Hurts |H.S|

Prológus

(2016.augusztus 10.)

Tenyereim közé fogtam árcát és letöröltem  könnyeit, miközben a szívem újra és újra öszetört könnyes tekinetét látva.Az enyémre helyezte saját kezét, megpróbált magához húzni, de tudtam,hogy ha most nem engedem el, akkor sosem fogok tudni olyan életet élni amit az ő árnyéka nem kísér végig. A szívem szakadt bele még ha tudtam,hogy csak jobban eltiporna. Azok az évek alatt míg mellette voltam megtanultam tisztelni magam és becsülni annyira, hogy tudjam sose fog úgy szeretni ahogy szükségem lenne rá, és talán majd egy nap én is képes leszek úgynézn rá, mint egy régi jóbarátra.

-Willow..-suttogta szinte csak kiesett a nevem a száján - maradj,kérlek! Jóvá teszem, ígérem! Csak ne menj el!

Hevesen ráztam a fejem, elengedtem az arcát de Harry utánam kapott. Most már az én arcomat is eláztatták azok a fránya könnyek, sajgott testem minden porcikája. Sose engedj el, kérlek. Talán pár héttel ezelőtt ezt mondtam volna neki. Hogy fizikai fájdalmaim vannak, ha nem lehetek vele.

- Engedj elmenni Harry.

Végigsimítottam arcán ő pedig belenyomta azt tenyerembe szájához emelte és apró csókokkal hintette el amitől melegség járta át az apróra zsugorodott szívem.Mert minden egyes nappal ami vele töltöttem az a maradék része amit nem adtam oda neki lassan összement és elhalt, mitha nem lenne méltó arra, hogy valaki igazán szeresse. Mintha én nem lennék méltó rá, és ez annyira megrémített, hogy nem tudtam jobb megoldást a menekülésnél.Csak tovább sírt és én is sírtam.

-Nem teszem ezt többé magammal. Nem tehetem.

- Willow.., ígérem rendbehozzuk ezt. Nem kell elmenned.

Minden erőmet összeszedve lehámoztam magamról, hátrébb léptem és azokba  gyönyörű szemekbe néztem amik minden alkalommal elvarázsoltak.

-Olyan nagyon szeretlek! - ösztönösen kezei után nyúltam mégsem értek össze.-Isten a tanum rá, hogy megpróbáltalak elfelejteni.-Megpróbáltalak kizárni a szívemből - de belefáradtam abba, hogy mindig küzdenem kell valakivel a figyelmedért.

- Nem igaz,sosem kell küzdened érte...-felnevettem könnyeim között, naív dolog lett volna azt hinni ez valami rejtett szerelmi vallomás, hogy ő is velem együtt érez.

- Akkor nem mentél volna el vele, Harry. De ez mind rendben van. Feladtam.- feladtalak. Feladtam magunkat. Egy részem ezzel a döntésemmel együt halt. Újjabb rész amit a listájára irhattam. - Csak elbúcsúzni maradtam,Sytles.

Minden egyes maradj és könnycsepp semmi se volt a tekinetéhez képest ami elárult mindent. Úgyismertem mint a tenyeremet, mint magamat és azok a zöld szemek olyannyira ismrősek voltak, mint kisgyermeknek édesanyja ölelése. Láttam, ahogy minden szavammal mélyebbre hatolok lelkében, és a felismerés szikráját ,hogy csak egy kicsit is tudatosult benne az a 3 év amit együtt töltöttünk.

- Szeretlek Willy.

- Tudom, Harry.