Porológus

730 26 2
                                    

SziasztokI Új vagyok itt a Wattpadon írás szempontjából előfordulhatnak helyesírási hibák,de ez az első történetem.😊 Remélem, majd elnyeri a tetszéseteket! Ha tetszett a történetem vagy még nem az igazi, csillagozz, kommentelj.💘

3 év után vissza tértem a szülőhazámba Londonba a karomba a kisfiammal, Igen a kisfiammal Matt-tel Matt a 3 évvel ezelőtti barátom jobban mondva életem szerelme és az én gyümölcsöm hosszú időn keresztül együtt voltunk Louissal. Louissal még az egyetem alatt ismerkedtünk össze mikor megismertem egyből tudtam, hogy ő az igazi! Louis is akkoriban azt mondta, hogy velem akarná le élni az életét hiszen én vagyok a tökéletes nő neki. Mellette voltam akkor amikor az X factorba is jelentkezett és ott voltam az élete majdnem minden szakaszában. Ám mikor megtudtam 3 évvel ezelőtt, hogy várandós vagyok Mattal nagyon megijedtem és egyszerűen csak leléptem Barcelonába.. Louist nagyon megviselte ahogy engem is, sokáig próbálkozott aztán egy idő után feladta, hogy sehogy se talált és nem is ért el mivel minden kapcsolatom megszakítottam vele, de biztos vagyok benne, hogy mostanra össze jött egy új lánnyal ami nagyon megrémített ugyan is a mai napig szeretem és azt hiszem ez nem is szűnik majd meg addig ameddig a szívem dobog, beszélni akartam vele és hát ideje volt szembe néznem a félelmeimmel és arra jutottam, tudnia kell akkor mi történt illetve azt ami miatt leléptem, de tudnia kellett  van egy gyereke , ugyan is rájöttem, hogy baromi nagy butaságot csináltam akkor amikor elmenekültem a félelem miatt..

Liam,Harry,Niall és Zayn is nagyon hiányzott és a többiek is a bandával nagyon jól elvoltam és szoros kapcsolatot is ápoltam akár a lányokkal.. Ideje volt annak, hogy végre vissza térjek és helyre hozzam, azt amit akkor elrontottam.

Újra(Louis Tomlinson FF.)/Átírás alatt../Donde viven las historias. Descúbrelo ahora