NINE 2/2

157 18 10
                                    

Mikor belé hatoltam, kicsordult a könnye amit én lágyan lecsókoltam.
Biztató dolgokat búgtam fülébe, amibe párszor beleharaptam.
Láttam, hogy nem nyugszik meg ezért kikászálódtam belőle, s elkezdtem csókokkal kényeztetni.
De Chim, mintha megbátorodott volna, fordított a helyzetünkön.
Lefogta fejem felett a két kezem, majd számtól egészen az ágyékomig halmozott el apró puszikkal. Nyakamnál kicsit elidőzött, amit egyáltalán nem bántam, ugyanis olyan érzékien csinálta mint eddig még senki.
Nyakam kínzása közben keze levándorolt férfiasságomhoz, majd  Chim végig nyalt törzsemtől az ágyékomig.
Golyóimat kezdte kényeztetni, majd mikor hallotta, hogy élvezem abbahagyta, s nem játszadozott tovább: bekapta egész méretem.
Kezei sem maradtak tétlenek: benyálazta két ujjat majd feldugta nekem. Ollózni kezdett bennem, majd mikor úgy gondolta elég tág vagyok, ujjait kivette belőlem.
Farkamra ráharapott majd felhatolt arcomhoz, s egy-egy puszit adott homlokomra, orromra, államra és két orcámra.
Számra hajolt majd, mikor már csak milliméterek választottak el bennünket, megszólalt:
- Ah-ka-harod?- lihegte ajkaimra.
- Ah-kha-haRHOAAAM!- nyögtem ki válaszom ugyanis Chim, ágyékát jobban nekem nyomta.
Megcsókolt majd farkát belém helyezte.
Testünk egymásnak feszült.
Az egész fürdőszoba a borunk hangos érintkezésétől zengett.

Szántam az eget, hogy egy jól hangszigetelt házban élek. Itt még azt sem hallják meg ha halálos előtt sikítasz. Tudjátok az a melyről-jövő-hangos-torkaszakadtából sikítás. Amit még Ugandában is hallani lehet.
Hangos nyögések közepedte mentünk el.
Chim belém én pedig hasfalamra térítettem ki ondómat.
A kis Tae-k ott úszkáltak a hasamon.
De nem sokáig, ugyanis Chim tisztára nyalta hasamat.
Lihegve dőlt le mellém, majd fejét mellkasomba temette.
Én közelebb húztam magamhoz és egy lágy csókot nyomtam fejére.
- Chim..! Szivesen maradék még így itt de a többiek már biztos várnak ránk lent.- mondtam majd felálltam. Chim-et felsegítettem a földről és megnyitottam a zuhanycsapot.
Először én álltam be a zuhany alá, aztán kis hezitálást követően már ő is bent áztatta magát.
Mit ne mondjak Jimin elég izgató látványt nyújt így pucéron.
Az a gyermekded arca, a kockás hasa, a tökéletes feneke és.. hogy birta nekem beakasztani azt a ház méretű..?
- Kösz a bókot. Te sem vagy rossz.-kuncogott fel. Aish! Én tényleg kimondtam??😖😱
- Aish! Tényleg kimondtam?!- adtam hangot gondolatomnak.
- Igen, tényleg kimondtad.- kuncogta el magát ismét.- De..- egy lépés.- tudod..- két lepes.- örülök..- mégegy lépés.- hogyh elmondtad..- pár milliméter megint! Azok az átkozott milliméterek!!
Rögtön még is szüntettem a köztünk lévő távolságot.
Én nyaka köré fontam kezeim, míg ő derekamra csapott le.
Minnél közelebb akartam tudni magamhoz ezért felugrottam derekára.
Szerencse, hogy erős a kis pinkie kid különben elestünk volna.
Neki nyomott a falnak majd így szapultuk tovább egymás ajkait.
Chim rámarkolt a fenekemre mire egy jól eső nyögés hagyta el számat.
Éreztem, hogy mindketten állunk mint a cövek.
Jimin tett ez ellen.
Ráültetett álló tagjára, ezzel meg nem szakítva csókunkat.
Nagyokat lökött rajtam de szenvedélyes lökések voltak. (Nem vagyok otthon ebben a témában szóval ha nincs ilyen a váló életben ne kövezzetek még pls!😖~a szerk.)
Már majdnem elmentünk mikor valaki benyitott.
Az ütő is megállt bennem.
De ahogy elnéztem benne is...
- Ti-ti mit csinÁLTOK?!?!







Ayo, manonátorok! Na szóval! Azért raktam ki tegnap is és ma is részt mert tegnap nem tudtam bejezni és nem akartam máig elhalasztani mivel eredetileg vasárnapra ígértem..
Szóval jah!😁

U.I.: Ha valamit nem jól írtam ebben a 'szexeljünk rész'ben ne haragudjatok!😭😣 Mint mondtam nem vagyok otthon ebben a témában.. Már segítséget is kaptam de mondom inkább magam csinálom meg..😂

By.: csoda_mano💕

You Belong With Me [TaeKook/V-Kook] {boy#boy}Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon