A Múlt Katonája, A Jelen Hőse /Stark Fanfic./ (Lassan Frissül)

Prológus ☆

Megint nem aludtam semmit sem az este, mert ezen a fránya háborún járt az agyam, ami 875 egyik legnagyobb háborújának ígérkezik. Ma is ugyan úgy mint minden nap, fáradtan mentem a kiképzésre, ami nem sétagalopp, de mivel én vagyok elvileg a kiválasztott így mindent bele kell adnom az edzésekbe. Egyébként én Veronika Rogers vagyok, 17 éves annyira lefoglal ez a háború, hogy barátaim nem igazán vannak, a kiválasztottság meg fogalmam sincs mit jelent, a parancsnok és a többi főnök csak annyit mondtak el, hogy én nagyra fogom vinni, ha nem is a háborúban, de valamiben biztos. Ez a háború teljesen az agyamra ment már, főleg, hogy én csak egy közember vagyok és nem nemes, akik a varázslók. Azt sem igazán értem, hogy egy közember, hogyan lehetne kiválasztott, ezzel a dologgal a többiek is így vannak, mert amióta csak tudom, hogy én valami „kiválasztott" vagyok, azóta mindenki kerül és megvet. Ráadásul azt, hogy értette a parancsnok, hogyha nem is a háborúban, akkor valami másban leszek kiemelkedő? Hol máshol lehetnék, ha majdnem hogy be vagyok ide zárva? Ezekre a kérdésekre egy jó ideig kerestem a választ, de a mai napon végre rájöttem, hogy mire is céloztak. Belegondolva nem is tudom, hogy ami velem történt az jó-e vagy esetleg rossz, de kezdjük az elején. Mikor kiértem a kiképző helyre akkor minden úgy ment, mint mindig.

-Veronika, azonnal kezdje el a bemelegítést, utána meg irány az akadálypálya. - ordította nekem a feladatot a parancsnok.

Az elején mindig megijedtem, mikor ordibált, főleg mikor velem, de már itt vagyok 3 éve így megszoktam már és egy bólintással jeleztem, hogy megértettem. Mikor kész lettem mondták, hogy ez még kell ötször, így megint neki indultam a pályának. Miután ezzel is megvoltam jöhetett az, hogy beosztanak mindenkihez egy embert és harcolniuk kell. Én ma Anne partnere lettem, és mint mindig jó hosszúra nyúlt a harcunk, de végült legyőztem őt.

- Szép volt, mint mindig Anne. - nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem, amit el is fogadott.

- Hát igen, de legközelebb én nyerek. - mosolygott rám majd megszorította kezem.

- Állok elébe. Sok sikert hozzá. - mondtam nevetve.

- Köszönöm, neked is.

Anne és én már kis korunk óta nagyon jó barátok vagyunk, ő az egyetlen katona, aki még a barátjának tart engem. Amióta itt vagyunk azóta egymás legnagyobb riválisai vagyunk.

-10 perc, pihenő. - ordította el magát a parancsnok.

A szünet alatt azon töprengtem, hogy 3 hét múlva töltöm be a 18. életévemet. Jó lesz végre 18-nak lenni, mert én vagyok az egyik legfiatalabb kadét ezen a helyen, ami nekem gáz, mert csak én vagyok a „kiválasztott". Az edzések után következett az ebéd, amiből most se ettem túl sokat, csak úgy, mint máskor. Ebéd után jöhetett a stratégiai megbeszélés ahol mindenki ott volt, aki részt vesz a csatában.

- Szóval az a terv, hogy mi lefoglaljuk majd a varázslókat és a harcosokat, míg a varázslók a hátuk mögé teleportálnak, és ki nem iktatják őket. Utána jöhet a visszavonulás. Ezt az egész csatát Trant százados fogja vezetni.

- Mikor lesz a csata? - kérdezett rá Trant százados.

- Pontban 3 hét múlva, azért mondom ilyen hamar, hogy legyen idejük felkészülni.

Szuper a szülinapomon harcolhatok a hazáért, mi másra vágyna bárki is a 18. születés napján mint sem erre? A megbeszélés után, mindenkit vissza, osztottak harcolni, de a változatosság kedvéért mindenki más-már párt kapott. Én most Trant századost kaptam meg ellenfélnek, aminek nagyon nem örültem tekintve, hogy még soha sem sikerült legyőznöm őt eddig. Hála annak, hogy feldühített a hír miszerint 3 hét múlva harcolhatok a szülinapomon, a századoson vezettem le ezt a nem kevés feszültséget.

- Hé, minden rendben? A szokottnál is ingerültebb vagy. - lefagytam a kérdés hallatán és leengedtem a kezem jelezve, hogy nem készülök tovább támadni.

