Isteni viszály; YoonKook /BEFEJEZETT/

Harmadik aranyalma🍏

Szeretném jelezni, hogy a második része új, mostanában csapódott hozzá! c:

Hosszú délutánon volt túl a halottak istene, és őszintén, nem akarta megismételni. Elege volt testvérei birtoklási vágyából, ő csak el akart tölteni egy kis időt Jungkookal – vagy annál többet – szerette volna megismerni, és őszintén akarta szeretni. Nem akarta, hogy testvérei elüldözzék tőle hosszú idők óta az első embert, aki megmosolyogtatta. Elege volt a magányból, a holtak nyavalygásából, és minden problémájából. Ő csak szeretett volna szeretni, és szeretve lenni. Olyan nagy kérés ez? Hisz az istenek is érezhetnek. Ugyanolyan érző lények, mint az emberek vagy az állatok, csak extra dacossággal. Ez volt az igazság. Az istenek szerettek haragot tartani. Különben nem létezett volna soha a kígyófejű Medúza vagy a bika fejű, ember testű Minótaurosz.

Éjfélkor ott állt egyedül a sötétben a város közepén, és várta Jungkookot, de Jungkook nem jött. Kezdte kellemetlenül érezni magát, mikor bő tíz perc után sem látta emberi mivoltát. Hazudott volna? Elszomorodott, és már azon volt, inkább haza megy, mikor gyors lépéseket hallott meg a háta mögött. Jungkook lihegve állt meg Yoongi előtt szaporán lélegezve, egy fedeles kosárral és pléddel a kezében.

- Neh-ne haragudj, nehéz volt megszöknöm otthonról. – sütötte le szemeit szégyenlősen. Hogy lehet valaki ennyire cuki? – siettem amennyire csak tudtam!

- Semmi baj, már itt vagy. – mosolygott Yoongi. Nem szoktam én ennyit mosolyogni, Jungkook, mit teszel velem? – Mit tervesztél? – kíváncsiskodott.

- Még titok! – tette mutató ujját a szája elé és kacsintott, majd megfogta Yoongi kezét és húzni kezdte maga után.

Sokat kellett menniük. Jungkook egy egész városon rángatta végig Yoongit, mire kiértek egy kis mezőre. A mező sokkal szebb volt, mint amire Yoongi számított, a fű smaragdzöld színű volt a holdfényben, és az ég is felhőtlen, tisztán látszottak a csillagok és a csillagképek az égen. Jungkook leterítette a plédet, és ráülve elkezdte kosara tartalmát kipakolni. Volt benne minden, mit szem és száj kívánhat jelen pillanatban.

- Oh, szóval erre gondoltál? – vigyorodott el Yoongi, majd leült Jungkook mellé, és mosolyogva falatozni kezdtek.

Mindenről beszéltek. Kezdetben az időjárásról, aztán a tudományokról, és téma követte témát, míg el nem fogyott a hozott étel. Yoongi megtudta, hogy Jungkook apja építész, és sokat utazik ez miatt. Azt is megtudta, hogy lesz egy kistestvére is, és neki nem számít, hogy fiú lesz-e vagy lány, ő akkor is szeretni fogja. Mázlista kölyök – gondolta – ha mi jönnénk ki így a testvéreimmel... Mikor az ennivaló elfogyott, hátra dőltek, és a csillagokat kezdték kémlelni.

- ...és az ott van a Nagy Medve! – magyarázta Jungkook a csillagképeket izgatottan. 

- Waoh, jó sok csillagképet ismersz! – Yoongit teljesen lenyűgözte Jungkook lelkesedése, és persze, hogy tudta mi melyik, de élvezte hallgatni a nyuszi fiú hangját.

- Biztos sokat kihagytam, de megpróbáltam mindegyikre emlékezni. – kuncogott halkan a fiatal fiú.

- Így is sokkal többet tudtál, mint a korodbeliek. – mosolygott Yoongi. – Bár a kedvencemet kihagytad. – felemelte kezeit, és elkezdte kirajzolni a körvonalait. – Kihagytad a pegazust.

- Áh, bocsi, pedig eszembe volt. – nevetett zavartan Jungkook. Yoongi olyan nosztalgikusan nézte a csillagképeket, hogy Jungkook úgy érezte, mintha Yoongi több ezer éves lenne, és az sem segített neki, hogy nem többes számban beszélt. Mintha te nem lennél velem egy idős.

