Ikerhatás 2.

Változás a láthatáron

Fetrengésem nem zavarta meg senki és semmi. Épp ezért ért ott a kanapén az álom, s aztán reggel az ébredés. Pucér voltam, ám nem ez volt ami meglepett, sokkal inkább az, hogy eltűnt farkincám, ahogy füleim is. Örültem neki.
Nos, ez az öröm csak a következő félkész állapotig tartott. Akkor az a mocsok megint megkörnyékezett és ... hát párosodtunk.
Heteken keresztül ment ez így, szinte minden nap eljött hozzám az éj leple alatt. Nem történt más az aktuson kívül, mégis minden alkalom után jobban vártam a következőt.
Most viszont, sok-sok nappal az utolsó alkalom óta, kezdtem dühöt érezni. S miért? Röhejes, de hiányzott az a mocsok s nem csak együttléteink miatt. Sok furcsa érzés is kerített hatalmába amitől egy perc nyugtom sem volt. Eme dolgot Himchan-al beszéltem meg, aki azon túl hogy enyhén szólva is sokkolódott azon, hogy mit leműveltem hosszú heteken át, azt mondta nekem, hogy erősen kötődni kezdtem s szerinte szerelembe is estem. Szégyenletes, de kibevettem őt. Aztán persze bocsánatot kértem. Nem hittem, hogy az lenne amilyen magyarázattal rokonom szolgált. Ahogy eztán telt s múlt az idő, egyre jobban hatalmukba kerítettek a furcsa gondolatok s érzelmek.
Eljött aztán a nap mikor kedves rokonom megelégelve önmarcangolásom meghívott engem egy rendezvényre, egy amolyan bál félére ahová ... nos nem pont emberi eredetű vendégek a hivatalosak. Rokonom társából adódóan lett hívva. Nemet akartam mondani, de végül csak igent mondtam s csakis rokonom kedvéért.
Így ülhetek most taxiban, mely a helyszín felé visz engem. Ideges vagyok kissé, hisz félkész állapotom jó ideje fennáll. Tulajdonképpen ezért van most rajtam nagy kabát s fejemen a sisakja. Jól eltakar, de én mégis ideges vagyok. Idegességem csak akkor kezd fokozódni mikor a taxi megáll és a sofőr szól, hogy megérkeztünk. Miután fizettem s ki is szálltam a taxiból az el is hajtott, mintha csak kergetnék.
Nagy sóhajt követően indultam csak el az épület felé melynél, kívül s belül is, többen álltak. Az ajtónál találkoztam rokonommal, aki egyből öleléssel köszöntött. Vele, jobban velük, mert hogy társa is ott volt, együtt mentem be az épületbe. Kabátjaink eztán adtuk le, s én eztán kaptam furcsa pillantásokat. Kicsit úgy éreztem magam mint egy házicica a kutyaketrecben. Nagyon nagy vonalakban, de végülis ilyen volt helyzetem.
- Ne félj, nem eshet bajod. - karolt belém rokonom s így mentünk most már társa után. A társa után aki hamarosan bemutatta nekünk hasonmását s annak társát. Mondanom sem kell azt hiszem, hogy milyen zavarban voltam. Na nem azért mert eszméletlen jó pasi volt s két egyforma pasi, sokkal inkább azért amit a másik mondott. Finoman arra célzott ugyanis, hogy terhes vagyok s emellett olyan illatot árasztok magamból mint az erőteljesen tüzelő szukák. Mondtam is neki, hogy hülyeséget beszél, hiszen nem is lehetek terhes. Persze furán nézett rám, aztán meg rokonomra. Rögtön azt hittem elárult tulajdon rokonom. De heves fejrázása nem erre utalt.
- Hidd el ilyesmiben sosem téved. - jegyezte meg a társ, akit Zelo néven mutatkozott be - Előbb tudta nálam is mint én magam.
- Tanúsíthatom. - szólt közbe Himchan is.
- De ez akkor is hülyeség. - makacskodtam, s hogy szavamnak igazat is adjak egy arra járó pincér tálcájáról elemeltem egy pohár italt. Alig érintettem azonban számhoz valaki máris kikapta kezemből a poharat. Meg se kellett volna fordulnom, hogy megtudjam ki volt az.
- Ezt mégis hogy képzelted? - megfordultam mégis, hogy egy kissé dühös mocsok zaklatóval találjam szembe magam. Hetek óta nem láttam, erre most itt bukkan fel.
- Úgy. - mordult rám.
- Úgy? - kérdeztem vissza, aztán mikor meg akarta fogni kezem én elrántottam azt és visszakézből lekevertem neki egy pofont. Egy pillanatra csend lett. Ekkor vettem csak észre, hogy bizony én magam is morgok. Persze az én hangom közel sem volt olyan fenyegető mint azé a mocsoké.
- Nyugodjatok le. - szólt ránk Yongguk.
- Balhézni akarsz megint Jackson? - Yongnam is hatni akart ránk.
- Ti csak fogjátok be. - Jackson ezúttal el tudta kapni karom s olyan erővel rántott magához, hogy kénytelen voltam vállaiban megkapaszkodni - Ő az enyém! - mordult fel újra, hangosabban, aztán végigsimított hátamon, mire én dorombolva simultam hozzá. Mi a fenéért van ilyen hatással rám már megint? Gondolkozni nem nagyon hagyott időt, felkapott karjába és elvitt onnan. El a többiek közeléből, sőt, el attól a háztól. Elvitt messzire, egy házba ami távol volt mindentől, amit fák és bokrok védték a kíváncsi szemek elől.
- Most mit akarsz tenni? - hosszú percek óta csak figyel engem, és ez kezd már kicsit bosszantani - Jó, akkor ne mondj semmit. Elmegyek. - jah, jó gondolat volt, de még a szobaajtóig se jutottam el. Elkapott és visszavitt, dobott az ágyra, aztán fölém mászott és szó szerint letépte rólam ruháim. Egyből összehúztam magam s oldalvást is fordultam. - Nem akarom most.
- Én sem, hiába megőrjít az illatod. - nem értettem őt. Akkor miért tépte le ruháim? Hátamra fordított aztán csak úgy végignyalt rajtam, hasam aljától államig, hogy aztán csak nézzen rám és simogasson hasamnál. - Éreztem őket. - olyan áhítattal mondta ezt a két szót, hogy könnyeket csalt szemeimbe.
- Nem lesznek olyanok mint te. - őszintén szólva én magam sem tudom milyenek lesznek, vagy hogy egyáltalán életképesek lesznek e.
- Tudom. - simogatott még - Sokkal erősebbek lesznek.