- Tudod 3 hét múlva lesz a szülinapom és aznapra nem azt terveztem, hogy harcolok, persze jó dolog meg minden és persze a hazáért tesszük, de azért mégis csak a szülinapom lesz. - hadartam el a dolgot gyorsan és azon lepődtem meg, hogy ennyi mindent el tudtam mondani egy szuszra.

- Nézd ez valóban akkor jött amikor egyáltalán nem kellett volna, de ha minden jól megy, akkor gondoskodom róla, hogy utána megünnepeljük. - mosolygott rám én meg csak bólintottam egyet erőltetett mosollyal az ajkamon. Miután ezzel megvoltam tovább edzettünk és legnagyobb meglepetésemre, én nyertem.

- Szép volt, de lesz még alkalmam revansot venni, ne feledd. - mosolygott rám, majd elment.

Ezek után jött a vacsora ahol Anne elmesélte, hogy legyőzte Sophiát, ami azért nagy szó, mert ő a parancsnok lánya és csalással szokott győzni.

- Fura, vajon mért nem csalt úgy, mint máskor? - töprengtem el ezen egy kicsit, majd eszembe jutott, még el se meséltem, hogy legyőztem Trantat.

- Mindegy képzeld, nem fogod kitalálni, hogy mi történt ma velem. - mondtam izgatottan, ami tőlem nagyon szokatlan, mert nem szoktam az lenni.

- Igazad van, nem fogom kitalálni, mert képzeld, én meg nem vagyok gondolatolvasó. - mondta majd egy konkrét röhögő görcsöt kapott, aminek muszáj voltam megvárni a végét.

- Jó, oké befejeztem. Mondhatod. - mosolygott rám, mintha semmi se történt volna.

- Szóval, ma végre legyőztem Trantat és tudod, hogy eddig soha sem tudtam legyőzni. - hadartam, mint még soha, amin drága barátnőm jól mulatott.

- Jó látni, hogy most nem csak a szokásos „igen ez történt" felfogásod van és végre boldog vagy. - mondta miközben megölelt.

- Hát igen, annak ellenére, hogy pont a szülinapomon lesz a csata, kifejezettem jól vagyok, sőt mi több, fel vagyok, dobva. - öleltem vissza őt, de ez sem tartott túl sokáig.

- Tuti történt még valami, hogy ilyen lett a hangulatod. Mesélj csak tovább. - tolt el magától és elkezdte húzogatni a szemöldökét.

- Igazából, mikor küzdöttünk észrevette, hogy ingerültebb vagyok, mint általában és miután elmondtam neki mi történt, azt mondta, hogy majd utána megünnepeljük a szülinapomat. - mondandóm közben valamiért sokkal érdekesebb lett az asztalon lévő kezem, mint eddig bármikor máskor.

- Valaki csak nem szerelmes? Eltalált Amor nyila? - ezzel a kis kirohanásával nem is lett volna semmi baj, ha nem hangosan fejezte volna ki magát.

- Ne legyél idióta persze, hogy nem. Háború van, nincs időm holmi szerelemre. - itt visszatért a régi énem, aki arra gondol, hogy mi lesz a háborúval.

- Ahogy gondolod, de menjünk és küzdjünk meg még egyszer, mert revansot kell vennem a reggeli vereségem után. - állt fel olyan tekintettel, hogy hirtelen nem tudtam hova tenni a dolgot, mert csak a nagy csaták előtt szokott így nézni bárkire is.

Miután ezt megbeszéltük a parancsnokkal, hogy Anne márpedig revansot fog venni, már futottunk is az „csatatér" felé. Az elejétől kezdve azt éreztem, hogy Anne valamiben sántikál, mert még csak meg sem erőltette magát, de ezt betudtam annak, hogy csak tartalékolja az erejét. Bárcsak így lett volna, de sajnos nem. Amikor Anne-re néztem egyszerűen elfogott a rettegés, mert amit akkor láttam a tekintetében, azt még soha se láttam senkinél sem. Elkezdett felém futni egy elég gonosz mosollyal ajkán, én meg nem akartam megfutamodni, így én is elindultam felé, de egyszer csak egy portál szerűség termett előttem. Vihar előtti sötétkék színe volt, amin alig tudtam át nézni, és amikor láttam, hogy Anne még csak meg se lepődött a portál megjelenése végett, már tudtam, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. Nem is tévedtem sokat, mert pár másodperc múlva mikor bármivel is próbálkoztam bele sikerült mennem a portálba és elkezdtem zuhanni, egészen egy tó vizébe. Amivel csak egy gond volt, mégpedig az, hogy nem tudok úszni, így csak süllyedtem és semmit sem tudtam tenni ellene. Éppen elájultam volna, amikor...

Sziasztok. Végül is arra jutottam, hogy ide fogom majd frissíteni a történet eddigi részeit és majd utána viszem tovább a történet szálakat.

Külön köszönet Solingerer-nek, aki megcsinálta nekem a borítót. Mégegyszer köszönöm szépen.