Mondd, hogy....! - (BL) (Befejezett)

8.rész

Zénó :

Nem is értem, miért rémít ez meg. Hisz attól még beszélünk, nem? Találkozni fogunk? Nem? Annyira azért nem lakunk messze a másiktól.

- Me-meg is hosszabbíthatod az itt léted. – válaszólom zavartan és kellemetlen érzés önt el belülről.

- Nem lehet. – mondja lemondóan, mitől kezdek ideges lenni.

- Miért ne lehetne? Annyira gondot jelentene?! – háborodok fel.

- Ennyire szeretnéd, hogy maradjak? – pillant felém, mire kidagad egy ér a homlokomon.

- Szerinted mi a kurva életet akarok?! Baszd meg, ha már elérted, hogy ennyire beléd... - itt elharapom a mondat végét és rendesen az útra kényszerítem a tekintetem. Miket nem mondok! Oké! Csókolóztunk, de ez még nem akkora dolog. Az egy tény, hogy egész testemben remegtem és úgy éreztem, boldogabb nem is lehetnék. De akkor sem volt nagy szám!

- Nem akarlak itt hagyni. Ne így értsd.

- Akkor, hogy? Miért mondod így? Mintha búcsú lenne. Nem látlak többet? Nem fogsz velem találkozni, beszélni? – szorítom erősen a kormányt és igyekszem annyira kontrolálni a hangerőm, hogy ne ébresszem fel Kilánt.

- Nem erről van szó. Csak meg akartam veled, beszélni, hogy te mit szeretnél.

- Még is, hogy érted ezt?

- Miután visszamegyek, ismét külföldre utazok. 1 hónapra.

- Mert? Mi dolgod?

- Munka ügy.

- Csináld! Nekem ehhez mi közöm?

- Szeretnélek újra látni. Csak tudni akarom, hogy ha elbúcsúzunk egy időre, utána újra láthatnálak e?

- Mi-miféle kérdés ez?! Mintha utálnálak, úgy mondod ezt!

- Szóval, 1 hónap múlva, mikor felkereslek és elhívlak randira, te igent mondasz?

- Persze! – háborodok fel, de úgy érzem, hatalmas káosz keletkezik a fejemben.

- Ez megnyugtat. – dől hátra a támlának.

- Minek idegeskedtél? – kérdezem halkan – A frászt hoztad rám.

- Féltem, mert nem akartam azt hallani, hogy számodra ez annyira nem komoly.

- Nem csókoltam vissza, ha nem lenne az. Nem tudom mi lesz velünk. De nekem ezek a napok, fantasztikusak voltak. Nehezen indult, de boldog vagyok, hogy kitartottál mellettem, pedig milyen elviselhetetlen vagyok.

- Nem vészes. Szeretem a vadmacskákat.

- Én meg a seggfejeket.

- Na! Kérem vissza a cuki éned! Folytasd!

- Blee! Ne beszélj így! Férfi vagyok!

- Akkor húzódj le!

- Mi?! Miért? – nézek rá furán.

- Csak csináld már, vagy átveszem a kormányt! – noszogat. Nem értem mi baja lett hirtelen, de lehúzódok az útszélére, egy olyan kiugró részre, ahol biztos nem zavarjuk a forgalmat.

- Mi olyan sürgős? – állítom le a motort – Ha hugyoznod kell, azt mondd!

- Semmi ilyesmi, de így is elég fontos! – csatolja ki saját és az én övemet. Ellenkezni sem tudok, mert már az ölébe rángat át és semmi kedvem ilyen szűkös helyen szerencsétlenkedni. Plusz, kicsit kíváncsi vagyok. Ahogy helyet foglalok az ölében lovaglóülésben, most érzem igazán kínosan magam. Eddig nem igazán kerültünk ilyen közel a másikhoz. Talán volt egy – két alkalom, de azok csak a hülyeségeinek a végeredménye lett.