Harag

3. fejezet

~Gintoki~

Miután Soraya is leszállt és a vonat is elindult, még néztem egy ideig távolodó alakját, aztán láttam, hogy elindult az erdőbe.

Sok mindent furcsálltam vele kapcsolatban. Tudom, hogy nem mondott el magáról mindent, de láttam rajta, hogy valamit szabályosan titkol. Na nem mintha annyi ideje ismernénk egymást, hogy beavasson a privát dolgaiba, de akkor is. Ráadásul valami elől menekült.

A gondolatmenetemet egy ijedt utas hangja zavarta meg.

- Ott! Az égen! Ott egy démon! Az erdőből repült fel!

- Démon...? Úgy érted egy ikari?! - pánikolt be egy másik is.

- Ugyanmár biztos csak egy nagyobb madárszerű amanto volt! Mégis mit keresnének ezen a környéken démonok? Itt nem tudnak kedvükre gyilkolászni, hiszen nincs itt más csak a kietlen pusztaság.

- De mi van akkor, ha terveznek valamit? Ha ez egy elterelés vagy valami...?

- Nekik nincs szükségük elterelésre... csak jönnek és megölnek, ha a kedvük úgy tartja.

Csendben hallgattam az utasok eszmecseréjét.

Démonok, huh?

- Mostanság nagy port kavar az a klán. Az elmúlt három-négy hétben nagyon belelendültek a mészárlásba. Múlt héten két kisebb bolygóról is teljesen kiirtották az életet. - mondta halkan Shinpachi - De ez még nem minden. Úgy hallottam, hogy az ikarik ereje vetekszik a yatokéval. Kagura-chan te nem tudsz valamit arról a klánról? Elvégre a yatok már jó ideje háborús viszonyban állnak az ikarikkal.

Kagura csak a fejét rázta.
- Ugyanannyit tudok, mint ti.

Még mindig nem szóltam semmit. Elgondolkodtam a hallottakon. Aztán hirtelen eszembe jutott valami. Amit az utasok láttak... és az erdő felől... Csak nem Soraya...?

Neeem, az nem lehet. Az a lány túl kedves ahhoz, hogy meggyilkoljon bárkit is. Az a kard is inkább csak holmi talizmán, mintsem harcolna vele.

Kizárt, hogy az a kedves, mosolygós lány egy olyan vérszomjas szörnyeteg lenne.

Jó, persze Kagura is aranyos meg minden, de egy hadsereg erejével bír, ráadásul ha nem kap enni, akkor annak a következménye az emberiség pusztulása lenne. De Sorayaból még kevésbé nézi ki az ember.

- Megjöttünk! - kiáltott Kagura, majd Sadaharuval együtt leugrott a vonatról. Shinpachival követtük a példáját és elindultunk, hogy fogjunk egy taxit. De persze, miért is ne, belefutottunk Edo legbarmabb rendőreibe.

- Ááá csak nem a jövendőbeli sógorom? - zárta Shinpachit szoros ölelésbe a Shinsengumi parancsnoka, Kondo Gorilla Isao.

- Te meg mégis mi a francról beszélsz?! Hogy lennék majd a sógorod?! A nővérem előbb ad le téged egy sintértelepen, minthogy elismerjen férfiként!

- Szadistaaaa! - lövöldözött esernyőjével össze-vissza Kagura, miközben a szadizmus hercegét, Okita Sougot próbálta több-kevesebb sikerrel földbe döngölni. (Számomra is még mindig kissé hihetetlen, de a kínzómester tartja a lépést a yatoval, ezért Kagura emberére lelt benne.)

Szóval csak egy szokásos találkozás a rend idióta őreivel.

Mindeközben Hijikata Toshiro, a démoni alparancsnok egy rendőrautó tetején fekve kémlelte az eget.

Az egész szituációval még nem is lett volna akkora probléma, ha ez nem éppen egy baleseti helyszín kellős közepén történne.

- Mi van az agyadra ment a cigifüst?- léptem oda hozzá - Nem zavar, hogy nem csak a cigid ilyen büdös, hanem mondjuk a körülöttetek lángoló autók is?