Let me know BTS ff

VIII. Fejezet |1.rész|

Kim szemszöge:
Másnap reggel iszonyatos fejfájásra keltem arról nem is beszélve, hogy a szemem kétszer akkorára dagadt a sok sírástól. Majd mélylevegőt vettem és elindultam lefelé. A nappali kanapéján csak J-Hope és Jimin ült. A konyhába Jin sürgött forgott a bárpultnál egy hulla fáradt NamJoon ült a kávéját szürcsölve mellette pedig V fárasztotta a hülyeségével majd rám emelte a tekintetét és mosolygót egyet, amire én csak elfordultam és nappali felé vettem az irányt és csatlakoztam a fiúkhoz. Nem is tudom, mióta hülyülünk már itt a kanapén mikor lejöttek a húgomék. Ash csak egy gyilkos pillantással nézet végig TaeTaen majd a konyhába sietett segíteni Jinnek. Kookie pedig csatlakozót hozzánk. Egész végig azért imádkoztam, hogy a húgom ne csináljon semmit. Miután kész lett a reggeli leültünk enni. Láttam, hogy V felém kezdet el közeledni ezért meg kértem Asht hogy üljön mellém. Elsőnek furán nézet rám majd leset neki és így beleegyezet. Fogjuk rá, hogy nyugisan elfogyasztottuk a reggelit már amennyire ez lehetséges. De legalább addig is jól szórakoztam amíg J-Hope favicceit hallgattam még egy kicsit jóban is éreztem magam és nem egyszer nevettem el magam, ami jelen állapotomba igen nagy szó. Néha összeakadt a tekintetünk Taeval de én azonnal elkaptam a fejem. Reggeli után épp szobám felé sétáltam amikor Tae elkapta a csuklómat.
- Mit akarsz? - kérdeztem semleges hangon.
- Miért viselkedsz így?
- Hogy?
- Kerülsz engem Kim... Miért? Nem azt mondtad, hogy felejtsük el? Akkor meg miért?
- Neked lehet könnyű azt elfelejteni hisz te végig csak barátként tekintettél rám. Viszont amit mondtam nem tudom semmisé tenni. Az érzéseim sem fognak egyik napról a másikra megváltozni. Nekem idő kell... idő kell ahhoz is hogy ha megölelsz, hozzám bújsz vagy ha megérintesz az semmi különleges jelentéssel ne bírjon... ez nekem nem megy... könnyen... - könnyek szöktek a szemembe. - Most pedig ha megbocsátasz... - ki rántottam a kezemet az övéjéből majd Ashék szobájába rohantam.

V szemszöge:
Elrohant... elment a döbbenettől észre sem vettem mikor szabadította ki a kezét az enyéimből. „Most így visszagondolva milyen pici keze is van" - a gondolatomra megemeltem a kezem és a tenyeremet kezdtem el nézni. Nem is tudom meddig is állhattam ott egyhelyben végül a nappali kanapéján kötöttem ki bár azt nem tudom, hogy mikor jöttem ide. „Vajon mikor szerethetett belém? Én miért nem vettem észre? Mi volt az, ami kiváltotta belőle azt az érzést? És miért hiányzik ennyire a nevetése, a hangja, az illata, az egész lénye. Pedig én... várjunk, miért nem tudom olyan egyszerűen kimondani, hogy barát... pedig tegnap este még..."
- V... V... TaeTae... Tae... TAEHYUNG! - ordította Jimin amire visszatértem a valóságba.
- Hmm? - emeltem rá a tekintetem.
- Mi ez a melankólia? Történt valami?
- Nem...
- Na persze... te és Kim olyan furán viselkedtek. Hallgatlak.
- Hajj... Hát az úgy volt... - majd mindent elmeséltem Jiminnek.
- Ez igen. Gratulálok - tapsolni kezdet.
- Kösz én ettől tényleg sokkal jóban lettem... - morogtam.
- Hát haver te rontottad el - emelte fel védekezően a kezét.
- De ha ő nekem tényleg csak egy ba... - a végén elcsuklott a hangom.
- Igen pont erről is van itt szó!
- Miről? - néztem rá furcsán.
- Már nem egyszerű barátként tekintesz rá. Pont ez itt a lényeg. Bár ezek után, még ha el is esik, hogy mennyit veszítettél addigra már nem biztos, hogy ő is ugyan úgy fog szeretni téged. Lehet, hogy már csak egy egyszerű barát leszel a számára.
„Ez azért fájt, de lehet, hogy igaza van, lehet, hogy még is csak többet érzek Kim iránt, mint gondoltam gyorsan tisztáznom kell magamba a dolgokat"
-De azért sok sikert - mosolyodót el és barátságosan meg paskolta a vállamat és ott hagyott a gondolataimmal.

Sziasztok, meg hoztam a nyolcadik  fejezet első részét. A helyesírási hibákért elnézést kérek próbáltam oda figyelni rájuk. Ha tetszet kommenteljetek vagy voteoljatok nyugodtan nem harapok.