A Múlt Katonája, A Jelen Hőse /Stark Fanfic./ (Lassan Frissül)

7.rész☆

Sziasztok. Először is szeretnék mindenkitől bocsánatot, hogy megint eltűntek, csak tönkre ment a laptopom így minden amit oda írtam vázlat meg teljes részek eltűntek így próbáltam innen-onnan összekapatrni a dolgokat.
Szóval a tegnapi kommentre itt válaszolnék, hogy nem állt szándékomban abbahagyni, csak némi probléma adódott, de igyekszem. 😊❤

Nem tudom, hogy mi történhetett, de olyan volt, mintha kívülről láttam volna magam, de azaz énem alig hasonlított rám. Haja tűzvörös volt, az ajkai éj feketék, a szemein. Míg a bal oldali fekete volt, mint az ajkaim, addig a jobb oldali olyan vörös volt, mint a hajam. Semmit nem csinált, csak törökülésben, görnyedten bámult ki az előtte lévő üveg ajtón, tekintete haragos volt, mintha bosszút forralna a fejében, de az nagyon meglepett, hogy szemei karikásak és kisírtak voltak, mintha napok óta csak sírt volna és bámulna ki az ajtón, a hajam meg úgy nézett ki, mintha most tépték volna meg, de ami megijesztett, hogy egyáltalán nem pislogott. Azt is csak abból tudtam megmondani, hogy még él, hogy kicsit mozgott a mellkasa.

Nem hittem el azt, amit láttam, nem tudtam eldönteni, hogy mi történik, mert láttam magamat ilyen megviselt állapotban, ráadásul ennyire dühösen. Egyszer csak, hirtelen felém fordította a fejét és csak nézett rám, szinte pszichopata tekintettel. Annyira megijedtem, hogy neki mentem a mögöttem lévő falnak.

-Még van esélyed, hogy megmentsd azokat, kiket szerkeszt. Még van esélyed arra, hogy megakadályozd, hogy az legyen belőled mint én. Még van esélyed, hogy megváltoztasd a jövőt. - miközben ezt mondta felállt és szép lassan elindult felém, én meg csak dermedten vártam mi lesz a vége.

- Még van esélyed, hogy megmentsd azokat, kiket szerkeszt. Még van esélyed arra, hogy megakadályozd, hogy az legyen belőled mint én. Még van esélyed, hogy megváltoztasd a jövőt. - sokáig ezt kántálta, majd összeesett és elkezdett vergődni a földön... majd meghalt? Egyáltalán nem értettem, hogy mit akar ezzel mondani, egyszerűen semmit sem értettem. Hogyha ez egy álom, akkor lassan vége lehetne már, mert nagyon para. Erőt vettem magamon és elindultam a szoba másik felében lévő ajtó felé, de ahogy át léptem a küszöböt, ugyanabban a szobába kerültem, mint amelyikből ki jöttem, megfordultam, hogy megnézzem, mi van most a másik szobában, de az ajtó eltűnt a hátam mögül.

Mikor visszafordultak, megint előttem volt a másik énem, de most a falra volt firkálva valami nagyon sötét vörös színű festékkel... vagyis remélem az csak sima festék. Mikor megnéztem mit írt fel a falra azt hittem, hogy csak valami rossz vicc, nem tudom, hogy mit akar ezzel mondani.

Amit felírt, az nem volt más, mint: ,, Én és Steve repülővel az Északi tengerbe."

Ez most azt akarja jelenteni, hogy reprepülővel bele fogufogunk zuhanni az Északi tengerbe? Miért mennénk mi az Északi tenger felé?

- Vigyázz, mert a vesztetek hozhatja. - lepődjünk meg, hogy most ezt kezdte el mondogatni, majd összeesett és a többit mindenki tudja. Megint kinyílt az ajtó, ami arra következtetett, hogy mennyek tovább. Már meg sem lepődtem, hogy ugyan abba a szobába kerültem megint, a másik énem meg megint a földön ült, csak most a kezében van egy játék repülő. Amivel úgy játszott, mint egy óvodás, majd beledobta egy nagy piros pocsojába, majd újra rám nézett, de most nem mondott semmit, csak odament a pocsolyához, felvette a játékot és újra kezdte. Ahogy a szemembe nézett közben... eléggé kellemetlen volt. Én gondoltam körülnézek, hogy hol van az ajtó, hogy megrövidítsem a szenvedést, de sehol se láttam. Egyáltalán nem tudtam mit csináljak, mert nem akartam körbe-körbe menni, mint egy idióta, de úgy látszik, hogy ezt kell tennem.

- Mégis mikor lesz vége ennek? - tettem fel végre azt a kérdést ami, nagyon érdekelt. Erre fogta magát és elém sétált.

- Akkor, amikor megérted, hogy ez nem csak játék. - mondja ezt az, aki nem is tudom meddig játszott egy hülye játék repülővel.