Az Élet Nem Való Mindenkinek /Befejezett/

3.Fejezet

  Újabb kín keserves nap,ami ugyan úgy kezdődik mint a többi.Kitesszük a kölyköket az iskolánál,és a középsuli felé vesszük az irányt.Klarát nem hagyja nyugodni a tegnap történtek,ezért sem akartam hogy szóljanak róla,de persze felhívták.

 -Gondolom semmi kedved róla beszélni-jelenti ki 

-Eltaláltad-sóhajtok,kikötöm magam mert mindjárt ott vagyunk és hogy minél gyorsabban szabaduljak.

 -Nem értem az egész helyzetet,miért nem keltél fel mikor arra kértek?-Kértek?Leüvöltötték a fejem!-Rosszul lettél?Fáj valamid? Fáj még?-az élet fáj.. 

-Nem,nem lettem rosszul,muszáj erről beszélni?Semmi kedvem hozzá..

-Neked sosincs kedved semmihez-panaszkodja

-Hát nagyon sajnálom hogy ennyire selejt vagyok,megpróbáltam tenni ellene-utalok pár héttel ez előtti (hasztalan) cselekedetemre 

-Tudod nem az a megoldás ha kipusztítod magad!-használja tudálékos hangját amit szívből gyűlölök

 -Hát ez van! Csak ehhez értek!-vágom rá 

-Ide figyelj!-fordul felém,ami kurva nagy hiba volt.

Lesodródott az autó az útról és neki csapódott valaminek, már nem láttam mi volt az. Szemem elé rántottam a kezem úgy védtem az arcomat,de hiába.Éreztem ahogy az üvegszilánkok a fejembe és a karomba vájnak,aztán egy csattanással a hideg földre zuhanok,kinyitottam a szemem felnéztem az égre aztán a sötétségbe zuhantam. 

Végre vége van? Remélem...