Ezután az este után eldöntötték, hogy a következő estéket is együtt fogják tölteni.

*

Két nap múlva Yoongi a városban járkált éppen, mikor két nő beszélgetését kihallgatva megtudta, hogy délután előadnak egy darabot a közeli színházban. Megtetszett neki az ötlet, hogy elvigye Jungkookot ide. Biztos tetszene neki. Meg is kereste, hogy megkérdezze, nem lenne e kedve vele jönnie. Jungkookot a kertben találta amint a zöldségeket szedegette le dúdolgatva. Egy ideig ott állhatott, mert Jungkook a földes kezével megtörölve a homlokát egy észbontó vigyorral fordult Yoongi felé.

- Na mi van, kukkolunk, kukkolunk? - vigyorogta Jungkook.

- Ne-nem, csak nem mertem szólni és... - paprika vörös lett a feje.

- Nyugi nagyfiú, vicceltem. - nevetett jókedvűen a fiatal. - Na mi járatban erre? - felvett a földről egy sárga rongyot és megtörölte a piszkos kezét.

- Arra gondoltam, esetleg lenne kedved velem jönni... ehm, hallottam, hogy ma délután lesz egy színdarab...

- Persze, a délutánom szabad, addig segíthetsz nekem a kertben.

- Oh, persze, ez természetes. - vigyorodott el Yoongi.

Így együtt gyomlálták a kertet egészen délutánig amikor is megmosakodtak, rendbe szették magukat és elindultak a város közepe felé. Az emberek már gyülekeztek a helyek is majdnem mind foglaltak voltak, de még sikerült találniuk két egymás melletti helyet szóval helyet foglaltak. Yoongi izgatottan várta a műsort, hisz nem szokott ilyen „földi" mulatságokban részt venni. Általában ott rohad az alvilágban egyedül. Néha szokott labdázni Kerberosszal vagy kártyázik egyet a halottakkal esetleg Kharónnal, de amúgy általában egyedül van. Nem szokott sokszor feljönni testvéreivel ellentétbe akik lépten, nyomon gyereket csinálnak minden kiskirályasszonynak. Nem, ő nem ilyen volt. Ezért is mérges a testvéreire. Egyszer az életben had legyen ő is szerelmes, és had ne csesszék már el neki az esélyét. Keressenek más embert, Jungkook jobbat érdemel ezeknél a barmoknál. Körülnézett, de nagyon megdöbbent, mikor egy ismerős alakot meglátott nem messze tőle. A fiú csak rávigyorodott megemelve poharát köszönésképpen, majd beleivott –, Yoongi szerint,- borába.

- Ismered azt a fazont? - kérdezte Jungkook mosolyogva.

- Áh, dehogy! - hazudta. Nem tudta volna kimagyarázni sehogyan se, honnan ismeri Dionüszoszt.

*

- Remek darab volt! - ujjongott Jungkook. - Mindig feldobnak az ilyen jó darabok!

- Nekem is tetszett, amikor a srác kést rántott, hogy leszúrja a testvérét teljesen kétségbe estem. - mondta Yoongi teljesen beleélve magát.

- Igen, igen, nagyon para volt, azt hittem, tényleg le fogja szúrni, még jó hogy jött az anyjuk és leállította őt.

Már este volt mire véget ért a darab, a két fiú a csillagos ég alatt sétálgatott kettesben nevetgélve. Ma talán még több csillag volt az égen, mint múltkor. Egymás szavába vágva mesélték a legjobb részeket amikre emlékeztek vagy amit értettek a hangos kiabálás ellenére is. Jungkook azon gondolkodott, ennyire jól régen érezte magát. A szerelemben sosem volt a legsikeresebb, általában viszonzatlan szerelmei voltak. Mint a virágos fiú. De eldöntötte, hogy most másképp lesz. Ha kell beledöglök, de megszerettetem magam Yoongival.

A távolban álló kukkoló Istenség is így szerette volna. Aphrodité* mosolyogva figyelte a jelenetet. Hiába, a szerelem Istene szerette a tiszta szerelmet. Még ha fia Erosz is kevert bele a dolgokba, tudta, hogy Yoongi már azelőtt szerette a fiút, hogy fia nyila célba ért volna. Meg amúgy is. Szurkolt Yoonginak. Tudta milyen magányos szegény. Érezte a magányát.