi történt?
- Hosszú. -legyintett, és leült Ivyval szemben. A tekintete megakadt Puddin, az arcán félelem, és kíváncsiság tükröződött. Aki még nem látta, annak általában ez a reakciója, ezt már megszoktam. Puddi felnézett felvont szemöldökkel Barbarára, aki hirtelen elkapta a tekintetét, és már csak az asztalt nézte. Valaki kicsapta az ajtót, betrappolt, és a hozzá legközelebb lévő székre ledobta magát. Pingvin. Ki más?
- Heló. -támaszkodott az asztalra. Már mindenki beszélgetett mindenkivel, kivéve Puddi, aki a fegyverei megtöltésével, és a kései ellenőrzésével volt elfoglalva.
- Ugye nem késtem el? -toppant be Ed.
- Nem. Pontosan tíz óra. -néztem meg a telefonomon. -Nyugodtan ülj le. Ahol neked szimpatikus.
- Itt jó lesz. -ült le Pingvin mellé. Már csak Deadshotot, Harveyt, és Jonathan Cranet vártuk.
- Heló. -lépett be az utóbbi kicsit megszeppenve. Drogdílerként kemény, másfelől a mi szemünkben egy kezdő kisgyerek, amivel ő is tisztában van.
- Ülj le, ahol szimpatikus. -mondtam, de csak tehetetlenül toporgott. -Mondjuk oda Barbara és Pingvin közé.
- Miért pont mellém? -problémázott Barbara.
- Legyél már aranyos. -nevettem fel.
- Gyere csak, foglalj helyet. -mosolygott rá bájosan, amitől Jonathan egyből felbátorodott, le is ült. Már tíz óra tíz volt, mikor felhívtam Deadshotot, hogy mégis hol van. De a telefonja csörgését már hallottam, és egy-két másodperc múlva a gazdáját is láttam, aki épp akkor kukucskált be az ajtón.
- Jó helyre jössz. -erősítettem meg.
- Szia mindenki. -ült le balra az asztalfőtől.
- Mindenki üljön hozzám közelebb. -ültem le. -Azaz mondjuk Pingvin, csüccs ide Deadshot mellé, Ed, te meg Pingvin mellé, ne maradjanak ki székek. -utasítottam őket. Az "ülésred" a következő volt; én az asztalfőn, tőlem jobbra sorrendben Puddi, Ivy, és Macsek, tőlem balra pedig Deadshot, Pingvin, Ed, Barbara, és Crane.
- Na... -húzta be maga alatt a széket Nygma.
- Jó reggelt mindenkinek. Kezdhetjük? -mosolyogtam végig a társaságon.
- Bocsi, bocsi, bocsi. -rohant be Harvey, és leült Selina mellé.
- Oké. -sóhajtottam.